Csodálatos európaiak

A vetélkedők meg az ilyen-olyan show-műsorok mindig bejönnek. Miként általuk a nagy hirdetők nagy dohányai. No persze ezért cserébe áldozniuk kell a tévécsatornáknak. Így azok a rossz ízlés oltárára dobják hát a jó ízlést és a gondolkodásra serkentést. (Egy vetélkedő legbonyolultabb kérdésére a legegyszerűbb nézőnek is tudnia kell a választ, míg egy show-műsor álinterjúi által semmi komoly vagy éppen komor probléma elő nem tűnhet, hiszen az élet olyan csillogó, akár maga a tévéshow.)
Friderikusz Sándor tudja, mitől múl ki a házilégy. Vájkált már lelkekben, játékfilmes precizitással komponált képekkel igyekezett valóságfeltárást imitálni, fityiszt mutatva Darwinnak, majmokká fejlesztett vissza, egyébként vélhetően az életben sem túl megnyerő emberpalántákat, megpróbált meglepő lenni és megpróbált mulatságos lenni. Most megmutatja, milyen is az echte ungarische europier.
Érezvén a mester az idők szelét, hat, képernyőn kellemesnek ható fiatalemberrel bástyázta körül magát, no meg egy sztárvendéggel, aki természetesen szintúgy kellemesebb kiállású. E meglepő és mulatságos ötletét már egyszer megcsodálhatta a nagyérdemű. Akkor biztos bejött (a dohány), nosza leporolni, s elénk tárul ama Csodálatos Európa. Reméljük, a hőn áhított EU csodálatosabb, mint a Microsoft repülő ablakaiból, illetve az Unios embléma csillagaiból tákolt díszlet. Érthető, miért válogatták olyan hosszasan a „társműsorvezetőket”, vigyáztak arra, hogy a többgyermekes háziasszonytól az ügynökön át az operaénekesig, szinte mindegyik társadalmi csoport képviselője a kamera elé kerüljön. Másrészt, kizárólag a „törve beszélni magyar” fiatalok jöhettek számításba, mivel ez, bár primitív, de humorforrás. Többet annál, amennyit eddig tudtunk a társműsorvezetők szülőhazáiról, eztán sem fogunk, legalábbis nem e produkció által. Tán nem is ez volt a cél. Olcsó, rossz hangminőségű, idejétmúltan statikus, a történeteket nem bemutató, kizárólag elmesélő műsort akartak képernyőre vinni az alkotók. Vagyis (szerintük) show-műsort. Amint az ilyenféle ungarische show, úgy a Made in USA-show sem akaródzik működni. Klassz kis skandalummal bizonyította ezt az RTL Klub.
Már jó előre megdolgozták a népet, műbalhét kavarva a bulvársajtó hasábjain. Úgy festett: Rudolf Péter műsorvezető és a csatorna közt nézeteltérések adódtak, persze szigorúan minőségi kérdésekben, s ezért a produkció nem biztosan kerül adásba a meghirdetett időpontban. Nem is került. A műsorvezető „élőben” – hiszen ezt ordította a bulvár: félig-meddig élő lesz az adás! –, felrúgva az adásfegyelmet, összekapott a főnökökkel. Nosza, gyors sötét, és vetíteni kezdték az Ikrek című hollywoodi mozidarabot. Ha ennyiben hagyják a dolgot, hát sokkal kisebbet ég az RTL, meg mindenki, aki fellépett az Emberek a Holdon című műsorban. Így viszont égtek, miként a zsír, bizonyítva: a stand-up comady magyar honban nem kell a cicának sem. Itt a humoristáké, konferansziéké, műsorvezetőké a terep. Kellér, Hofi, Fábry, ez a vonal jön be. Megjegyzem, odakint sem befutott színészek lépnek a deszkára poénkodni. Éppen ellenkezőleg. Nálunk meg ismert színészek, előre megírt humoreszkekkel próbálkoznak. Egyedül a Sankó álnéven megjelenő Rokker Zsótit említeném, mivel ő nagyon jó volt. Nem színész, humorista, aki fantasztikusan tud improvizálni. Hogy rajta kívül vajon min röhögött oldalát fogva és visítozva a belvárosi sörözőből alakított alkalmi stúdió alkalomhoz illetlen közönsége? Biztos azon, hogy amíg otthon, a tévék előtt ezért ébren maradtak emberek, addig nekik ott degeszre tömte a zsebüket a gyártásvezető.