Minden kormányzatnak, mint afféle boldognak látszó, jövendőbeli szentek csapatának, maga felé hajlik a keze. Ebből kerekedik aztán a kultúrkampf. Magam várom már a végét, amikor eljő egy (változatlanul nem bal, hanem) jobb kor, egy olyan, amelyik nem a politikának, hanem az apolitikának kedvez. Addig is kérdés: vajon a páviánhátsókhoz törleszkedő művészek és álművészek jól szervezetten kirekesztő serege miért állna tehetségesebb alkotókból, mint a jobbra kirekesztettek kétmaroknyi csoportja? Válasz: +40, betűvel írva: plusz negyven. Vagyis ennyi év előnnyel bírtak az 1989-es startnál, az akkoriban még egyetlen ellenzéki kerekasztalból kinőtt párt által sem haladó baloldalinak nevezett Magyar Szocialista Munkáspárt. Az előny megtartása pedig mindössze egyetlen M betű feláldozásába került. MSZMP–M=MSZP. Ennek köszönhetően továbbra is ott trónolhattak a parlamentben, illetve az első szabadon választott Országgyűlésben. Mintha az M-mel együtt az a bizonyos négy évtized is a feledés süllyesztőjébe került volna. Borzasztó, milyen feledékenyek vagyunk mi, magyar állampolgárok.
Apolitikusan szemlélve a dolgot, kampány, „píár” meg országimázs ide vagy oda, állnak a házak: Millenáris, Terror Háza, Nemzeti Színház, Uránia Nemzeti Filmszínház. És állni fognak akkor is, amikor rég elfeledjük ezt a választást, a kultúrkampfot és egyéb ilyesmit. Ámbátor megeshet, ha májusban elbuknak a polgári erők, s újra tobzódhatnak páviánék, hát felrobbantják a Nemzetit. Egyszer már megtették, harminchét évvel ezelőtt, éppen a színház világnapján. Úgy mondták, károsodott volna az épület a metró építésétől.
Lenne egy javaslatom: jelöljék ki a négyes metró nyomvonalát a Soroksári út–Dombóvári út irányába, így az alagutat éppen az új Nemzeti alatt fúrhatják, és minden okuk meglesz lerombolni a kormány szégyenének titulált „házat”.
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
