A színháztörténeti napot megkoronázta, hogy a kitűnő kassai magyar társulat anyaországi alkotó, a kétszeres Kossuth-díjas Hernádi Gyula Márai című drámájának ősbemutatójával szentelte föl a színpadot. A Magyar Művészeti Akadémia 2000-ben hirdetett drámapályázatot a huszadik század legnagyobb magyar világpolgára, Márai Sándor hiteles megidézésére. E pályázat fődíjas alkotását, Hernádi Márai című drámáját hangolta Csendes László rendező a stúdió viszonylag kis terének dimenzióira, kiváló színészek, Tóth Éva, Nádasdi Péter, Petrik Szilárd, Gyurkovics Mihály, Lisovski Krisztina közreműködésével. A mű látomásos alaphelyzetének megfelelően a színpad egyik felében az öregedő, magányos író egy hatalmas képkeret előtt szólítja elő gyermek, ifjúi és felnőtt énjét, múltját és lidérces álmait, amelyek a másik térfélen kelnek életre. A fehér háttérfalra vetített mozgóképeken nyüzsgő városi forgatag jelképezi az író idegenkedését az egyre közönségesebb és közhelyesebb hétköznapoktól.
Hernádi Gyula hitelesen oldotta meg a dilemmát, amely abból adódott, hogy jeles írótársának konkrét életét kellett megidéznie, így alkotói fantáziája megmásíthatatlan konkrétumok sorompói közé szorítva működhetett. Márai tragikus végkifejletbe sodró belső konfliktusai kerültek az álomjáték középpontjába. A kényszerű világpolgáré, aki soha nem akart más lenni, mint magyar író és kassai polgár, aki a földnek bármely szegletén is fordult meg, örökké csak Kassát látja. A misztikus óváros minden csipkefinom és robusztus épülete a magyar történelem auráját sugározza ki, magnetikus középpontjában a grandiózus dómmal, amely Isten mindenhatóságát hirdető formáival és méreteivel mutatja „az elsötétedő világban a tévelygő léleknek az utat”. Márai Sándor Kassai őrjárat című írásából, naplóiból vett idézetek erővonalaiból bukkan föl egy másik Hernádi teremtette látomás. Márai Sándor azt álmodja, hogy fogadalmát megszegve visszatér Magyarországra, még mielőtt eltakarodtak volna hazájának földjéről a szovjet megszállók. Nyomban letartóztatja a szocialista rendőrség. Álombeli vallatója, aki lehet ávós, de akár Kádár-kori szt-tiszt is, közli vele: tisztában vagyunk azzal, hogy ön meggyilkolta Márai Sándor írót, s az ő útlevelével próbált imperialista kémtevékenységet folytatni a szocialista Magyarországon.
A dráma tragikus fináléjában e szorongató víziók, az abszolút, a magánemberi és a világpolgármagány űzi az írót öngyilkosságba 1989. február 21-én. Hamvait szétszórják a tengerben, e gesztus jelképezi a magyarság széthullásának veszélyét, de azt is, hogy Márai számára a pusztuló világban már egyetlen zug sem létezett, ahol valaha is otthonra lelhetett volna. A telt házas előadást követő vastaps jelezte, hogy a mai kassai magyar polgárok megértették a két jeles író intelmét és „csak azért is” bizakodását. Márai Sándor Üzenet című, a darabban idézett írása vallomás a bolyongó lélek egyetlen szilárd fogódzójáról. „Számomra az életem nagy misztériuma, és hálás vagyok a sorsnak, hogy anyanyelvem a gyönyörű magyar, az egyetlen nyelv, amelyen mindent el tudok mondani, ami érthető és érthetetlen az életben. És hallgatni is csak magyarul tudok, ami számomra becses.”
***
Fábry Zoltán-napok és ígéretek. Fábry Zoltán, a felvidéki magyar író, a „stószi remete” emlékére a Kárpát-medencei magyarság kulturális szervezetei évente megrendezik az anyaországi és a határokon túlra szorult szervezetek konferenciáját. Kassán péntektől tegnap estig tartottak a Fábry Zoltán-napok, amelyeken részt vettek a kárpátaljai, az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi, a szlovéniai, az ausztriai magyarok szövetségei. Pénteken Stószon emlékeztek Fábry Zoltánra, a szombati és a vasárnapi szimpóziumokon a szlovéniai Göncz László, majd a szlovákiai Kvarda József elnökölt. A rendezvény Illyés Gyula-emlékünneppel ért véget. Kocsi László, a kulturális minisztérium politikai államtitkára kormányának nevében támogatást ígért egy gombaszögi magyar fesztivál és egy össz-Kárpát-medencei kulturális fesztivál megrendezésére. (K. M.)
origo.hu
Csurka Istvánnak mindenben túl korán volt igaza - az író-politikusra emlékeztek a Terror Háza Múzeumban
