Úgy harmadfél esztendeje Bereményi Géza megkért, hogy tanulmányozzam át a Hídember irodalmi forgatókönyvének első, akkor még nyolcórás változatát – idézi föl a művész a forgatáshoz vezető út első lépéseit. – Szokásom szerint többször is átrágtam magam rajta, s majd három órán keresztül beszélgettünk Gézával. Váratlanul megkérdezte, hogy elvállalnám-e Széchenyi István szerepét. Nagyot dobbant a szívem, életemben először ijedtem meg szereptől. A remek forgatókönyv, gondoltam, átíveli a Hídember egész életét, s nekem kell eljátszanom az ifjú, az érett és az öreg Széchenyit is. A kihívás átsegített az első ijedelmen, és igent mondtam.
– Ön soha nem játszik, inkább átlényegül. Mikor történt meg az átalakulás?
– A csúszások és elhúzódó előmunkálatok miatt majd két és fél évig búvárkodhattam múzeumok, könyvtárak mélyén. Széchenyi naplójának olvasása közben jött el az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy lelkileg kész vagyok, de csak a forgatás után csendesült el bennem a teljességre törekvő készenlét, hiszen a különböző korszakokban Széchenyit először föl kellett építeni, majd le kellett zárni magamban. Mindenkinek köszönöm ezt a különösen „finom” filmet.
– Széchenyi bohém különcből vált korának egyik legragyogóbb lángelméjévé. Mi motiválta e gyökeres változást?
– Gróf Széchenyi Istvánt, a nyalka huszártisztet a lipcsei csata kivételes hősének hírneve övezte, s ő igencsak beseperte e szerep hozadékát, mint bálok királya és hölgyek bálványa. Az a trauma indította el a megigazulás útján, hogy sógornője átvitt értelemben belehalt kettejük tiltott szerelmébe. Mély lelki válságba került, amelyből édesapjának, Széchényi Ferencnek csodálatos intelmei ragadták ki. Érett apaként ő maga is írt Béla fiának egy olyan levelet, amely úgyszintén a pedagógiai irodalom csúcsának számít. Életének sorsdöntő eseménye volt az is, hogy megismerte, majd tizenhárom éves kitartó várakozás után elvette feleségül Seilern Crescence-t. Nagy László – nem erre vonatkozólag – írja a Jártam én koromban, hóban című versében: „Mellém te álltál / Kardél mellett felnőtt virágszál sebzett virága”. Ilyen sebzett virág volt Crescence Széchenyi mellett.
– Akinek életében az Istenhit is döntő szerepet játszott…
– Széchenyi reformer volt és reformer is maradt. A reformer Istentől eredezteti magát, aki a világi dolgokat Isten törvényei által szeretné megjobbítani, s mindig Istenhez akar visszatérni. Így válik igazi személyiséggé. A forradalmár ezzel szemben önmagából indul ki, tömeget gyúr, öntörvényű egyéniséggé válik, de a legjobb esetben is csak sztárrá és mindig csak önmagába térhet vissza. Széchenyi megmaradt reformernek, Kossuth eszmetársai forradalmárokká váltak. Széchenyi nem elszakadni akart a monarchiától, hiszen a császár egyben Szent István koronájával szentelt magyar király volt. Politikai lángelme volt, tudta, hogyan kell Béccsel együttműködni, hogy szívós munkával Magyarországot a térség szellemi és gazdasági központjává tehesse. A történelem őt igazolta, hiszen Deák Ferenc az 1867-es kiegyezésnél bevallottan Széchenyi eszméit valósította meg. A kiegyezés még az elbukott szabadságharc után is hatalmas lelki, gazdasági, kulturális fölvirágzást hozott a magyarságnak. S ha akkor a nemzet Kossuthék forradalma és szabadságharca helyett Széchenyi lassúbb, de tisztább útját vállalja, nincs a sok szenvedés, s akkor még a feltételek is mások lettek volna, s nem szunnyadt volna a nemzet a passzív rezisztencia hosszú évei alatt.
– És a Hídember útja nem vezetett volna Döbling felé. Végül is, mi történt az elmegyógyintézetben?
– Vajon őrült-e az az ember, aki az Ein Blick című leleplező cikkének zsenialitásával az egész világ előtt megszégyenítette és megbuktatta a Bach-rendszert? Ezt nem Kossuth tette Londonból vagy Amerikából, és nem az itthoni politikusok, akik túlélték negyvennyolcat, hanem egyedül Széchenyi. Nem véletlenül olvassuk hát naplójában: immáron nem tudom megmenteni magam. És azt is tudta, hogy jön a vég, a halál. Mert amazok rájöttek, hogy ki volt az ő valódi ellenségük. A titkosrendőrség meg is üzente neki halála előtt pár héttel, hogy „megszűnt önnek Döbling menedékhely lenni”. És öngyilkos lett az az ember, akit az egyház a halála után pár nappal eltemet? 1860-ban a katolikus egyház még nem temetett szertartással temetőben öngyilkosokat. Megtalált állapota sem öngyilkosságot mutat, hiszen jobbkezes volt, a kézifegyver a bal térdén nyugodott, s mindkét keze az ölében. S van még pár érv… Antall József néhai miniszterelnök úr tudomásom szerint elzarándokolt Nagycenkre és még éjszakákat is átimádkozott Széchenyi sírjánál. Amikor Antall József a csendes, a békés rendszerváltozást választotta, Széchenyi és Szent István útjára tért, amelyet a jelenlegi polgári kormány hivatott beteljesíteni. Széchenyi nem álszerénységből hárította el „a legnagyobb magyar” címet, amelyet Kossuth aggatott rá: „Mért emel olyan polcra, ahol én nem tartom magam.” Ugyanis tudta, hogy a legnagyobb magyar Szent István. Egyébként halála előtt úgy rendelkezett, hogy az újjáépülő nagycenki templom oltára Szent Istvánt ábrázolja, amikor éppen fölajánlja az országot és a nemzetet mindannyiunk patrónájának, Jézus édesanyjának, a magyarok nagyasszonyának. Széchenyi egész életében a Szent István-i életeszménynek kívánt erkölcsileg megfelelni.
– Eljutottunk hát a mű végső üzenetéhez?
– Nagy örömet éreztem, amikor Széchenyi 1859. december
1-jei naplóbejegyzésében fölfedeztem a következő sorokat: „Zay cikke remek. Kár: jobban szeretjük Magyarországot Istennél, üdvösségünknél is.” Széchenyi, aki mindenét odaadta a nemzetnek, Istent és az üdvösséget fontosabbnak tartotta még a hazaszeretnél is. Mert aki jobban szereti a hazáját Istennél és az üdvösségénél, az nacionalista. Aki jobban szereti a családját, mint az Istent vagy a hazát, az majomszerető. Aki pedig a világot szereti jobban, mint az Istent, a hazát és a családot, nem más, mint világblöffölő internacionalista. Széchenyi az Isten, haza, család egység egyetemes gondolkodója, „szív-agy harmonikusa” volt. Pilinszky döbbenetesen ugyanígy gondolkodik, vall a Végkifejletben: „Én magam talán középre állok. Talán este van, talán alkonyat, Egy bizonyos, későre jár.” Tehát egyre közelebb a hajnal.
origo.hu
Magyar Péterék hazudtak a rendezvényük költségeiről
