Fizetett választási hirdetés

-MONITOR-

2002. 10. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Édes néném, itt a választási finisben már komolyan félek bekapcsolni a televíziót. Tartok attól, hogy ingatag jellememet félre- billenti Gy. Németh Erzsébet nyomulása. Képzeld el, a végén még rá voksolnék. Voksolnék – így feltételes módban –, mivel addigra viszszaléptetik – így kijelentő módban – a mi egykori kis úttörővezetőnket. Azután állhatok ott, biliárdgolyóra simított aggyal a fülke magányában, izzadt tenyeremben szorongatva a golyóstollat. Mint megannyi fülkében megannyi szoci szimpatizáns, aki nem tudja hová tenni az ikszet, mert már nincs rajta a szavazólapon a Zsóka neve.
Marha kíváncsi vagyok, vajon ezen honfitársainknak megfelel-e Demszky Gábor. S Demszkyvel az SZDSZ. Az SZDSZ-szel a szabadelvűség szelleme. Mert mi is ez a szellem tulajdonképpen? A pofátlanság szelleme. Bizony, pofátlanul lenyúltak maguknak egy halom minisztériumot, noha alig képviseltetik magukat egy kishalomnyian az Ország-gyűlésben. Olyanok, akár a párt élcsapata. Már az MSZP-é. Édes néném, nem tudom, hogy vagy vele, nekem ez a dolog paktumszagú. Esetleg fogalmazhatok úgy: a bizalom árát még mindig fizetik a szocialisták, bocsánat, a „szociáldemokraták”. Ugyebár a szabadelvű élcsapat bizalmat szavazott D–209 et.-nak, mi több, az egykori ötvenhatos halálraítélt, Mécs Imre még a szerecsenmosdatástól sem riadt vissza. Márpedig ezért bizony busás jutalom dukál. Úgymint a főváros, a Nemzeti Színház, az MTV. Egyelőre ennyi. A következő gázos helyzet után majd jöhet a többi.
A pofátlanság szellemének egyik megnyilvánulása a szabadelvű zsarolás. Mint például Demszky Gábor paranoiás összeesküvés-elmélete, amely szerint a szocik öszszefogtak a Fidesszel, hogy őt kibillentsék a tizenkét éve megült székéből. Így, birtokviszonyban, mivel azt már sajátjának érzi a főpolgármester úr. De az sem eb, ahogy a kultuszminiszter úr látszatdemokratikus módon pályáztatja a Nemzetit. A dolog le van vajazva, ez világosan látszik a pályázók névsorából. Amennyiben Márta Istvánt és Szűcs Miklóst nem ugrasztják bele ebbe a vircsaftba, bizony kilóg a lónak a patája, mert Jordán Tamáson kívül egy árva szakember, mármint gyakorlattal rendelkező színigazgató sem szerepelt volna a listán. Azon a Jordán Tamáson kívül, aki – majd meglátod – a Nemzeti Színház direktora lesz, s úgy mellékesen, mint a hirdetésekben olvashatjuk: Demszkyre szavaz.
Édes néném, furdalja az oldalamat, meddig tűrik ezt a nyomulást a szocialisták. Az a gyanúm, az a bizonyos betemetésre váró árok nem a kormányzó erők és az ellenzék között, nem a baloldali és konzervatív szellemű honpolgárok, hanem a két kormánypárt között húzódik. Édes néném, az is furdalja az oldalamat, hogy meddig tűrik ezt a pofátlanságot a szabadelvű szavazók? Úgy rémlik, a rendszerváltozáskor, később meg négy esztendeig az SZDSZ képviselői kommunistáztak a leghangosabban. Azután ’94-től már nem kommunistáztak még suttogva sem, hanem szépen beléptek a kormánykoalícióba. Az MSZP-nek nem azért kellettek, mert a párt rászorult a voksaikra, hanem mert ezzel legitimálták hatalmukat, mondván, az MSZMP utódpártjával csak nem paktálnak le a hangosan kommunistázók.
Édes néném, mostanában tartottuk az x-edik érettségi találkozónkat. Az osztályfőnöknőm és a lányok iránti tiszteletből maradjon titok, hányadikat. Egyébként nincs baj, szinte senki sem öregedett, maradtunk, akik voltunk. A vacsora romjai felett, bortól kipirult arccal, természetesen politizálni kezdtünk. Nem kizárólag azért nem fajult el a dolog, mert jobban szeretjük egymást annál, hogy pofozkodni, netán anyázni kezdjünk, mert – bár politikailag nem volt teljes az egyetértés – a régi elvtársakat, azt bizony mindenki egy emberként rühelli. Az egyik osztálytársam így fogalmazott: ennyire buta nem lehet ez az ország, hogy visszaszavazza azokat, akiktől megszabadult a rendszerváltozáskor. Szerinte ennyire feledékenyek az emberek. Egyszerűen elfelejtették, mit csináltak ebben az országban ’89 előtt meg ’94-től ’98-ig. Amikor ő belenézett valamelyik parlamenti közvetítésbe, és meglátta az egykori elvtársakat, bizony elsírta magát.
Édes néném, legközelebb majd a voksolás után nézek televíziót. Engem nem kell médiakampánynyal győzködni, hogy kire, kikre szavazzak, tudom én azt magamtól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.