Édesapám katonatiszt volt – mondta –, akit egyik állomáshelyről a másikra küldtek szolgálatba, s amikor édesanyám áldott volt velem, szüleim éppen Bulgária felé tartottak, és a sors úgy hozta, hogy Nagyváradon jöttem e világra. Amint lehetett, a szüleim továbbutaztak, elfeledkeztek az anyakönyvi kivonatról, így arról, hogy mikor születtem, nem tudok pontos dátumot mondani. A rokonaim később kiderítették, hogy valójában 1912 a helyes időpont.
– Több helyen is olvastam, hogy édesapja, a görögből, latinból perfekt, európai műveltségű tiszt, annak tulajdonította a művésznő nyughatatlan, fiúknál is szokatlanul eleven, pajkos természetét, hogy „vonaton jött e világra”. Később is gyakran vándoroltak, talán a leghosszabb ideig Szegeden járt iskolába.
– Igen, de a második gimnázium után a szüleim intézetbe adtak. Nem tanultam valami fényesen, ezért Németországba küldtek az angolkisasszonyokhoz, hátha ők megnevelnek. Ők ehelyett lelkendezve írták meg édesanyámnak, hogy istenáldotta színészi tehetség szunnyad bennem, így hazatérhettem immár Pestre.
– Ahol kijárta Rákosi Szidi színésziskoláját.
– Dehogyis jártam ki. Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház megteremtője fölfedezett, amikor szereplőket keresett Zilahi Lajos Tűzmadár című darabjához. Egy fiatal férfiszínész, akiről úgy beszéltek, hogy nagy reménysége a szakmának, meghallgatást kér Bárdostól. És mellesleg magával vitte végszavazni azt a kócos, furcsa kis színésznövendéket, aki én voltam 1932-ben. Bárdos végül mindenki meglepetésére engemet szerződtetett, no akkor még nem főszerepre.
– Idézve Bárdos Játék a függönyről című 1942-es könyvéből: „A döntő benyomásom az volt róla, hogy egész lényében van valami érdes, újszerű, mai vagy holnapi, vagy ha úgy tetszik: up to date furcsaság, a mai íróknak ilyen alakokat kellene megírniuk”. A mester megérezte azt, amit a mai színháztörténészek úgy írnak le, hogy Muráti Lili a huszadik század második felének optikájával nézve is modern stílusban formálta meg a szerepeit. A színpadon Vaszary Mariáját a Csak egy nap a világból, Szomory Bodnár Lujzáját, Aurélia-te Giraudoux Caillot bolondja című darabjából, Elizát a Pygmalionból. Ihletett átéléssel alakította a főszerepeket a Csúnya lány, az Elnökasszony, az Egy nap a világ, az Ez történt Budapesten című filmekben. Olykor évente négyszer is forgatott. Van-e olyan szerep, amire mégis azt mondaná, hogy „az volt a legkedvesebb”
– Soha nem hagyott el a szerencsecsillagom. Az igazi siker útján egy csodálatos ember, Vaszary János író, színigazgató indított el, haláláig a férjem volt. Édesanyám mondogatta nekem, hogy csak íróhoz vagy színházi emberhez szabadna hozzámennem, mivel szelesnek tartott, aki képtelen saját sorsát igazgatni. Mielőtt ön is rákérdezne, hogy akkor érdekből nyújtottam-e a kezem Jánosnak, felvilágosítom: szerelmi házasság volt a miénk, és ez a szerelem részemről mindmáig megmaradt. Kérdésére válaszolva, nehéz lenne a sikerkorszakból kiválasztani a legszebb szerepet. Talán a Csak egy nap a világ, Vaszary János háborús színműve áll hozzám legközelebb, hiszen híven tükrözte a második világháború korának különös, semmivel össze nem cserélhető hangulatát. Férjem világhírnevének köszönhetem azt is, hogy Spanyolországban szinte megérkezésünk pillanatában szerephez juthattam.
– Miért emigráltak Magyarországról?
– 1944 karácsonyán a bátyám telefonált, meneküljünk, mert jönnek az oroszok. Férjemmel együtt már jókora utat megtettünk, amikor a kocsink felmondta a szolgálatot. A sors intésének hittük, visszatértünk Budapestre, hogy aztán elszörnyülködve olvassunk, miket írtak rólunk a sajtóban. Jánost is, engem is nyilasnak állítottak be, pedig csak sikeresek voltunk, ami nyilván sok embernek fájt. Való igaz, hogy jobboldali vagyok, s maradtam mindmáig. Ezután persze többször is újra menekülni próbáltunk, jó néhányszor letartóztattak, egyszer még a hírhedt Andrássy úti épületben is jártunk, oroszok vallattak bennünket. Végül a sokadik szökési kísérlet után Ausztriánál átléptük a határt. München után Párizsba vitt utunk, ahonnan kiutasítottak, így Normandiából indultunk el Spanyolországba. Ottani első állomásunkon, San Sebastianban, ezen a csodálatosan szép fürdőhelyen visszatért legendás szerencsém. Emigráns magyar barátaink segítettek bennünket. Első, viszonylag nyugodt pillanatunkban fölfedeztük a színházi plakáton az Angyalt vettem feleségül című Vaszary-darabot. Csak a kakasülőre tudtunk jegyet venni, ám az első szünetben elterjedt, hogy a darab magyar írója itt van, s az előadás végén ezt az igazgató be is jelentette. Tomboló lelkesedés fogadott bennünket.
– S akkor elkezdődött az, ami nem példa nélkül való, de viszonylag ritka jelenség. Muráti Lili Spanyolországban legalább akkora sztár lett, mint amilyen Magyarországon volt a két világháború között. Olyan spanyol sikerfilmekben, mint a Kikötő Tenerifában, a Carola nappal, Varola éjjel, a Jézus üldözése, vagy A tél Mirabellában vált népszerűvé. Eközben emigrálásától kezdve mintegy harminc évig itthon a nevét sem szabad volt leírni.
– Budapesten ekkor már nyilván azért is kárhoztattak, mert 1948–50-ig a spanyol rádió magyar adásainak bemondónője voltam, s ott nem hallottak a Rákosi-korszak sötét üzelmeiről sem. A rádiózás munka volt, a filmezést már élveztem, de az én világom mindig is a színház volt. A világot jelentő deszkáknak csodálatos varázsával semmi más nem vetekedhet. Első spanyolhoni sikeremet egy olyan darabban arattam, amelyben akcentussal kellett beszélnem. Ahogy Magyarországon, ott is János írta nekem a csodásabbnál csodásabb színpadi szerepeket, mintegy ötvenet.
– Hogyan él most?
– Sokáig azt mondogattam, hogy a színház mellett az autóvezetés és a bevásárlás a legfőbb szenvedélyem. Közben Madrid forgalma ugyanolyan elviselhetetlenné vált, mint a többi világvárosé. Vásárolni is ritkábban megyek, mert ha nem is élek rosszul, a nyugdíjam nem szökik az égbe. Színház, televízió? Nem panaszkodhatom, de már ritkán játszom, mert nem nagyon szeretem az öregasszony-szerepeket. Itt és most, Magyarországon boldoggá tesz a szeretetteljes fogadtatás, a sok kedves, régi ismerős, az emberek ünneplése, mindenki elhalmoz a hazalátogató magyar színésznőnek járó figyelmességekkel. Ugyanis sztárnak soha nem gondoltam magam, ma sem akarok más lenni, mint igazi színésznő.
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
