A remény bobja

2002. 01. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baseballsapkás Tvrtkónak most bejött. Nem mondom, hogy telibe lőtte a tízest a céltáblán, inkább úgy fogalmaznék: orcán csókolta a téma. Ő pedig – becsületére legyen mondva – megérezte ezt, és tisztességgel a háttérbe vonult. Hagyjuk is a műsor, a Pokoli történetek boncolgatását, inkább írok annak egyik hőséről, a csodálatos Strehli Ildikóról.
Hollywoodban, mondjuk Joe Esterhas, azt a címet adná egy Ildikó életéhez hasonló sorsot elmesélő forgatókönyvnek, hogy Magyar jég veled. (Tetszenek emlékezni, a Jég veled, a jamaicai bobválogatott elképzelt történetéval birizgálta a rekeszizmokat.) Nálunk, itt a Kárpát-medencében, nem szükségeltetik soronként vagyonokat kereső sztár forgatókönyvszerző, nálunk a magyarok istene végzi el munkáját. S bizony hátborzongatóan jól. Félre a cinizmussal! Strehli Ildikó maga a csoda, aki már most megérdemli, hogy nevét a legnagyobb honi sportolókéval együtt emlegessük. Minden pátosztól mentesen azt kell mondanom: sorsának, akaratának mindannyiunknak példát, erőt kell adnia!
A „fekete hercegnő” – miként sporttársai, ellenfelei szólítják koromfekete ruhája miatt – nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy magyar bobcsapatot szervezzen, velük elinduljon és természetesen nyerjen az idei téli olimpián. Vélhetőleg a legtöbben – magamat is ide számítva – egy lyukas garast sem adtunk volna azért, hogy olyan eredményt tudnak produkálni lányaink, amellyel bejuthatnak az Salt Lake City-i mezőnybe. Azután következtek a futamok. Kezdetben a papírforma igazolódott. Ám Ildikóék nem adták fel. Végezetül így kommentálta eredményüket a lelkes hangú amerikai riporter: a Magyarország 1-nek sikerült! Ott lehetnek hát a világverseny indulói között. E tett már önmagában is megérdemel minden elismerést. Hát akkor most tegyük hozzá: Strehli Ildikó beteg. Nyirokrák támadta meg szervezetét. Nem is olyan régen, már győzedelmeskedett a gyilkos kór felett. Én hiszem, a Jóisten vele van, miként a bobpályán szintén. Vujity Tvrtko feltette a kihagyhatatlan, kegyetlen kérdést: lehet, hogy legyőz a halál? Ildikó így felelt: egyszer megpróbálta, nem sikerült.
Nem csupán a versenypályán, de a rákbetegek szövetségének egyik amerikai – mert ott él férjével Ildikó – közösségében szintén e csodálatos sportoló tartja sorstársaiban a lelket. Kell is, hiszen a klub tagjai közül évente 150–200 embert ragad magával a halál. Fejet illik hajtanunk Ildikó férje, Bob (nomen est omen) előtt szintén. Nélküle – úgy vélem – elmaradt volna a csoda. Irigylésre méltó szerelem az övéké. Bob, a kétkezi munkás, mindent feláldozott, feláldoz imádott feleségéért és a magyar bobválogatottért. Eladták lakásukat, hogy versenyjárművet vehessenek, hogy felkészülhessenek a megmérettetésre. Nos, az ő felkészülésük kissé másképpen fest, mint például az USA válogatottjáé. A magyar csapatnak nincsenek edzőik, kondigépeik, videokamerák helyett Ildikó agya rögzíti a pályát, szimulátor híján képzeletben gyakorolnak, s míg sporttársaikat helikopter, őket tizenkét éves mikrobusz szállítja a verseny helyszínére. Jég, hó és megfelelő bobpálya helyett a Wekerle-telepen gyakorolják az indulást egy lestrapált személyautót taszigálva.
A szellem lenyűgöző tehetsége mellett sportteljesítményeink azok, amelyek miatt a világ elismeri hazánkat. Most ismét bizonyíthatunk. Bár Strehli Ildikó bizonyított eddig is. Február 19-én 16.30-kor együtt szurkolhatunk a magyar bobválogatottnak, a magyar egynek, ahogy odakint hívják őket, azaz a remény bobjának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.