Régóta álmodik Gyurkovics Tibor arról, hogy megrendezi a Nagyvizitet, s egyben eljátssza saját művének főszerepét, amelyet a harminc évvel ezelőtti bemutatón Bilicsi Tivadar alakított. Ám úgy látszik, nincs Nagyvizit viszontagságok nélkül. „Hónapokon keresztül tanultam be saját, borzalmasan kacifántos, badarkáktól vibráló szövegemet. Mire eljutottam odáig, hogy a szövegtudás teljes birtokába kerültem, kiderült, hogy még nem hevertem ki lábtrombózisműtétem utóhatásait. A próbán olyan mérhetetlen fáradság fogott el, hogy lemondtam eredeti tervemről” – kezdte beszélgetésünket Gyurkovics Tibor. Szerencsére Koncz Gábor átvállalta a feladatot. A szereposztás briliáns, a központi alakot Reviczky Gábor testesíti meg, akihez hasonló nagy színész az országban – Gyurkovics Tibor megítélése szerint – kevés található. A főbb szerepeket Némethy Ferenc, Pásztor Erzsi, Dózsa László, Lőte Attila, Tóth Enikő személyesíti meg. A siker az író szerint csak azon múlik, hogy a darab itt és most tud-e olyan átütő revelációélményt adni, mint a hetvenes években, amikor kivívta a hatalom haragját.
Mitől is bőszült fel az Aczél-csapat harminc esztendővel ezelőtt? A Nagyvizit egy kórterem zárt mikrokozmoszába plántált vérbő abszurdoid tragikomédia, amely a hetvenes években híven modellezte az alkotmányosnak álcázott totális diktatúra nyomasztó belvilágát. A mű közönségsikerének kifejezetten jót tett a szájpropaganda, amely szerint Gyurkovics a szocializmust reménytelen, gyógyíthatatlan depressziós betegek és a páciensekhez hasonuló ápolók és orvosok tébolydájaként ábrázolja. Ez az értelmezés persze jóval kevésbé tetszett Aczél elvtársnak. A bemutató évében székesfővárosunkban jártak a firenzei fesztivál szervezői, és kiszemelték maguknak a Nagyvizitet. A mai olvasó előtt talán már nem világos, hogy a firenzei fesztiválon szerepelni a hetvenes években azt jelentette, hogy az író, a darab és a színház is elindul a világhírnév felé. Hiszen azon a szemlén jelen volt a színházi világszakma krémje, többek között Grotowski, Strehler, Brook. Amint a hír elterjedt, a korabeli kollaboráns színházi szakma elképesztő vehemenciával próbálta lebeszélni a firenzeieket az előadás bemutatásáról. A döntő szó persze a hatalomé volt, amely a kor képmutató forgatókönyvének megfelelően úgy tálalta, hogy a firenzeiek vonták vissza „műszaki okokra hivatkozva” a meghívást. Az író szinte ma is maga előtt látja, ahogy annak idején mindenki valósággal kővé dermedt a rossz hír hallatán. „A letiltás rajtam kívül egy egész színházi kollektívának okozott életre szóló, gyógyíthatatlan traumát.” Gyurkovics Tibor néhány hónappal később egy nemzetközi költőtalálkozón megpillantotta Aczél Györgyöt, odalépett hozzá, s szó szerint ezt kérdezte: „Aczél elvtárs, most már elmondhatná őszintén, miért csesztek ki így velem, a darabbal, az előadással, Várkonyi Zoli társulatával és Kapás Dezsővel, a tanár úrral?” Erre Aczél úgy felelt: „Tudja maga azt! Magának is jobb így. Így is mindenki ellenzékinek tartja, aki hiszi és hirdeti, hogy a szocializmus egy elfekvő klinika.”
Gyurkovics Tibor utólag elismeri, hogy a darab értelmezhetőségi skáláján elfér ez a szempont is, de a Nagyvizitet elsősorban danse macabre-nak, a kórházi ágyak körül eljárt haláltáncnak szánta, írói instrukciói szerint még a szobának is lebegnie kell. A haláltáncok és a vallomások révén a néző elé tárul a mindennapi lehetetlenség, az empirikus valóságba beágyazódott abszurditás, amely együtt alkotta a „hetvenes évek szocializmusa” nevű lidércnyomást. Ebbe a realista abszurd szövegbe ráadásul fura dialógok vannak beépítve. Makacsul vissza-visszatér egy-egy szó, például az, hogy Baranya. A látogatók, jórészt minisztériumi funkcionáriusok, szidják a betegeket, amiért „itt benn hevernek, miközben meghalni künn is lehet”, anyázzák a korabeli fiatalságot, eközben többször is elmondják: „nehéz a helyzet Baranyában. Mert ugye minden diplomás a megyeszékhelyre, Pécsre akar menni. Pedig Baranya milyen szép vidék”. Aczél joggal érezte magát találva, ugyanis korábban Baranyában volt első titkár. Így hát nem csoda, hogy a Nagyvizit a firenzei letiltás után itthon is lappangásra ítéltetett.
Gyurkovics Tibor krákogva, hümmögve, de száraz szemmel hallgat egy darabig, majd így szól: „Sokáig azt hittem, hogy a Nagyvizitet végleg odatemethetem a hatalomtól legyilkolt nemzetközi színházi karrierem mellé. Most remélhetőleg újra életre kel. Amikor talán már nincs szükség arra, hogy elburkoljuk egy darab negatív társadalmi üzenetét, a leghitelesebb alkotói álláspont nem más, mint hogy »műveld a csodát és ne magyarázd«. Nem véletlenül hívom színjátéknak és nem színműnek a dolgozataimat, ugyanis a játék adja a darab lelkét. Az örökös vibrálás.”
origo.hu
Kábítószer-kereskedőket fogtak a rendőrök a Havanna-lakótelepen
