Minden hónapban Magyar Napló

A Magyar Írók Szövetsége folyóiratának szerkesztősége, a Magyar Napló tizenötödik évfolyamába lépve úgy határozott, hogy visszatér az eredeti, havi megjelenésre. A februári számban kiváltképpen érdekes Oláh János költő-főszerkesztő mélyinterjúja Kalász Mártonnal, a Magyar Írók Szövetsége új elnökével. A két alkotó őszintén szembenéz azzal a hamis legendával, amelyet sajnos ma még az írók egy része is ébren tart a szocializmus virágzó korszakáról.
„Eltűnt a magyar irodalom mögül a tőke, az intézményes háttér. A szovjet megszállás előtt a mai magyar irodalom kiadói jelentős háttérrel rendelkeztek, óriási székházak, nyomdák, kereskedelmi hálózat álltak a rendelkezésükre. Az államosítás ezt a hátteret megszüntette.” Sajnos Oláh János idézett gondolatmenetéhez még ma is bátorság kell, hiszen a magukat mérvadónak kikiáltó álelitista alkotók, a Kádár-kornak is dédelgetett kedvencei óriási vehemenciával táplálják a hazug nosztalgiát a puha diktatúra sosem volt irodalombarát politikája iránt, s azt is nyomban kikiáltják szélsőségesnek, aki merészel pontosan emlékezni a félmúlt történéseire.
Mint Kalász Márton: „A szocializmus nivellálta a kiadókat. Az év elején megkapott támogatásokat felhasználva ki nyereségre tett szert, ki éppen csak felélte a támogatást, de tőkét nem gyűjthetett. A nyereséget elvonták, és a következő évben újraosztotta a költségvetés. Kiből lett tőkeerős kiadó, azt odafönt döntötték el, nem az eredményes munka következménye volt.”
A privatizáció lázában, az 1988–1990-ig tartó időszakban először a Grósz Károly-, majd a Németh Miklós-kormány gyorsan elherdálta azt is, amit az írószövetségnek sikerült a Kádár-korszakban megvédenie. A Magyar Írók Szövetségét a diktatúra szovjet mintára hozta létre, ám szülőatyja ellen fordult, az 1956-os forradalmat kirobbantó ellenállás egyik legforrób tűzfészke volt, tagjainak jobb része derekasan helyt állt a forradalomban is. Így támadások kereszttüzébe került. Mind az írószövetségnek, mind a harmincöt éven aluli alkotók lázadó József Attila Körének komoly szerepe volt rendszerváltoztató békés szellemi forradalmunkban.
Nem véletlen, hogy a szövetség székháza, amelyet a hatodik kerületi tanácstól, később az önkormányzattól bérelt, komoly veszélybe került a Horn–Kuncze-kormány idején. Az utolsó hat esztendő folyamán nevezték a székházat holtak házának, a szövetséget vének tanácsának. Új korszak kezdetét jelzi végre Kalász Márton elnök és Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter megállapodása. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tíz évre kifizette a ház bérleti díját.
A polgári kormány támogatja a Magyar Írók Szövetsége hosszú távú törekvéseit. Kalász Márton és Oláh János a németországi, sok lábon álló ösztöndíj- és könyvkiadói támogatási rendszert tekinti követendő mintának, amely lehetővé teszi, hogy az írók akár teljes aktív életkorukban megélhessenek az alkotásból. Az USA-ban a kicsit is „befutott” írók mindenfajta kontraszelekció nélkül, ab ovo lehetőséget kapnak arra, hogy valamely főiskolán vagy egyetemen szerény, de biztos jövedelemért taníthassanak.
A két világháború közötti magyar hagyományokhoz visszatérve, a folyóiratok intézményes hátterének újjáélesztése is bőséggel teremtene írói munkahelyeket. Ezenkívül Kalász Márton alapvetően fontosnak tartja az utódlás kérdését. Mindent megtesz hát abból a célból, hogy a szövetség megkönnyítse a fiatalok integrálódását a „felnőtt” írótársadalomba.