A Hídember című film, amelyet a nagyközönség mától láthat az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Széchenyi István életét jeleníti meg. Bereményi Géza író-rendező, Can Togay forgatókönyvíró, Kardos Sándor operatőr, Gulyás Buda számítógépes trükkmester, Másik János zeneszerző, Szakács Györgyi jelmeztervező és a többiek minden ízében átélhető, lendületes, szuggesztív művészfilmet készítettek. A Hídemberben hitelesen tárulnak elénk az abszolutizmus, a reformkor, a szabadságharc, a megtorlás és a Bach-korszak fölemelő és tragikus pillanatai. A szereplők, Eperjes Károly (Széchenyi István), Irina Latchina (Széchenyi felesége, Seilern Crescence), Kováts Adél (Széchenyi sógornője Carolina Mead), Cserhalmi György (Wesselényi Miklós), Nagy Ervin (Kossuth Lajos), Darvas Iván (Metternich), Szarvas József (Széchenyi hűséges titkára) és az epizódhősöket megjelenítő színészek ihletett játéka is hozzájárult a díszbemutató egyértelmű sikeréhez.
A Hídembert nem a Várkonyi Zoltán nevével fémjelzett kalandos sikerfilmekkel, hanem a történelmi tárgyú vizuális remekművekkel, Wajda Pan Tadeuszával, Kawalerovicz Máter Johannájával kell egy sorba helyeznünk. Ez annak köszönhető, hogy Bereményi, Togay, Kardos és a többiek elsősorban saját mozgóképi fantáziájukra bízták magukat. Belebújtak a főszereplő személyiségébe, és erőteljes képsorokban teremtették újjá számunkra Széchenyi különböző korszakait. Így Kossuth, Wessselényi, Batthyány, a forradalmárok és a császári udvar jellegzetes figurái is Széchenyi rokon- és ellenszenv hullámzásainak megfelelően mutatkoznak meg. Azt, hogy még a temetését is az ő szemével látjuk a túlvilágról, bravúrosan jelzi, hogy Kardos Sándor kamerája felülről, égi perspektívából panorámázza végig a gyászszertartást.
A mű a finálétól eltekintve analitikus-visszapillantó szerkezetű. A nyitány nyomban az események sűrűjébe sodor. Egy súlyosan megzavarodott, idegösszeomlásban szenvedő embert szállítanak valakik a döblingi tébolydába. A komor, méltóságteljes színek, az intenzív és szaggatott mozgás, a drámaian romantikus zene által Széchenyi gróffal együtt éljük át az 1848–49-es szabadságharc tragikus végkifejletét, Világos és Arad keresztútját. Széchenyi nagy formátumú, kiemelkedő felelősségtudattal megáldott romantikus személyiségekhez illőn ostorozza magát. „Én vagyok az Antikrisztus! Én vagyok Magyarország gyilkosa.” A hagymázos víziók emlékekké szelídülnek és a gyermek Széchenyivel együtt halljuk apjának intő szavait: „Istent, a családot, a hazát szeresd. És a császárt is, hiszen ő Magyarország szakrális uralkodója, akit Szent István koronája minden körülmények között királyunkká avat. Tiszteld a jobbágyot, kinek munkája teremti a földnek gyümölcseit.”
A film másik nagy erénye, hogy ellentétben számos történelmi tárgyú alkotással, azok számára is érthetővé teszi Széchenyi István bonyolult egyéniségének fő mozgatóit, akik korábban semmit sem hallottak róla. Átélhetően vetülnek kifejező képsorokká a belső démonok, amelyeket le kell győznie, de már a fékevesztett orgiák korszakának végnapjaiban megfogant életművének betetőzése, a Lánchíd terve. Ennek makettjét léha bókok, megbotránkoztató tréfák közepette mutatja be Nagycenken arisztokrata rokonainak és barátainak. Ekkor találkozik későbbi feleségével, Seilern Crescence grófnővel. Ő az angyali múzsa jelmezét viselve tart először tükröt a byroni romantikus világfájdalommal kacérkodó gróf elé. A démonian szép sógornő, Caroline Mead tragikusan túlfokozott gesztusaival, a pokol angyalaként hívná maga után hűtlen szerelmét is a pusztulásba. Röviddel halála előtt megpróbálja széttörni a Lánchíd makettjét. Így Caroline átkának beteljesüléseként is értelmezhetjük, hogy a nagy mű fölépítésének utolsó fázisában elpattan az egyik láncszem. A lezúduló lánc Széchenyit is a vízbe sodorja, az életért folytatott heroikus birkózásban, Caroline látomásalakja testesíti meg az elmúlást, de a parton várakozó Crescence segít legyőznie az infernális vonzerőt. Életművét végül a valóságos elemekkel és digitális trükkökkel elénk varázsolt eredeti Lánchíd tetőzi be. E beteljesülés különböző fokozataival azonos ütemben válik méltóvá Crescence szerelmére és a családi boldogságra.
A kiváló képsorok és az időtlenné stilizált, romantikus filmzene plasztikusan tárják elénk a folyamatot, amelyben Széchenyi hitelesen tisztul vad és értelmetlen kalandok hőséből Hídemberré, a magyarság megmentőjévé. Bereményi és Togay sebészi precizitással vágják ki Széchenyi naplójából a többjelentésű képkompozícióvá finomítható részleteket, amelyek megmutatják, hogy a Hídember hazája üdvéért akarja Magyarországot békés reformok útján a térség szellemi középpontjává tenni. Széchenyi, a róla elnevezett és hozzá méltó terv jelképalakjaként a filmből is azt üzeni, hogy csak az alkotás gyönyörűséges, olykor gyötrelmes feladata adhat hitet, megváltást, értelmes jövőképet hazánk számára. A Hídember hiteles lélekrajz és teljességre törekvő társadalmi tabló, amelynek segítségével megértjük egy rendkívüli ember cselekedeteinek indítékait. Ugyanakkor elénk tárulnak a tizenkilencedik századi magyar történelem meghatározó erővonalai is. E mozgóképes szimfónia vádlón és esengve kéri a magyarságot: soha ne hódoljon be az örökös rombolás sátáni démonának, mert mindig az építőknek van igazuk.
origo.hu
Gulyás Gergely: Az Európai Néppárt európai baloldallal és liberálisokkal megkötött paktuma kockázatos egész Európára és Magyarországra nézve is
