Széchenyi a zeneszerző szemével

Széchenyi István életművét és életútját tárja elénk Hábermann Jenő producer, Bereményi Géza író-rendező, Can Togay forgatókönyvíró Hídember című nagyszabású kosztümös történelmi játékfilmje, amelyet április nyolcadikán, Széchenyi István halálának száznegyvenkettedik évfordulóján láthat először a magyar közönség. Másik János billentyűs, gitáros, énekes zeneszerző, a magyar rock hőskorának egyik főszereplője, Bereményi Géza és Cseh Tamás alkotótársa huszonöt éve alatt több mint harminc film – például a Meteo (Monory Mész András), az Egy tél az Isten háta mögött (Can Togay), vagy az Egérút (Sári Júlia) – zenéjét komponálta meg.

Mikor dőlt el, hogy ön komponálja majd Bereményi Géza Hídemberének zenéjét?
– Akkor, amikor a műnek még csak a terve létezett. Három éve Bereményi Géza megkérdezte, elvállalnám-e egy Széchenyi Istvánról szóló történelmi portréfilm zenéjének megkomponálását. Habozás nélkül igent mondtam, hiszen Széchenyi is a szívügyem, Géza is régi barátom és „többrendbeli” alkotótársam.
– Hogyan próbálta magát beleélni a XIX. század hangulatába?
– Ha megszakításokkal is, de három esztendeje élek együtt a Hídemberrel. Az effektív alkotói szakasz körülbelül egy évet vett igénybe. Bizonyos fokig már eleve föl voltam készülve e feladatra, hiszen konzervatóriumot, majd zeneművészeti főiskolát végeztem, s mind a klasszikus, mind a romantikus kor muzsikájában járatossá váltam. Attól kezdve, hogy elköteleztem magam, újra és újra alámerültem Liszt Ferenc szimfonikus költeményeiben, amelyek fantasztikusan képszerűek, s megint behatóbban kezdtem foglalkozni Beethovennel. Számos szerkezeti tanulmányt készítettem, eközben folyamatosan tartottam a kapcsolatot Bereményi Gézával és Can Togay-jal. Közben elolvastam a tizenegy forgatókönyv-variáns mindegyikét, s szinte velük párhuzamosan készítettem a vázlatokat. Huszonöt esztendős és harminc-egynéhány filmen túli tapasztalatok birtokában mondhatom, hogy az első gondolatokhoz az esetek túlnyomó többségében visszatérünk. Az első intuíció döntő jelentőségű a kreativitás világában. Kompozícióm vezérmotívumát Széchenyi-témának hívom, ezen- kívül a főhős életútjának különböző állomásait, életének meghatározó alakjait is különböző karakterű zenékkel jelölöm meg. Széchenyi felfokozottan érzékeny ember volt, kimeríthetetlenül gazdag intuíciós bázissal megáldva és megverve. Létezett számára a valóságos külső és a belső világ, amelyben teremtő képzelete működött. Mindezeket a szinteket én leképeztem a zenében. A különféle motívumok a dramaturgia törvényeinek megfelelően váratlanul vissza-visszatérnek.
– Archaizáló, vagy korunk lüktetését is magában foglaló zenét írt?
– A zeném magától vált többrétűvé. Egyszer csak megjelent valami különös dolog, ami hangzásában emlékeztet ugyan a XIX. századi zenére, a megoldásai viszont kortalanok, ami az összhangzást is időtlenné teszi. Mindez háromféle tónusban, s kétféle hangszerelési rétegben valósul meg. Az első réteget teljes szimfonikus zenekar valósítja meg vonósokkal, fúvósokkal, ütővel. A másik részt vonós zenekar adja elő, tíz első és nyolc másodhegedűssel. A harmadik szegmentum csak egy-két villanást foglal magában. Például, amikor Széchenyi az Al-Dunán, a Balkánon hajózva elkapja a sárgalázat, a szimfonikus részekre rátettem egy etnozenei beütést, szimfonikus háttérrel. Vagy ahogyan a szerelmi szál fölvillanásakor a szimfonikus zene mellé egy női kórus kerül háttérbe. Van nyitány és finálé jellegű főcímzene is, az utóbbi vokális, az előbbi instrumentális. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara játszott, Vajda Gergely és Drahos Béla vezényletével. Csodálatosak voltak, sok szimfonikus filmzenét írtam már, de ritkán fordult elő, hogy a zenészek munkája ennyire tökéletesen találkozott volna az én elképzeléseimmel. A zene CD-n is megjelenik majd, s erre azok a betétek is teljes hosszban rákerültek, amelyek a filmben darabokban vannak. Gézával Münchenben végeztük el a zenei utómunkálatokat. A képekre kevertük a teljes hanganyagot, a zenét, a dialógot és az effekteket. A filmhang minden szegmensét összekevertük, megfelelő arányban mixeltük, hogy létrejöjjön a teljes dolby sztereo hangkép.
– Mit üzen a hívő és a szkeptikus nézőknek?
– E film éppen olyan hatalmas szellemi kaland volt számomra, mint amit a fölkérés pillanatában vártam tőle. A filmkészítés mindig nagyon sok nehézséggel jár Magyarországon, s ennél a filmnél az is fokozta a külső nehézségeket, hogy nagyobb költségvetéssel készült, mint bármilyen eddigi magyar film. Számomra ez nem változtatott azon a szellemi örömön, amit a kaland közben átéltem. Oda érkeztem meg, ahová az elindulás pillanatában akartam, s ezért hálás vagyok minden segítőtársamnak. Ajánlom hát e filmet és a filmzenét mindazoknak, akik szeretik a magyar történelmet, Széchenyit és a zenét.