Jóllehet kutatási területe elsősorban az Osztrák–Magyar Monarchia politikatörténete, illetve Tisza Kálmán életpályája, ám Kozári Mónika a közelmúltban Agatha Christie műveinek társadalomtörténeti forrásértékéről írt esszét. Mi késztette erre? – kérdezem a történészt.
„Bizonyára többen egyetértenek velem abban – felelte Kozári Mónika –, hogy Christie krimijei élvezetes olvasmányok. Miközben az ember megpróbálja megfejteni, vajon ki lehetett a tettes, észre sem veszi, hogy ha sohasem járt Angliában, akkor is sok mindent megtud az angolokról, szokásaikról, elszigetelődésre hajlamos természetükről, az idegenekkel szembeni fenntartásaikról, ellenszenvükről. Egy szép napon aztán rájön, hogy amit olvas, az nem pusztán krimi, hanem egy darabka művelődés- vagy társadalomtörténet. Ezért tehát mint történeti forrás is tanulságos.”
Agatha Christie az első világháború idején kórházi ápolónőként dolgozott. Ott tett szert a mérgeket illetően imponáló szakismeretére, s ekkortájt írta meg első bűnügyi regényét, az első Poirot-történetet, A titokzatos syles-i esetet. A könyv 1920-ban jelent meg. A történet Essexben, a syles-i kastélyban játszódik a háború idején. Hastings kapitányt autóval hozzák el a vasútállomásról, de az írónő szükségesnek tartja megjegyezni, hogy „ugyanis akad még egy pár csepp benzinünk”. Egyébként a család pónifogaton közlekedik. A kastély tulajdonosa, Mrs. Inglethorp – más előkelő dámákkal egyetértésben – úgy véli, manapság jó példával kell elöl járniuk a takarékosságban. „Háborús háztartást vezetünk; semmit el nem pocsékolunk, egy darabka papírt sem dobunk el, hanem összegyűjtjük, és zsákokban elszállíttatjuk.” A háború bizonyos mértékig megváltoztatta a napirendjüket is. Nem mondtak ugyan le a délutáni teáról, amelyet jó időben a jávorfa alatt fogyasztottak el a kertben, és amelyhez elengedhetetlenül hozzátartozott a szendvics és az aprósütemény, viszont leszoktak a késői nagy vacsorákról, és fél nyolcra jött előre a vacsoraidő. Az élet egyébként a normális kerékvágásban folyt, a kastély lakói ráérő idejükben teniszeztek, az elvárásoknak megfelelően részt vesznek a jótékonysági vásárokon.
Az első Miss Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban jelent meg. Ez a történet egészen egy elképzelt falu, St. Mary Mead társadalmáról szól, elsősorban az erkölcsökről. Errefelé nem szokás bezárni a bejárati ajtókat, sőt a paplakba is bárki bejuthat. Az életnek szerves része az egyház, amelyről sok-sok elejtett dolgot tudhatunk meg. Az idősebb hölgyek úgy érzik, hogy az első világháború „sajnálatos módon az erkölcsi normák felbomlásához vezetett. Senki sem ügyel a szavára, no és, ami a divathóbortokat illeti…” Agatha Christie pedig azt mondja, hogy „a mai fiatal nők egyáltalán nem szégyellik megmutatni, milyennek alkotta őket a teremtő”. Félreértés ne essék, ez a megjegyzése arra utal, hogy rövid szoknyát viseltek.
A második világháború után úgy érezték az emberek, hogy Anglia nagyon megváltozott. Így volt ezzel Agatha Christie is. Ahogy idősödött, egyre jobban foglalkoztatta a régi világ eltűnése, az életmód változása. A háború után két jól ismert krimijének, a Paddington 16,50-nek és A Bertram Szállónak is ez a meghatározó eleme. Az előbbi történetben – mint minden Marple-regényben – ismét leírja St. Mary Mead társadalmát. Az 1957-ben megjelent könyvből többek között az is kiderül, hogy ez idő tájt a magas árszabás miatt üresek az első osztályú vasúti kocsik, de Miss Marple azt is elmeséli, hogy a falujában az emberek jobban szeretik a kanalas orvosságot, mint a tablettákat.
A Bertram Szállót 1965-ben voltaképpen a folyamatos összehasonlítás jegyében írta meg Christie: a hatvanas évek Angliáját szembesíti a századforduló idejével, illetve öszszeveti az angol és a Nagy-Britanniában is egyre jobban terjedő amerikai szokásokat. A Bertram Szálló sokáig olyannak tűnik, mintha az egykori életmód rezervátuma lenne. Aztán kiderül, hogy a sok kifogástalan viselkedésű idős úriember és dáma, akik az ötórai tea idején megjelennek, csupán „díszletek”. Azért, hogy a szálló megfeleljen az amerikai turisták elképzeléseinek arról, hogy milyen is Anglia, e vendégcsalogató elszegényedett urak és hölgyek jelentős engedményt kapnak a fogyasztásukból. Ezen eltűnődve Agatha Christie ezt a megállapítást adja Miss Marple szájába: „Az embernek bele kell törődnie a változásokba.”
origo.hu
Félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt a nemzeti gyásznapon
