n Pósa Zoltán
Hogy érezte magát, amikor átvette a József Attila-díjat?
– Kár tagadni, hogy az elismerés jólesik. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy amikor például megtudom, hogy egy olvasó valamelyik könyvemet a szó szoros értelmében ronggyá olvasta, szintén elismerésnek vélem. Másféle öröm a kettő, de valahol mégis összefügg, mert úgy érzem, hogy a munkáim bizonyos fokig célhoz értek. Kiadtam magamból azt a valamit, amit úgy vélem, hogy más nem tudna ugyanígy létrehozni. Hadd hivatkozzam megint egy olvasómra, aki azt írta nekem: „Én is pont azt gondolom, amit ön, de én képtelen volnék ugyanígy fogalmazni. Helyettem elmondta az egyik ars poeticámat.” Olyasmit tudtam valakinek nyújtani, ami látható, megfogható, tapasztalható, érzékelhető, érezhető és befogadásra méltó.
– Tudom, mennyire nehéz felelni, mégis megkérdem. Hogyan jellemezné a saját költészetét?
– Valóban, megírni sokkal könnyebb a költeményt, mint elmondani, miként született. Igen korán kezdtem, már ötéves koromban. Mert amikor kérdeztek valamit, válaszoltam és kiderült, hogy az vers. Versben kezdtem beszélni és soha nem okozott nekem nehézséget írni sem. Verset alkotni jóval később voltam képes csupán, amikor már tudatosan lettem költő. Egyszer csak elkezdtem bányászni magamban és kiderült, hogy mondanivalóim is vannak és azokat kellene versbe önteni, ami viszont már rettenetesen nehéz volt. Amikor transzcendens és légies gondolatokat akartam elkapni és megfogalmazni, kiderült, hogy szinte a lehetetlennel határos birkózást folytatok a gondolatokkal, amíg sikerül őket úgy papírra vetni, hogy elégedett legyek a végeredménnyel. Amikor már elkészült a mű, a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik rajta, mert ez idáig csak a szülés nehézségeit érezte az ember. A valódi megformálás és a csiszolás, a teremtés kínszenvedése csak ezután következik. És végül egy pillanat, amikor azt mondja az ember: kész. Többé nem tudok rajta változtatni. S az okozza neked a legnagyobb örömöt, ha elolvasod tíz év múlva, s újra úgy érzed, hogy egy betűt, egy vesszőt sem tudnál rajta változtatni.
– Ön lengyel nyelvterületről prózát és költeményt is fordított. Van-e különbség az eredeti műteremtés és az újraköltés között?
– Óriási különbség van a kettő között. A műfordítás az emberben egészen a skizofréniáig hasadt érzést okoz. Mondhatnók: áldozatos cselekvés, mert az ember saját magát, a saját költői énjét kénytelen elnyomni, odaadni valaki másnak. Viszont az egész költői eszköztárát és fegyvertárát beveti annak érdekében, hogy az a más kép és gondolat, ami nem az övé, érvényesüljön. Bár a műfordító korszak életem csodálatos életszakasza volt, meghatározó élményeket köszönhetek neki, a világért sem akarnám megtagadni. Ám elérkezett az életemben egy pillanat, amikor megálljt parancsoltam a műfordításnak, nehogy kifussak saját magamból. Írtam is egy Műfordítás című verset, ami a Jégkarc című verskötetemben jelent meg, ahol megírtam ennek a Nessus-ing szerű szörnyűségét, amit az ember letép magáról, de magából is kitép valamit. Ám ahogy a sebet túléltem, onnantól kezdve csak magamat adtam. Életemnek ezt a szakaszát úgy érzem, hogy lezártam, miután hatvan tételt lefordítottam. Ebből a legfontosabb Adam Mickiewicz Pan Tadeusz című tízezer soros eposza, ami úttörő munka volt. Magyarországon elsőként lengyelből én fordítottam, mivel a nyelvben otthonos vagyok, hiszen ösztöndíjas is voltam, lengyel egyetemre is jártam. A másik magyar fordítást Rónay György készítette nyersfordítás nyomán.
– A gyermek- és ifjúsági irodalom is szerves része az eredeti életműnek. Sorolhatnánk a Boholy, a Mimóza című gyermekregényeket és a legújabb, Hazacsavargó című mesegyűjteményt.
– A gyermekirodalom változatlanul közel áll a szívemhez és soha nem is válok meg a gyermekolvasóktól. Műhelyemben van egy gyermekverskötet, amit reményeim szerint még ebben az évben le is tudok adni. Részben a régi gyerekverseket gyűjtöttem bele, részben újakat. Ez most minden percemet betölti. Ha már arról van szó, hogy mi van a műhelyemben, akkor rátérek arra, hogy készülök kiadni egy felnőtt verskötetet is. Párhuzamosan dolgozom rajtuk, szó szerint úgy, hogy gyermekversekkel ébredek és felnőtt költeményekkel térek nyugovóra. Kérdésére visszatérve, igaza van, itt nincs különbség. Akik a gyermekirodalmi műveimet olvassák, tanúsítják, ugyanolyan népszerűek mind a gyerekek, mind a felnőttek közt. Mind az úgynevezett felnőtt, mind a gyermekeket megcélzó köteteimben ugyanaz a világszemlélet érvényesül. Még a transzcendencia is beleszivárog a gyerekirodalomba. Van egy egységes irodalom, amely szól gyermekeknek és felnőtteknek. Maga az irodalom nem gyermek és nem felnőtt. Ha akad is árnyalatnyi különbség, az éppen abban van, hogy a felnőtt költészet olyan világ, amiről beszélni annyira nehéz, összetett és bensőséges, hogy szétfeszítené egy interjú kereteit. Mert ha tovább beszélnénk erről, olyan mélységekbe nyúlnánk, hogy már fölérne egy gyónással, az pedig nem ide való.
origo.hu
Gázolt a vonat Székesfehérvár és Dinnyés között
