A dunavecsei politikus-lelkipásztor

Ország- és világszerte ismert híres emberek mellett egy-egy kisebb vidék – falu, város – megemlékezik olyan szülöttéről vagy helybéli lokálpatriótájáról, aki a szűkebb haza dicsőségére, netán még boldogítására is alkotott valami maradandót. Többféle lehet ezen alkotás is: az építéstől a versekig, illetve a népjóléti cselekedetekig. Dunavecsén a száz esztendővel ezelőtt született Molnár Lajost kiállítással köszöntik földijei. A sokoldalú férfiú egymásnak látszatra ellentmondó területeken bizonyította tehetségét, viharos történelmi időkben tanúsította emberségét. Volt költő és pap, politikus és családapa, lapszerkesztő és a dunavecsei kaszinó elnöke. Változatos életpálya a még változatosabb huszadik századi Magyarországon.
Vácott született, Molnár Ferenc tizenegyedik gyermekeként, s valószínűleg szerencséjére is, mert legkisebbként könnyebben taníttathatták, mint idősebb testvéreit. Bár református a család, Lajos a nyolcosztályos váci piarista gimnáziumban érettségizett, s már tizenhét esztendősen megjelent első verseskönyve – Benedek Elek előszavával –, Ifjú évek címmel. Még érettségi előtt napvilágot látott második kötete is Tavasz címmel, diáktársai pedig az Ifjúsági Kálvin Szövetség elnökévé választották. A közszereplés iránti affinitása gyorsan kitűnt, aminek nem mond ellent, hogy teológiai tanulmányokat folytatott Budapesten, s negyedéves hallgatóként a teológia szeniora és az Országos Teológus Szövetség elnöke lett. A fővárosban, majd Solton, azután Uszódon segédlelkészkedett, hihetetlenül mozgalmas életet élt. Miközben kiadta Harangszentelési énekek és Magyar rögön című könyveit, a Vác melletti Kosdra hívták lelkésznek. Természetesen itt is mindent megtett a vidék felemelkedéséért: faluszövetséget alakított, országos gyűjtést szervezett a kosdi bányakatasztrófában megrokkant családok megsegítésére, s mindemellett saját mintagazdaságában is gazdálkodott. Állatbiztosító szövetkezetet hozott létre, beválasztották a Hangya Szövetkezet felügyelőbizottságába, s jutott ideje az Országos Református Lelkészegyesület titkári megbízatását is elátni. Havilapot szerkesztett, Hitünk címmel, tanulmányútra utazott Ausztriába és Németországba.
A lelkes lelkész 1928-ban feleségül vette Németh Erzsébetet. A solti gazdálkodó leánya méltó társa lett az aktív és mozgalmas életet élő férfinak. Három gyermekük született: Lajos, László és Miklós. 1935-ben szegődött a dunavecsei református egyházközség lelkipásztorául, de nemhogy csökkentette volna az iramot, még több mindennel foglalkozott. Hamarosan megszüntette a dunavecsei egyház, de a polgári iskola anyagi válságát is. Szerkesztette és kiadta a Dunamente című havilapot, könyvben jelentette meg egyházi beszédeit, tagja lett a Gyóni Géza és a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaságnak. Minden fontos intézménybe beválasztották elnökségi, igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági és ki tudja, milyen tagnak, még a dunavecsei kaszinó elnökségét is elvállalta.
A második világháború felé araszoló Magyarországon a politikából sem maradhatott ki. A Magyar Élet Pártja felkérésére indult az 1939-es országgyűlési választásokon, de – hajszál híján – alulmaradt. Az 1940-es új választáson a kunszentmiklósi kerületben választották be a törvényhozásba, amelyben azonban az 1944-es német megszállás után már nem vett részt.
A szovjet megszálláskor otthon, Dunavecsén oltalmazta háza népét, egyházközségét, utána természetesen fel kellett hagynia az aktív politikai tevékenységgel. Kitartóan szolgált lelkészként, s a hagyományápolás vált másik életcéljává. Petőfi és Vikár Béla emlékét őrizte, tartotta ébren a helyiekben, gazdagította a helytörténeti múzeum anyagát, publikált a Petőfi Népében.
A tartalmas életet élt Molnár Lajos 1971-ben hunyt el, Dunavecsén nyugszik. Szülővárosa az elmúlt hét végén nézhette meg életművét taglaló kiállítását, a vecseiek vasárnaptól idézhették meg lelkészük által a múlt század éveit is. Molnár Lajos Miklós fia ugyanis operatőr és fotóművész lett, s természetesen maga is elkötelezett helytörténész, gyönyörű képeskönyvet adott ki nemrégiben Dunavecse múltjáról. Ő gyűjtötte össze édesapja életével és a helyi történelemmel, életmóddal összefüggő képeket, régi és újabb fotográfiákat. Ki-ki átélheti belőlük a maga emlékeit is.