Az FMH létezésének ötven esztendejéből az utóbbi több mint negyedszázadot együtt húztam le az intézménnyel. Lévén, hogy a Fővárosi Művelődési Ház épülete mellett nyíló utcában nőttem fel.
Először – ha jól emlékszem – bélyeggyűjtő kör látogatása okán léptem át a küszöböt. Nem azért, mert leküzdhetetlen vágy tombolt bennem a filatelizmus után, egyszerűen – talán egyik karácsony környéki, ajándékkkutató expedícióm alkalmával – rábukkantam nagyapám bélyegalbumára. Másnap a pótolhatatlan, mindössze egyetlen napig forgalomban lévő sorozat helyett csábítóan színes Donald kacsa-, mikiegér-, valamint Plutó kutya-bélyegek pöffeszkedtek a gyűjteményben.
Megkomolyodott ifjúként mint rockzenekari gitáros, a körterem színpadán szórakoztattam a nagyérdeműt, és fürkésztem a csinos lányokat. Csinoskákból nem akadt hiány az első gólyabálomon sem, amelynek – ki hinné! – éppen az FMH adott otthont. Miként életem első – az országnak pedig negyven év után szintén az első szabad – országgyűlési választásának.
A mi kis huszonnyolc éves liezonunk elszakíthatatlanságát erősíti lányom, akinek mozgása mind ügyesebbé válik az FMH ovistornáján, no és természetesen a Muzsikás táncházban. Ígérhetem, a következő ötven évben leszármazottaim pótolják majd jelenlétemet a Fővárosi Művelődési Házban.
origo.hu
Orbán Viktor: Ez a legsötétebb óra, amiben vagyunk
