Szép sikert aratott a Nyári Fesztivál

Hivatalosan még nem ért véget a Szabad Tér Színház 2002-es szezonja, még szeptemberben is lesz néhány előadás, ám így augusztus vége felé már megvonható a május végén kezdődött Nyári Fesztivál mérlege. Koltay Gábor filmrendező, az intézmény igazgatója egyetértett ezzel és szívesen vállalkozott akár az előzetes mérlegkészítésre is.

Az évad kezdetekor lapunknak adott nyilatkozatában színvonalas, sokszínű programot ígért a közönségnek, külön kiemelve a Margitszigeti Szabadtéri Színpad – a korábbiaknál is gazdagabb – műsorválasztékát. Mi valósult meg a tervekből, hogyan értékeli a művészi teljesítményt?
– Lehetőségeinket messze felülmúlóan sikeresek voltunk. Mindhárom színpadunkon sikerült megvalósítanunk elképzeléseinket. A Margitszigeti Színpad előadásainak túlnyomó többsége színvonalukat és látogatottságukat tekintve idei Nyári Fesztiválunk – fogalmazhatok úgy is: a főváros nyári kulturális életének – jelentős művészeti eseményei voltak. Emlékeztetőül csak néhány produkció: a Musical Fesztivál „madáchos” előadásai, a Hegedűs a háztetőn, a Macskák és a Chicago című musicalek, a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című produkciója, a BM Duna Művészegyüttes Kossuth-emlékműsora, a Győri Balett Carmina Burana című táncjátéka s a vele egy estén bemutatott 1492 – A Paradicsom meghódítása című oratórium. Külön kiemelném az ötvenéves Rajkó együttes születésnapi Gálaműsorát, amely ugyan „esőnapos” előadás volt, ám a százötven nagyszerű – többségében világhírű – zenész virtuóz együtt muzsikálása a színpadon felejthetetlen, forró hangulatú élménnyel ajándékozta meg a közönséget. S ne feledjük, hogy bemutatásra várnak még olyan nagy érdeklődéssel várt margitszigeti produkciók, mint Szentpéteri Csilla zongorakoncertje, Román Sándor társulatának Ezeregyév című táncshow-ja, valamint a Ballet Teatro Español vendégjátékai, a Carmen, a Flamenco és a Bolero. A Budai Parkszínpadon a könnyűzenei élet neves előadóművészeinek és együtteseinek, a Városmajori Szabadtéri Színpadon pedig szórakoztató zenés vígjátékoknak tapsolhatott a közönség, amelyek közül kiemelkedett A kaktusz virága című előadás.
– Pedig az időjárás ezen a mostani nyáron eléggé mostohán bánt önökkel is…
– Szerencsére csak néhány előadást kellett lemondanunk a rossz időjárás miatt, igaz, ezekért is fájt a szívünk. Azonban ez a szabadtéri színház „varázsa”, de hát ilyet persze csak kínjában mond az ember. Viszont ez a néhány este s a közönség ilyenkor érthető csalódottsága – immár sokadszor – ráirányította a figyelmet színpadjaink részleges befedésének szükségességére. Ezzel kapcsolatos terveink évek óta készen állnak, én magam másfél évtizede sürgetem a megvalósulásukat. Mindenekelőtt a Margitszigeti Színpad nyárias jelleget megőrző, de az előadások megtartását rossz idő esetén is biztosító lefedését tartom fontosnak, hiszen ez az európai viszonylatban is páratlanul szép környezeti adottságokkal rendelkező színpad a jelenlegi körülmények között túlságosan is időjárásfüggő. Számos utazási iroda a bizonytalanságok miatt nem vállalkozik arra, hogy ősszel ajánljon egy művészileg akármilyen vonzó jövő nyári margitszigeti produkciót.
– Beszélgetésünk elején azt mondta, hogy messze felülmúlták a lehetőségeket. Mit jelent ez?
