Domonkos László a Vox viva evangelica író-szerkesztője, rendezője Zebegényi Zoltán, operatőre Bodnár Imre, producere Buglya Sándor rendező, a Dunatáj Alapítvány vezetője volt. Az Illyés Közalapítvány pályázatán nyert támogatás segítségével elkészült művet a Magyar és Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle zsűrije beválogatta a fesztivál döntőjébe, így először az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül nagyközönség elé az egyházi filmek október 24–26-ig tartó seregszemléjén.
Mindszenty József hercegprímásról a magyar nép jóval többet tud, mint protestáns sorstársairól, Ordass Lajosról és Ravasz Lászlóról. A film így életrajz-ismertetéssel kezdődik, Végvári Tamás színművész tolmácsolásában. Ravasz László Bánffyhunyadon született 1882-ben, teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte, közben egy évig Berlinben tanult. A református hitnek és a nemzeti elkötelezettségnek már híres és legendás kolozsvári szószólójaként, megbecsült teológiatudósként érte az anyaországi egyház hívása 1921-ben. Budapesten 1948-ig a Dunamelléki egyházkerület püspöke volt. 1953-ban Rákosi Mátyás közvetlen utasítására Kálvin téri pásztori szolgálatait is letiltva száműzték Leányfalura. Az 1956-os forradalom első napjától kezdve 1957-ig újra igét hirdetett és a Református Megújulási Mozgalom élére állt. Ezért 1975-ben bekövetkezett haláláig, még tizenkét évvel az amnesztia után is, újra leányfalui házi őrizetben tartották. Világhírű könyveiben, több száz cikkében, gyújtó hangú prédikációiban egyaránt éltette a református szellemiséget. Szervesen az életműhöz kötődik zseniális szervezőkészsége. Elsősorban Ravasz Lászlónak köszönhetjük, hogy székesfővárosunkban 1945 után nem jelentéktelenedett el a hatalomtól és a kollaboráns békepapi mozgalomtól 1990-ig veszélyeztetett református egyház.
Domonkos László író-szerkesztő lapunknak elmondta: a film felépítése, szerkesztése, szövegrészleteinek és hangeffektusainak megválogatása is a hazaszeretet és a hit egybefonódását igyekezett közvetíteni. Ravasz László példája is híven bizonyítja, hogy a magyar kálvinizmus egyetlen más nemzet református hitével és elkötelezettségével sem hasonlítható össze, hiszen benne foglaltatik a mindenkori elnyomó hatalommal szembeforduló „csak azért is” ellenállás, a nemzeti integritás védelme is. Az egyetemes keresztény kinyilatkoztatás erejét a film Ravasz László egyik kedvelt költői metaforájával adja vissza. A református igehirdető missziójának tekinti az ige megismertetését nem hívőkkel is. Az, hogy elkötelezett hitünk mindannyiunkat magyarságában erősít meg, egyértelmű abban az országban, amelyet Mohács óta egyszerre akarnak megfosztani idegen elnyomók a hitétől és magyarságától. A nemzeti fiaskók betetőzéseként ért bennünket a huszadik század két legnagyobb tragédiája, Trianon és a kommunizmus. Az alkotók filmjükben e példás pásztori életútnak azokra a nevezetes pontjaira koncentráltak, amelyek összefonódtak Magyarország újabb kori történelmének döntő fordulataival. A mű érzelmi csúcspontja Ravasz Lászlónak az 1956-os szabadságharcban és a forradalom leverése után vállalt váteszi szerepe. A bátor és bölcs református magyar szellemiségnek, Ravasz László örökségének ma már számos képviselőjét ismerjük, köztük a filmben is megszólaló Hegedűs Loránt püspököt, akinek életútja, a vidéki száműzetéstől kezdve a Kálvin téri református templombeli igehirdetésekig konkrétan is megegyezik Ravasz László kálváriájának stációival. Szimbólumértékű az is, hogy Hegedűs Loránt élesztette újjá és szerkeszti ma is Pápai Szabó György lelkésztársával együtt Ravasz László egykori híres Reformáció című folyóiratát, méltón a nagy előd szellemiségéhez.
E gazdag életút és szellemi üzenet vizuális megvalósításában Zebegényi Zoltán rendezőt Bodnár Imre operatőr egyedi látása is segítette, és a szerencse is melléjük állt. A rendező, aki nem először forgat Erdélyben és a Partiumban, Bánffyhunyadra és Kolozsvárra is elvitte a stábot. Véletlenül bukkantak rá a fűvel és gazzal magasan benőtt vasúti sínre a vár tövében, amely a lassan elfeledtetett múlt metaforájává válhatott. – Nem véletlenül került e kép a film egyik legexponáltabb, kezdő képsorára, hiszen mi is a múlt egyik tudatosan feledtetett darabját akarjuk a nemzet emlékezetébe idézni – tette még hozzá Zebegényi Zoltán. – Szerencsétlen korban élünk, ahol nagyon nehéz példaképekre találni, kötelességünk hát azokat felkutatni, akik már nincsenek köztünk, de a sorsukat meg kell mutatni a utókornak.
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
