Az opera reménységei

- ZENEI JEGYZETEK -

Egyhetes tömény munka az Operaház stúdiójának tagjaival, miközben lázas tempóban premierekre és új beállásokra készül mindkét színház, és a fiatal művészek többsége napközben próbáról próbára rohan, esténként pedig előadásokon énekel vagy „coverol” (biztonsági ügyeletben van) – Hamari Júlia így vázolta mesterkurzusának körülményeit az eseményt záró szombat délutáni hangversenyen, amelyet az Ybl-palota gyönyörű Székely Bertalan-termében rendeztek. A világhírű mezzocsillag még ezt az alkalmat is felhasználta, hogy tovább dolgozzon egy-egy árián, tapintatosan erősítve a pályakezdő előadók technikai és zenei biztonságát, fizikai és pszichés teherbírását. Az oldott hangulat megteremtéséhez a két stúdióvezető is hozzájárult: Oberfrank Géza néhány személyes hangú információval a keze alatt kibontakozó tehetségek karakterjegyeiről, Fehér András pedig műsorvezetői szerepkörben. A zongora mellett Alter Katalin és Szenkovics Anka érzékeny közreműködője volt a kurzuson kidolgozott produkciók nyilvános bemutatásának.
A kép több mint ígéretes – azt hiszem, újabb „nagy generációra” számíthat az operarajongók tábora. A hölgyek természetesen létszámban messze felülmúlják a férfi kollégákat itt is – ahogyan ez világszerte tapasztalható manapság –, de azért egyszerre két jól induló tenorral találkozni egy mesterkurzuson olyan felvillanyozó élmény, hogy beszámolóm élére ez a hír kívánkozik. A kórusból nemrég kiemelt Kiss Péter előtt, igaz, még jókora út áll, amíg kész énekesnek nevezheti magát, a hang fénye, volumene azonban megkapó, és a személyiség rokonszenves. Lírai tenorhoz illően Fenton áriáját hallottuk tőle – ebben a szólamban debütál majd a Falstaff második szereposztásának küszöbön álló premierjén, miután a Manon Lescaut diákjával, majd a Varázsfuvola Taminójával már az elmúlt évben sikert aratott. Dúsan áradó, olaszosan gördülékeny voce a tengerentúlról származó Xavier Rivadaneira vonzerejének legfőbb tényezője, amihez kellemes megjelenés és feltűnő zenei intelligencia társul; Alfréd áriája nagyszerűen fekszik neki, és alkatában is minden adott a figura illúziót keltő megformálására. A szopránok ragyogó csapatában Cserna Ildikó az egyik nagyágyú: Desdemona átszellemült Ave Mariájával mindnyájunkat elbűvölt, s már alig várom, hogy Mozart-hősnőként is megismerhessem (a Grófnét február 9-én énekli a Figaro házasságában). A ciprusi Mitilineou Cleo különlegesen magas hangfekvése az ősszel felújított Rómeó és Júliában remekül érvényesült, csillogó koloratúráit most Norina bravúráriájában is megcsodálhattuk – az igazi meglepetést viszont egy eredeti görög népdal drámai levegőjének, balladai atmoszférájának felidézésével szerezte hallgatóinak. Az ifjú énekesnő döbbenetes művészi aurája kivételes távlatokat sejtet, sokoldalúsága várakozással tölti el az embert. Váradi Zita, aki egy délelőtti János vitézben alakított főszerep (Királykisaszszony) után csak Susanna legendás Rózsa-áriájának finoman megformált recitatívójára vállalkozott, és Keszei Bori, aki meg az elragadó Mozart-szobalány bájos öltöztetőáriájával lépett fel, máris élvonalbeli énekes-színész kvalitásait csillogtatja. Péter Cecília magas pianói a koncerten előadott Liu-áriában éppoly hatásosak voltak, mint a másnap esti Falstaff-bemutató Annuskájának tündérmonológjában – és azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy az egész jelenség szívderítően üde és hamvas. Nem kevésbé mutatós a három talentumos mezzo is, de művészi érettség tekintetében jelentős különbség van köztük. Révész Rita sötét árnyalatú, nemes hangja Rossini mozgékony futamaiban (Olasz nő Algírban) még súlyosan hömpölyög, Létai Kiss Gabriella számára pedig Stefano románca (Gounod: Rómeó és Júlia) eminensen megoldott zenei feladat, amiből még hiányzik az aroma – viszont Várhelyi Éva olyan fenomenális Komponista portréját skiccelte fel, hogy érdemes volna érte felújítani Richard Strauss tüneményes Ariadne Naxosban című mesterművét, valamint a Rózsalovagot.