A Hídember ötlete 1998 januárjában, a Széchenyi Társaság Gellért szállóbeli bálján fogant. Széchenyit tisztelő emberek karéjában álltam, és beszélgetés közben fogalmazódott meg mindannyiunkban a kérdés: vajon miért nem született eddig Széchenyiről olyan vérbeli nagyjátékfilm – nem tévéjáték és nem fényképezett dráma –, amely méltó a legnagyobb magyar egyéniségéhez és grandiózus életművéhez? Arról már én kezdtem beszélni, hogy ha ez az ötletünk valaha is megvalósulhat, belevágni csak akkor érdemes, ha komoly költségvetési források állnak rendelkezésünkre. Csak nagyon elegáns kivitelben, korhű jelmezekben, a reformországgyűlések, a forradalom, a szabadságharc, a megtorlás, a Bach- korszak valódi auráját megelevenítve érdemes filmre vinni Széchenyi István alakját. Éreztem, sőt, tudtam: ha törik, ha szakad, el kell készítenünk ezt a filmet. Nemcsak azért, mert ezzel tartozunk a Lovakrul, a Stádium, a Hitel írójának, a Magyar Tudományos Akadémia, a Lánchíd teremtőjének., hanem azért, mert a gróf életműve aktuális, a személyisége pedig példaértékű az ezredforduló magyarsága számára. Széchenyi a XIX. században egy bizonyos értelemben alvó ország arisztokratájaként fölismerte: hazája csak akkor tud fölemelkedni, ha saját nyelvén szólalhat meg a politikában. Ha komoly tudományos élettel, rendezett úthálózattal, iparral, fejlett mezőgazdasággal stb. rendelkezik. A film címe, a Hídember nem elsősorban a Lánchídra utal, hanem arra, hogy Széchenyi hidat épített Európa felé a cselekedeteivel. Az a szándék is munkált bennem, hogy olyan film készüljön, ami a világ összes országába eljuthat. Ha a filmmel kapcsolatban sokat hallanak Magyarországról, talán nem keverik össze többé a tengerentúlon, átlagemberi körökben sem Budapestet Bukaresttel.
– Nem lehetett könnyű elkészíteni az irodalmi alapanyagot sem.
– Kézenfekvő volt, hogy rendezőként csak Bereményi Gézát választhattam, hiszen egyszerre tartozik a magyar író- és rendezőtársadalom élvonalához, s ő a legjobb hazai forgatókönyvíró. Alkotótársa, Can Togay kiváló rendező, akiről köztudomású, hogy forgatókönyvírónak is első rangú. Hatalmas anyagon kellett átrágniuk magukat. Nemcsak a teljes Széchenyi-naplót olvasták végig, hanem a grandiózus életmű számos más részletét is áttanulmányozták. Másfél év alatt tíz változatot írtak meg, az első variánsból négy-öt órás filmet lehetett volna készíteni. A Hídember című könyv április 5-én jelenik meg, a Válasz Kiadó gondozásában, a Libri könyvesboltban tervezzük a premiert. A film ünnepélyes bemutatója április 8-án, Széchenyi halálának évfordulónapján lesz, a nagyközönség először április 11-én láthatja.
– Mikor kapott a forgatás végső lendületet?
– Igazán akkor „indult be” a film, amikor a választások után bekerült a mMillenniumi programba, mert akkor tudtunk érdemben tárgyalni a német és osztrák koprodukciós partnerekkel és a szponzorokkal. A forgatás fantasztikus, eufórikus hangulatban zajlott, ami nagy- mértékben köszönhető Bereményi Géza kedves, szuggesztív személyiségének és persze, a címszereplő, Eperjes Károly karizmatikus egyéniségének. Gézából hihetetlen pozitív kisugárzás árad, amelybe belevonta az egész stábot. A bizonyítás vágya mindenkiben élt. A filmszakmáról azt szokták mondani: halódik. Két évvel az első szabad magyar választás előtt, 1988-ban pár ember kivételével gyakorlatilag mindenkit kirúgtak a filmgyárból. A „sereg” szétszéledt, mindenki járta a maga útját az egyedi boldogulásért. Mos kétszázötven magyar színész, statiszták, gyártás, világosítók, mindenki, aki élt és mozgott, hihetetlen lendülettel dolgozta végig a nyolcvannyolc forgatási napot. A szakma bebizonyította, hogy él, csak lehetőségekre várt.
– Hol tartanak az utómunkálatok?
– A finálé helyszíne Németország. A szó szoros értelmében az utolsó simításoknál tartunk. Már rögzítettük Másik János zenéjét, a bemutató napján a CD is napvilágot lát. Túl vagyunk az előkeverésen, a zörejezésen, a hangeffektusok is elkészültek. A komputergrafikai betétek révén visszavarázsoljuk nézőinknek a korabeli Pestet és Budát. Mindenkinek azt ajánlom, olvassanak bele Széchenyi naplójába, s vegyék kezükbe a Hitelt vagy a Stádiumot. S aztán nézzék meg a filmet. Megismerhetik belőle Széchenyi Istvánt, akinek életcélja ebben a rövid, születés és halál két pólusa közé szorított világban a hazáért, a közjóért folytatott munkálkodás volt.
origo.hu
Gulyás Gergely: Az Európai Néppárt európai baloldallal és liberálisokkal megkötött paktuma kockázatos egész Európára és Magyarországra nézve is
