Rockenbauer Zoltán Kotta és paletta című kötetében a szó klasszikus értelmében vett esszéket olvashatunk, amelyek „használnak és gyönyörködtetnek”. Ezt a szerepet úgy töltheti be az író a közvetlen tanító szándék és a tudományoskodás elkerülésével, ha a legnemesebb szépirodalom eszközeivel közvetíti bonyolult gondolatait. Rockenbauer már a Ta’ aroa című könyvében sem csupán az antropológia és a tárgyi néprajz területén kialakult briliáns szakmai tudását, hanem írói atmoszférateremtő képességét is fényesen bizonyította. Úgy vezérli olvasóját a tahiti mitológia és a benne megőrzött ősi tradíciók világában, hogy a helyszínre, Gauguin festményeinek vonzó, ismeretlenül ismerős világába képzeljük magunkat. Mind a szakmában, mind a művelt olvasók körében pozitív döbbenetet keltett, amikor a televízió kamerái előtt bevallotta, hogy nem járt Tahitiben, odavaló barátaitól és könyvekből szerezte élményeit.
Új kötetének tanúbizonysága szerint Bayreuthban annál többször fordult meg. Két találó és maliciózus Wolfgang Wagnertől származó szó: Suche Karte (Szerezz jegyet!), valamint a híres operafesztivál jellegzetes központi épülete, a Festspielhaus környékének expresszív jellemzése, és már ott vagyunk az íróval együtt abban az elbűvölő városkában, amelyet első sorban Richard Wagner szellemisége tett világhírűvé. Vele együtt érezzük át az összművészet lenyűgöző hatását, amely a drámai zene, az irodalmi értékű szövegkönyv és a minden mozzanatában precízen megtervezett színpadi hatás egységének köszönhető. Elénk tárul a Nibelung gyűrűje (Niebelungenring) tetralógia mitikus világa. Jelenlévőkké válunk, azonosulunk, de elfogadjuk az alkotó finom kritikai megjegyzését is. Rockenbauer nagyra tartja Placido Domingo fényes bel canto tenorját, de nem tartja kimondottan szerencsésnek a művész hanganyagát Siegmund drámai hőstenorszerepére. S arról sem hallgat, hogy a Wagner-fesztivál notórius közönsége az évek és évtizedek során olykor kellemetlen szakértővé képezte magát. Bayreuth operarajongói nem csupán lelkes ünneplésre, hanem markáns „nemtetszés-nyilvánításra” is hajlandóak, kiváltképpen akkor, ha úgy vélik, hogy a Mester szellemét meghamisítják az aktuális átértelmezések.
A bayreuthi esszéken átüt a közvetlen élményszerűség ereje, ám Rockenbauer Zoltán személyes ismerősünkké avatja a zene és a képzőművészet egészen különleges alakjait. Például a szuggesztív Nikisch Arthúrt, a Lébényszentmiklóson született zseniális komponistát és karmestert, kihez 1878-tól 1886-ig nem volt fogható zenész. S később is, képes volt arra, hogy Lipcsében legyőzze Gustav Mahlert, aki már akkor nehezen viselte el a másodhegedűs szerepét. Ám Mahler a Magyar Királyi Operaházban mégis megelőzte Nikischt, előbb volt igazgató Magyarország legnagyobb zenés színházában, mint a magyar származású zseni. Rockenbauer a kor szellemét megidéző frappáns anekdotákon túl egy-egy pengeéles mondattal, telitalálatosan jellemzi a kotta géniuszait. „A karmestert látjuk csak, amint hatalmas pálcájával puha kereszteket rajzol a levegőbe. Minél többször nézzük meg a filmet, annál inkább érezzük: a harmonikus kézmozdulatok dacára leginkább a szemével vezényel” – így írja le Nikisch Artúrt egy régi némafilm kockái nyomán. Egy másik esszénovellából megértjük, hogyan kavarog együtt Mahler műveiben a profán és a fenséges, a harmónia és a diszharmónia. Az 1911-es még békebeli, ám egyre nyugtalanabb esztendők auráját és a Nyolcak nevű magyar képzőművészcsoport szemléletmódjának meghökkentő újszerűségét, Kernstok Károly, Berény Róbert, Czóbel Béla és a többiek műveit és botrányait az érzékeny esszéíró plasztikus optikájával látjuk. A kötet egészéből pedig megismerünk egy vérbeli művészeti írót, aki egyszerre látja az átörökítésre érdemes hagyomány és a jövőben majd hagyománnyá nemesülő jelen múlhatatlan értékeit.
origo.hu
Esernyő nélkül ma kockázatos elindulni
