Frontátvonulás

Egy évszám: 1979, pontosabban 79 – ez a puritán felirat szolgál díszletül a Bárka Színházban Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című műsorának. Újabb állomása ez annak az utazásnak, amelyen az időrendben előadott dalok kalauzolnak. Én annak idején nem láttam a produkciót. Igazoltan maradtam távol az ősbemutatóról, mivel akkoriban még meglehetősen ifjú voltam, s egészen másfajta muzsikákkal múlattam tengernyi szabadidőmet. Nos, azóta már Cseh Tamás-rajongóvá értem.
A színpadon magányos gitár várakozik. Odakint legalább három koncertre való érdeklődő. Emlékszem, Pécsett úgy tíz esztendeje, a Nyugati pályaudvar című estet meg kellett ismételni, mivel az ügyeletes tűzoltó jóindulatának dacára is kint rekedt jó két teltháznyi néző.
Megérkezik Cseh Tamás. Az árva gitár társra lel. „Születtem Magyarországon.” Az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, ma este (és máskor) sem szükséges aktualizálni, tudjuk, Tamás mit, kiket képvisel. És folytatja: „Ki tud majd száz év múlva magyarul?” Mi, mindnyájan, akik Jánost és Tamást meg Gézát hallgattunk. 1979 (ne feledjük az évszámot), akkor a dal Sas elvtársról és Ecsédiről vallott. Ecsédi tudtán kívül jelentett Sas et.-nak. Hibátlan duettet produkál a dalban Tamás egy szál egyedül. Benne van minden, minden, amit Mécs-bizottságnak gúnyolunk manapság. S benne a történelem, úgy, miként Bereményi látja, láttatja. Azon a sajátos szürrealista szemüvegén keresztül, amelyen át az akkori torz világ álomszerűen szalad át. Vízió ez, egy beteges korszak víziója. Olyan, amelyiket nem kell újrafogalmazni, annyira húsba vágó, annyira magyar. Majd jön az a bizonyos „remek mozdulatom”. Az egyik legremekebb dal, habár nem ennek a műsornak volt része egykor. Most mégis itt kap helyet. Netán mert itt tartunk? Mi másért?
Tamás annak idején elirigyelte Viszockijtól a benne lobogó tüzet. Ezt a tüzet most ő viszi tovább. Ennyire hiteles előadót régen láttam magyar színpadon. „Igazi színész” – súgja fülembe feleségem, aki maga is színész. Miként színész Cseh Tamás Bereményi Géza kétszemélyes színházában. Ők az egy agy, egy szív sziámi ikerpár társulata.
Pereg a műsor. Hátborzongató: ne feledjük, a dátum 1979! Negyedszázad eltelt azóta, mégis, ki a francnak kellene magyarázni a tűzijátékot, azt, ami ott és akkor robbant 1979-ben, a Keleti pályaudvar fölött?
Vastaps. Véget érni nem szándékozó vastaps. Tamás számtalanszor jön ki meghajolni.
Azután csend.
Cseh Tamás távozik a függöny mögé. A nézőtéri fények felgyúlnak. Ekkor egy néző megszólal: „Ezzel vége?” – kérdezi.
Nem. Nincs vége semminek. Holnap folytatjuk. Holnap este nyolckor ismét Frontátvonulás a Bárkában.