Hazugságok, féligazságok

Szakály Sándor történettudós eddigi életműve a marxista doktrínák, a történelmi féligazságok elleni szívós küzdelem jegyében jött létre. A kiváló hadtörténésznek már 1980-tól kezdve megadatott a lehetőség, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jogelődjének munkatársaként valódi információk és tények birtokába kerülhetett a katonai elit honvédség második világháborúbeli szerepéről. Tabukat döntögető cikkeinek és tanulmányainak látványos, újszerű gondolatmenete imponáló elméleti és lexikális tudásanyag pillérein nyugszik. Így válhatott már ifjúkorában a „szakma” ásatag őslényeinek és az árnyaltan dogmatikus új-doktrínereknek is valóságos mumusává, akiről leperegnek a fölületes címkézések és a nyílt pocskondiázások is. Köteteiben (A magyar katonai elit 1938–1945, A magyar tábori csendőrség története 1938– 1945, Hadsereg, politika, társadalom, Volt-e alternatíva? – Magyarország a második világháborúban) sokrétűen közelíti meg azt a gondolatmenetet, amelynek egyik vezérfonala, hogy hazánk a trianoni békediktátum megszületése után kényszerpályára került.
Az életmű másik fő motívuma a 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófája. A két vezérfonal szorosan összefügg, hiszen a Donnál elesett honvédek nem a németekért adták életüket, nem is elsősorban a bolsevizmus terjedésének megakadályozásáért, hanem a történelmi Magyarország eredeti határainak viszszaállításáért. Szakály Sándor új könyve, A magyar katonai felső vezetés (1938–1945) az Ister Kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötet műfaja lexikon és adattár, de ha csak abból a szempontból értékelnénk, amit az alcím ígér, már-már gigászinak, mi több, sziszifuszinak tűnik az elvégzett munka. A jeles történettudósnak egyszerre kellett a forrásokat föltárnia és nyomban megtisztítania az 1945 utáni „szakma” képviselőinek ideologikus torzításaitól, de számolnia kellett a levéltári adatok hiányosságaival is. A kötet előzménye, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent 1987-es A magyar katonai elit című könyv – egyben a tudós hadtörténész első önálló kötete – már 414 tábornok, törzstiszt és főtiszt életrajzi adatait tartalmazta. A folytatásban nem csak számszerűen gyarapodtak az adatok, a könyv kiegészült a magyar királyi csendőrség vezetőinek, tábornokainak és törzstisztjeinek életrajzaival.
E kötetnek is mottója lehetne, hogy „a tényekkel nem lehet vitatkozni”. A figyelmes olvasó előtt lelepleződik a bolsevista áltudományosság számos hazugsága. A műben szereplő kiváló szakmai fölkészültségű, általában három-négy nyelven tudó tisztek közül igen sokan származtak egyszerű sorból, kis községekből, az egykori monarchia jeles és kevéssé ismert nagy- és kisvárosaiból. Származási térképük nemcsak hogy „lefedi” Nagy-Magyarország teljes területét, de számos helyen át is lépi Trianon előtti határainkat. A katonai középiskolák, a hadapródiskolák, a volt magyar királyi Honvéd Hadiakadémia, a Ludovika Akadémia európai, világszínvonalú képzést nyújtott és diplomát adott tehetséges fiataloknak tekintet nélkül vagyoni, társadalmi helyzetükre. Ahogy a monarchiában, a két világháború között is, aki a hivatásosok uniformisát viselte, komoly egzisztenciának, a társadalom megbecsült tagjának számított. Ugyanezt aligha mondhatjuk el – tisztelet a kivételeknek – az 1945-től mintegy a nyolcvanas évek derekáig kiképzett katonatisztekről.
Szakály Sándor ezúttal is úgy teremtett forrásértékű művet, hogy kötete különleges nézőpontból ad teljességre törekvő képet közelmúltunkról, nagyapáink, apáink életéről, egyben egy különleges társadalmi rétegről is. Arra is tanít bennünket, hogy emelt fővel és méltósággal, mi több, büszkén gondolhatunk elődeinkre, akik becsülettel helyt álltak a csaták mezején és megtették mindazt, amit a haza elvárhatott tőlük. Szakály könyvei és tanulmányai nemcsak vigaszt jelentenek, hanem lépésről lépésre közelebb hoznak bennünket bonyolult, összetett alig-múltunk titkainak föltárásához. Ez mindennél fontosabb lehet egy olyan világban, ahol még mindig nem sikerült érvénytelenítenünk árulók és gonosztevők évtizedeken át reánk kényszerített hamis és torz értékrendjét.