– Azt, hogy szegényes gazdasági kondíciók közepette kényszerülünk dolgozni. Ezt nem panaszképpen mondom, ez a szikár, tényszerű igazság, igaz, a fővárosnak sok más színházat is támogatnia kell. Éves alaptámogatásunk 45 millió forint. Ez nagyon kevés. Összehasonlításul: a Szegedi Szabadtéri Játékok 450 millióból gazdálkodik, a Miskolci Opera Fesztivál 530 millióból, a kapolcsi rendezvénysorozat, jóllehet nem hoz létre nagy produkciókat, több mint 100 millióból. De megemlíthetem a Ferencvárosi Ünnepi Játékokat is, amely a IX. kerületi önkormányzattól a dupláját kapja annak, mint amennyit a Szabad Tér Színház. Félreértés ne essék: a példaként felhozott művészeti rendezvények eredményeit nagyra becsülöm, ráadásul a Szegedi és a Ferencvárosi Ünnepi Játékokhoz számos sikeres munka emléke is fűz, idén például a Hunyadi Lászlót rendeztem a Bakáts téren – csakhogy ettől a Szabad Tér Színház helyzete még nem változik. Ez az állapot kissé méltatlan egy olyan intézményhez, amely az elmúlt másfél évtizedben megőrizve továbbfejlesztette a szabadtéri színjátszás rangját s műhelytevékenysége egészével fontos tényezője lett a magyar kulturális közéletnek. Az, hogy az elmondottak dacára még mindig eredményesen és sikeresen működünk, elsősorban a különböző művészeti műhelyekkel, produkciós irodákkal kialakított kapcsolatainknak köszönhető, nem utolsósorban pedig színházunk nagy szakmai tudással rendelkező, ügyszerető menedzsmentjének az érdeme.
– Ilyen körülmények között hogyan látja a Szabad Tér Színház jövőjét?
– Talán meglepően hangzik, de optimistán. S nem csupán azért, mert alapvetően ilyen természetű vagyok, de mindenekelőtt az elmúlt tizenöt év eredményei, idén pedig a Nyári Fesztivál közönségünk által is visszaigazolt, szép, sikeres estéi tesznek bizakodóvá. Emellett természetesen dolgozunk azért, hogy színházunk kedvezőbb gazdasági körülmények közepette végezhesse munkáját. Lassan vége idei évadunknak, ám számunkra az élet nem áll meg, szeptembertől már a jövő évad előkészületeivel kell foglalkoznunk.
– Közismert önről, hogy színházi munkáiban és filmrendezőként is erőteljesen vonzódik a magyar történelem fölemelő, sorsfordító eseményeihez s ezek művészi megörökítésével nemzeti önbecsülésünket is erősíti. A Magyar Televízió 1-es csatornája augusztus 19-én este az ünnepi műsor keretében sugározta a tavaly bemutatott s azóta óriási sikerrel vetített Sacra Corona című filmjét. Milyen gondolatokat ébresztett önben filmjének televíziós premierje?
– Sokféle gondolat és érzés kavargott bennem az ünnepi estén. Elsősorban az öröm amiatt, hogy az a művészi-eszmei üzenet, amit a forgatókönyvet író Nemeskürty Istvánnal együtt filmünkben megfogalmaztunk, most sok millió nézőkhöz jutott el s reményeink szerint megérinti szívüket-lelküket. Külön kiemelkedő az a hatszázezres nézőszám, amit a Sacra Corona eddigi vetítései produkáltak, mert jól tudjuk, hogy magyar film esetében ez kivételesen nagy szám. Emellett azok a közönségtalálkozók, amelyen alkotótársaimmal együtt részt vettem, egyértelműen arról győztek meg, hogy óriási igény van olyan magyar történelmi filmekre, amelyek azon túl, hogy ismereteinket gyarapítják, önbecsülésünkben is megerősítenek bennünket s végső soron egy egészséges nemzettudat kialakítását segítik elő, amelyre hitem szerint nagyon nagy szüksége van a magyarságnak.