Mitologikus filmek, családregények

Amikor írásom napvilágot lát, már csak egy nap választ el bennünket a 33. magyar nemzeti filmfesztivál eredményhirdetésétől. Találónak tűnik a szemle emblémája, a sztaniolburokból kibúvó mogyorós csokoládé. Juliette Binoche híres filmjének édességboltjára utal, ahol minden kapható, mi szem-szájnak ingere.

2002. 02. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jankovics Marcell Ének a csodaszarvasról című animációs remekében mívesen valósul meg a szó, a látvány és a muzsika ősi egysége. Képzőművészeti értékű filmkockák együttesével juttat el bennünket a legősibb tradíciók világába, a csodaszarvas és a turulsólyom mondájához. Ők vezérlik Hunort és Magyart (Magort) Dentumogerba, őket követve találják meg Árpád fejedelem honfoglalói a Világ Rámájának Aranyos Szegletét, Pannóniát. Minthogy e földet legalább oly nehéz megtartani, mint megszerezni. Géza fejedelem, majd Szent István beteljesítik az ősök életművét, a kereszténység fölvételével bocsánatot nyernek a régiek vétkeiért, s megszilárdítják helyzetünket Európában. Jankovics Marcell e költői históriát a szarvas vezérmotívumát követve regöli el, amelyhez híven illeszkedik Szörényi Levente népzenei elemekből építkező, mágikus hangneme.
Egy csodálatos meséről is beszámolnék, amelyet holnap (kedden) láthatunk Ibrinkóról, a tündérfiúról Puszt Tibor rendezői optikájával. A gonosz Rettegi királyról, ki két csúf leányának akar erőszakkal férjet szerezni, s ezért attól sem riad viszsza, hogy foglyul ejtsen minden magyar leányt.
Marci, a bátor juhászbojtár és a segítségére siető székely legények csak az angyali erőkkel, Ibrinkóval, a tündérfiúval szövetkezve győzhetik le a rosszat.
Egy tehetséges művész szintéziskísérletének látványos kudarca a Chacho rom, Szabó Ildikó filmje. A mű a hinduizmus leegyszerűsített mitológiájába ágyazva meséli el egy cigány család és egy osztrák hercegi familia összegabalyodásának történetét az 1848–49-es szabadságharc végnapjaitól a második világháború fináléjáig. Már a gondolati kiindulóponttal is vitatkozhatnánk, amely szerint a cigányság a maga teljes egészében a bráhmin, azaz a legmagasabb indiai papi kaszt leszármazottja, így az élet felhőtlen élvezésére van predesztinálva. A hinduizmus gondolatvilága ennél jóval bonyolultabb. Az egyes ember születés, halál, újjászületés, újramegtestesülés (reinkarnáció) bonyolult láncolatain át juthat el a legalsóbb, pancsama-súdra (rabszolga, munkás) fokozatból a hivatalnok (vaisa), a harcos (ksatrija) kaszton át a bráhmin (papi) életformához, amely még mindig nem elégséges ahhoz, hogy az ember üdvözültként érkezzen meg Isten birodalmába. Magyarán, egyetlen népcsoport, vagy náció sem lehet ab ovo elhivatott. E filozófiai nagyvonalúságot akár hitelesíthetné a bevallottan mesés cselekményvezetés és a stílus ereje. Ám Szabó Ildikónak nem sikerült meggyőző történetbe ágyaznia a magyar szabadságharcot, a cigányság vándorlásait és viszontagságait, a magyar és az osztrák arisztokrácia léha életét, majd a második világháborús roma holokausztot. A rendező a zűrzavaros cselekmény hiányosságait igyekszik lenyűgözően látványos képi kompozíciókkal ellensúlyozni, amelyek nem egyszer üres, túlzsúfolt, igen gyakran konvencionális, már-már giccses dekorativitásba torkollnak. Még szerencse, hogy néha szép pillanatokat teremt Zsótér Sándor, Kaszás Gergő (képünkön), Parti Nóra, Choli Daróczi József, Szabó Ildikó önfeledt játéka és Babos (sic!) csodálatos zenéje.
Ódonbarnára színezett régi fényképek, finom metszetek tónusában meséli el egy vidéki család csöndesen szomorú sagáját Zsigmond Dezső. A Hetedíziglen eredeti történetét az író-rendező Dörner József és Pozsgai Zsolt közreműködésével írta filmre. Mintha Marcel Proust eltűnt idők nyomait követő regényfolyamát hangolta volna át a rendező egy elátkozott magyar kisvárosi ház kálváriájára, amely a cseppben a tenger elv alapján végigkíséri a magyarság huszadik századi vesszőfutását. A pianóban elsuttogott történéseket sejtelmes-költőivé oldja Mohi Sándor kamerája, a főszereplők, Nagy Mari, Nagy Anna, Rajhona Ádám, Gáspár Tibor, Sinkovits Vitai András tehetsége.
Szép napok. Mundruczó Kornél mai tárgyú filmes családregénye irónikusan értendő, hiszen „csúf” jelenünkről ítélkezik. A rendező csak a valódit mondja, az igaztól meglehetősen távol áll. Már-már tagolt beszédre is alig képes, perifériára szorult fiatalokat szerepeltet, kiknél a testvérszerelem vérfertőzése, a trágárságok varázsszószerű mormolása, a nemi erőszak mindennapos valóság. A látlelet látszólag valósághű, ám mivel megreked a vázlatos szimptóma szintjén, hamis. Nem irigylem a forgalmazókat, akik e tematikai szempontból változatos skálán megpróbálnak a közönségnek is tetsző műre találni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.