Ma hirdetnek eredményt a filmszemlén

Ma este véget ér a harmincharmadik nemzeti filmfesztivál, amely mindeddig – kopogjuk le – különösebb műbotrány nélkül haladt a finálé felé. A szakma persze – mint mindig – elégedetlen. Unos-untalan kevesli az összeget, amelyet a központi költségvetés a szemlére szánt, de tény, hogy az idei szemle 88 millió forintos költségvetéséből a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 30 milliót térített. A szemlének a Magyar Mozgókép Közalapítvány 25 milliós, a Nemzeti Kulturális Alapprogram 15 milliós központi támogatást nyújtott. A szemlék hagyományainak megfelelően a fennmaradó támogatást szponzorok biztosították.

A mustra három fő helyszínen zajlott. A szakmai és a sajtóvetítések a Corvin Budapest Filmpalotában folytak, ahol a jegyet váltó nézők száma máig megközelítette a huszonötezret. A közönséget befogadó Puskin filmszínház nézőszámáról majd a finálé után kapunk pontos statisztikai adatokat. Tény, hogy még a kevésbé erős napokon, s a kora délutáni műsorsávban is telt ház volt. Az információs vetítések a Kultiplex moziban játszódtak.
A művek versenyében eddig az Ének a csodaszarvasról című animációs film vezet, a nagy sikerre való tekintettel a tervezett három helyett ötször vetítették. Jankovics Marcell munkájával így 1122 néző szembesült. A második helyen a Chacho rom áll a maga 1053-as nézőszámával és négy előadással. Négy vetítés során 1046-an voltak kíváncsiak a Valami Amerika című magyar kalandfilmre, Herendi Gábor munkájára.
Az adatok és a műfaji sajátosságok nyomán talán sejthető, hogy Herendi Gábor is a közönségdíj esélyeseinek számát gyarapítja. De legalább ennyire esélyes a Csocso, avagy éljen május elseje, Koltai Róbert „szomorúvígjátéka” az ötvenes évekről. Mind Herendi mai tárgyú krimijét, mind Koltai különös műfajú, melankolikus alkotását telt házzal játsszák a Mammut moziban, de azért nehéz bármit is jósolni, mert a Csocsót tavaly december 6-án mutatták be, s már az óév végén átlépte a bűvös százezres nézőszámot, ami magyar filmnél ritkaságnak számít. Herendi Gábor opusa január 31-én teltházas premierrrel indult, de még nehéz megjósolni, hogy „megcsinálja-e” a negyedmilliót, ahogy a tesztvetítések után prognosztizálták forgalmazói, a Budapest film és a készíttető, a Megafilm. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a legesélyesebb a Sacra Corona, Koltay Gábor munkája, amelyet a tavalyi premier óta csak a multiplexekben több mint hatszázezer néző látott.
A nagydíjas filmet megjósolni legalább olyan hiábavaló dolog, mint ha egy történettudós fölteszi a „mi lett volna...” kérdést. A félszavakból kiszivárgott híresztelésekre hivatkozni sportszerűtlen, de tény, hogy a szakma egy részének például lényegesen jobb a véleménye Szabó Ildikó Chacho rom című alkotásáról, mint e sorok írójának. Az esélyesek között emlegetik Fekete Ibolya Chicóját is. E film valósággal tarolt Karlovy Varyban, az egyik legpatinásabb kelet-közép-európai fesztiválon, hiszen Fekete Ibolya megkapta mind a legjobb rendezés díját, mind az ökumenikus zsűri elismerését. A fiatalok közül Mundruczó Kornél, kinek a Szép napok című filmje szerepel a szemlén, Afta című kisfilmjével hat rangos nemzetközi fesztiváldíjban részesült. Kamondi Zoltán Kísértések című filmjének berlini szereplése is gyakran kerül szóba a Corvin Budapest Filmpalota folyosóján. Az biztos, hogy a harmincharmadik esztendő egy rekordot már hozott, hiszen kilenc elsőfilmes rendezőt köszönthettünk. A hagyományos elsőfilmesek díja mellett idén először részesülhet a Magyar Írószakszervezet Irka Alapítvány-díjában a legjobb első forgatókönyves kísérleti filmes.
A hagyományos díjak – a fődíj, a legjobb rendezés, az operatőri, a kisjáték-, a dokumentumdíjak – mellett gazdára vár a producerek három díja, ami újdonságnak számít. A külföldi kritikusok Moskovitz-díja, a Mozisok Országos Szövetsége kitüntetése, a vágók Aranyolló-díja, a hangmérnökök Aranymikrofonja, a főiskolások Nyakkendő-díja mind-mind gazdára vár.
Az ember naivan és őszintén remélné, hogy a politikai kampányhangulat elkerüli a filmművészet szentélyeit. Ám a negatív hangulatkeltés a szemlére is jellemző, hiszen bizonyos hangadók szerint négy esztendeje mindig éppen az a helyszín a legalkalmatlanabb, amelyen az adott fesztivál játszódik. 2000-ben éppen azok sírták vissza a Corvin filmpalotát a Budapest Kongresszusi Központ helyett, akik korábban még a kongresszusi központ méreteit reklamálták. Tavaly a Mammuttal volt baja „valakiknek”. Idén, amikor visszakaptuk a három éven át reklamált Corvin filmpalotát, másról szólt a „politikus nóta, aktuális téma”. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, ebben az évben a Corvin attól visszhangzik, hogy túl sok a díj. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár.