Örményföld legendás ősi kincsei

Az első, ami a szemünk elé tárul, egy háromezerötszáz éves, megfeketedett szekér a Károlyi-palota főúri termében. A fából készült négykerekű egy 1960-as ásatáson került felszínre, teljes épségében. A legősibb példány, ami valaha is előkerült. Ha tovább lépünk, újabb káprázatos emléktárgyak lepnek meg: korai kegytárgyak a kereszténységet elsőként fölvett örmény nép múltjából. Titkok az Ararátról címen, az 1700 esztendeje Krisztus-hívő örmények jereváni múzeumának gyűjteményéből nyílik kiállítás ma a Károlyi Palota Kulturális Központ termeiben. Erről beszélgettünk Hankiss Ágnes főigazgatónővel.

Sosem látott, páratlanul becses kiállítás anyaga tárul a Károlyi-palota közönsége elé. Milyen alkalomból rendezik meg ezt a több ezer éves korszakot felölelő, különleges tárlatot?
– Kulturális központunk kezdettől fogva arra törekedett: megpróbálja elősegíteni, hogy a rejtett vagy lappangó kulturális értékek napvilágra kerüljenek. Küldetésünknek tekintettük, hogy akár a szellemtörténet, akár a képzőművészet világában hozzájáruljunk olyan életművek, szellemi értékek megismertetéséhez, amelyek máig nem kerültek az őket megillető, méltó helyre a nyilvánosság előtt. Ilyennek tekinthető Hamvas Bélának, a XX. századi magyar gondolkodás, ha tetszik, létezésfilozófia talán legnagyobb alakjának a személye és korszakos jelentősége is, hiszen Hamvast a kommunista rendszer már 1947-től elszántan üldözte, megfosztotta őt a méltó élet és munka lehetőségétől, műveit pedig elsüllyesztette. Kiállítási programunk megtervezésében is abból indultunk ki, hogy nemcsak a magunk, hanem a diktatúrát hasonlóképpen megszenvedett népek, nemzetek kultúrtörténetének rejtett kincseit is szeretnénk bemutatni. Az igazság az, hogy már amikor a brüsszeli Europalia Hungaria nagy történeti kiállításán együtt dolgoztunk Őze Sándorral, aki történész és muzeológus, már akkor kialakultak elképzeléseink arról, hogy milyen irányba lehetne továbbindulni. Amikor Őze Sándor a Károlyi Palota Kulturális Központ főigazgató-helyettese lett, rögtön neki is láttunk a megvalósításnak. Hallottuk hírét a legendás örményországi kincseknek, ami izgatta a fantáziánkat… Őze Sándor kiutazott Jerevánba, hogy muzeológusként megnézze az Örmény Állami Történeti Múzeum anyagát. Ezután fogadta őt az örmény kulturális miniszter, akitől megkaptuk a támogatást e roppant értékes anyag Budapestre szállításához és kiállításához. Aminek azért is örültünk, mert mint közben kiderült, Örményország és Magyarország között a diplomáciai kapcsolat is igen gyérnek mondható. Kulturális területen pedig úgyszólván eddig semmiféle kapcsolatfelvétel nem történt. Előkészítettünk egy találkozót is az ottani tárcavezető és Rockenbauer Zoltán között, de az élet úgy alakult, hogy erre már nem kerülhetett sor. Közben – hasonló gondolatkörben maradva – elindítottuk a jövő nyári nagy ikonkiállításunk szervezését is: felvettük a kapcsolatot a bolgár ortodox egyházzal. Minden segítséget megígértek nekünk ahhoz, hogy raktárakból és távoli kolostorokból is közösen összegyűjtsünk egy olyan csodálatos kiállítási anyagot, amelyet még a bolgár közönség sem látott soha együtt. Szakértőink már kint jártak, már el is kezdtük az együttműködési megállapodás különböző pontjait rögzíteni, amikor úgy döntöttem, hogy megállítom a folyamatot, mivel a kormányváltás után nem láttam elég garanciát arra, hogy ez a tárlat megrendezhető legyen, s nem kívántam volna bolgár partnereinket – netán akaratlan szerződésszegéssel – kellemetlen helyzetbe hozni
– Voltak jelek, amiből arra lehetett következtetni, hogy ennek a kiállításnak a megrendezésére nem kapnának az új kabinettől elegendő támogatást?
– Nem tudhatom, milyen jövő vár az intézményre. Annak alapján, amit az új kormány megalakulása óta tisztogatásban, leváltásokban és irracionális cserékben, azaz bosszúhadjáratban e téren tapasztalok, azt hiszem, sok okom nincs az optimizmusra… Azt viszont fontosnak tartom, hogy ez ne a külföldi partnereken csapódjon le.
– Mennyi időt vett igénybe a kincsek kiállításának előkészítése?
– Mivel ez voltaképpen utazó kiállítás, elegendő volt mindössze fél év ahhoz, hogy összehozzuk. A bulgáriai azonban már hosszabb időt igényelne. Tavaly a British Múzeumban, azelőtt Németország, Hollandia, illetve Kína múzeumaiban láthatta a közönség ezt az egyedülálló gyűjteményt. Jövőre pedig – úgy tudom – Budapest után Párizsba, a Louvre-ba viszik.
– Engedélyezte annak idején a szovjet rendszer, hogy az örmény kereszténység, amúgy igazán identitást erősítő kegytárgyait múzeumban őrizzék Jerevánban?
– Mesélték örmény barátaink, hogy van egy gyönyörű aranykincs- gyűjteményük, amely most egy bécsi kiállításon szerepel. Néhány darabja ugyan itt van a mi tárlatunkon. De miután megtalálták ezeket a régészeti ásatásokon, nem merték a múzeumban elhelyezni, mert amikor a moszkvai elvtársak más országokbeli elvtársaikat látogatták, vagy netán egy harmadik világbeli kis diktátort, gavallérosan megajándékozzák őket, s előszeretettel dézsmálták az örmény állami gyűjteményeket is. Ezért aztán ezt az aranykincset a feltárás után nyomban befalazták egy föld alatti raktárba, s csak mostanában merték elővenni.
– Voltaképp mennyire volt publikus a szovjet hatalom idején az örmény őskereszténység, és ennek tárgyi emlékei? Hiszen bizonyára nem rajongtak azért, hogy az alattvaló népek nemzeti identitása erősödik.
– Az örmények ebben példaértékű népnek tekinthetők. Vonzódásunkban az örmény kultúrához az is benne volt, hogy ez a nemzet nagyon erős identitástudattal rendelkezik. Identitásuk középpontjában kereszténységük áll, amelyet egyébként, mint nemzet, ők vettek fel először a világon, 1700 évvel ezelőtt. Az örmények rettentő szenvedéseken mentek keresztül, szoktak örmény holokausztról is beszélni. Mészárlások, pogromok, elűzetések, kínzások és szétszóratás teszi ki a történelmüket. Az, hogy ennek ellenére megmaradtak, mindenekelőtt rendkívül szilárd identitásuknak, összetartásuknak, büszkeségüknek és hitük erejének köszönhető. Ezért is példaértékű kultúra ez: arra tanít, nem szabad behódolni, nem szabad a magunk szellemiségét, értékeit a túlerővel szemben feladni, bármekkora is legyen a szorongatottság. Azt hiszem, ez a magyarság számára is fontos üzenet, fontos tanulság. Nem véletlenül hangsúlyozom ezt éppen most, 2002 nyarán.
– Milyen tárgyi anyagot mutat be a kiállítás?
– A tárlat anyaga két nagy korszakot ölel fel, térbeli elrendezésük is ezt követi. Egyrészt bemutatjuk az időszámítás előtti és körüli páratlan archaikus régészeti anyagot, amelyben jól érzékelhető az ősi hitek és kultúrák sajátos rétegződése és találkozása. Másrészt a kereszténység évszázadait tükröző, csodálatos tárgyakat láthatnak az érdeklődők. Közöttük van például a szevani kolostor XII. századi, faragott ajtaja, vagy a kora kereszténység idejét idéző, megejtően szépen faragott, illetve vésett kőkeresztek, vagy a későbbi kegytárgyak, miseruhák, oltárterítők, szőnyegek. Igen érdekesek a kultikus, mitikus apró szobrocskák, hiszen ez egy mitikus föld, nemcsak az Ararát hegye miatt, amelyen Noé bárkája fennakadt, hanem mert többek szerint a bibliai Éden területe is itt lehetett. A kereszténységet pedig – a hagyomány szerint – Jézus tanítványai, Bertalan és Tádé terjesztik el örményföldön… A kiállítás szenzációja egy 3500 éves szekér, az első, megmaradt „közlekedési eszköz”, amelyet 1960-ban egy Ararát alatti tóvidéki temetkezési helyről ástak elő. Még a csengőként használt bronzdíszítményeket is megtalálták. A kiállítást Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitja meg. A megnyitón vendégünk lesz a jereváni múzeum igazgatónője, Anelka Grigorian asszony, régész is. Ő volt Örményország előző kulturális minisztere. Ezt követően pedig egy örmény zongoraművésznő ad rövid koncertet.