A kiadó és Cseh Tamás után

Azon szerencsés firkászok közé tartozom, akit nem agyaltak meg a Zöld Pardont vigyázó biztonsági emberek. Ellenben azok közé soroltattam, akiket megfejtek a büfépultnál. Persze az egész az én fanyalgásomnak tudható be. Nem voltam hajlandó meginni az ecetes vörösbort, azután még nekem állt feljebb, és kekeckedtem, mivel nem az orrom előtt nyitották ki, az amúgy gyatra minőségű rosét, végül maradt a méregdrága fehér.
Nosztalgikus kis sziget ez a Duna-parti szórakozóhely. Egyrészt mert olyan, mint a Sziget, csak kicsiben. Ily módon lehet szigetelni egy egész nyáron át, meg nosztalgiába bágyadtan feleleveníteni a régebbi és a legújabb diákszigeti élményeket. Másrészt a nyolcvanas éveket sírtuk, nevethettük vissza, múlt csütörtökön este, amikor Másik János adott koncertet új zenekarával.
A zongorista-zeneszerző-énekes gazdag és felettébb változatos pályát tudhat magáénak. Csinált egy legendás lemezt Cseh Tamással, Levél nővéremnek címmel, dzsesszelt a Dimenzió elnevezésű együttesben, nyomta a rock and rollt az Európa Kiadóban, legutóbb megkomponálta a Hídember zenéjét. És most ismét zenekar. Kár, hogy a nézőtéren kevés kíváncsiskodó álldogált a pokoli hőségben. Ám e kevesek fergeteges ovációval jutalmazták a számokat. Komolyan, mint a nyolcvanas évek derekán, mondjuk a Bercsényi klubban egy Kiadó-bulin. Amúgy a muzsika erősen idézi az egykori Európa Kiadót. Naná, mivel Másik János nem egy kultuszszámot szerzett az együttesnek. A Másik-kompozíciók másik fele pedig Cseh Tamásra hajaz. Egész pontosan a Levél nővéremnek II. elnevezésű album számaira. A koncert pontos képet adott arról, merre tart zeneileg Másik János. Jó felé. Igen hangulatos kis estet szerzett nekünk a muzsikus és együttese. Noha útja még csupán félút. Gyanítom, le kell vetkőznie a múlt hatásait. Nem akarok rosszmájúskodni, mert tényleg tetszett a produkció, azonban némi hiányérzet maradt bennem, amiért kicsit úgy szóltak a számok, miként az Európa Kiadó Menyhárt Jenő nélkül, vagy János Tamás nélkül – miközben közértbe megy le tejért, ahogyan ez itt szokás –, netán Tamás Cseh nélkül.
A zenekar asztal mellett sem halna meg. Sőt a gitáros kiállhatna párbajozni Tibusszal – többekkel ellentétben, akik ki is álltak, az ördög tudja honnan fakadó önbizalommal. Az összhangzás, ha az ember fél füllel követte a produkciót, hűsítőjére várakozva a büfénél, néhol a Sziámira emlékeztetett. A lényeg azonban, hogy nagyon együtt volt a csapat. Ürömként vegyült a nagy örömködésbe, a szöveg érthetetlensége. Bizony akadt vita afelett, vajon angolul vagy magyarul énekel-e Másik János. Ez, mondjuk kár, mivel e műfajnak meghatározóan fontos elemét adják a dalszövegek.
Mindenesetre köszönet a kellemes estéért, és ajánlom minden zenekedvelőnek, meg kiadónak: figyeljen oda Másik Jánosra és együttesére, mert megérdemlik.