Két választás Magyarországon

Édes néném, leveledet megkaptam. Köszönöm észrevételed, bizony ég is az arcom, amiért Hanák Gábort lepétereztem. Hasonlóan klasszikusat tévedtem az előző villanypostai küldeményemben, amelyben azt írtam, hogy Gy. Németh Erzsébetet visszalépteti pártja. Ismerve a díszes kompániát, már fogalmazódott bennem a hírfej: „Tartjuk a szavunkat” – állították a szocialisták. „Nem lépek vissza” – állította Gy. Németh Erzsébet. Viszszalépett. Eddig a képzelgés, mint tudjuk, nem lépett, de mindegy is lett volna, így is túlnyerték magukat. No, azért az istenadta most nem mutatkozott annyira tompultnak, mint 1994-ben, ugyanis a polgári oldalnak mindössze ha ötvennel kevesebb a polgármestere, mint a balliberálisoknak. Saját szívfájdalmamra az én kerületemben buktunk, igaz, mindössze néhány vokssal. Pedig a választási vitában még Friderikusz Sándor is az addigi polgármester asszonnyal szimpatizált a szocialista jelölttel szemben.
Édes néném, e tévedéseim dacára rendületlenül kitartok amellett, hogy a Nemzeti igazgatói pályázata előre levajazott, nyilván az SZDSZ javára. A főváros vezetése már jó ideje szeretne megszabadulni a kiskörúti bazársorral együtt a Merlin épületétől. Valahogy kárpótolniuk kell az igazgatót. Szomorú, de éppen a Nemzetire esett a választásuk.
Meg az, hogy már engem is belerángattak ebbe az egész cirkuszba. Megbélyegeztek, mondván, én „tettem keresztbe” a „jobbos” jelöltnek. Szerinted ha lenne – és persze szakmailag megfelelne –, keresztbe tennék neki? Még kétszáz nap sem telt el a posztszocialista világból, de már visszatért a feljelentés, a besúgás szelleme.
Térjünk át végre a jelenbe. Tanulságos volt látni és hallani, miként szólaltak meg először a pártok képviselői a választás estéjén a televízióban. Kövér László megköszönte a részvételt a szavazóknak, s utalt a Demokrácia-vonalra érkezett, kisebb stiklikről szóló bejelentésekre, majd hozzátette: az MSZP akarta módosítani mindenáron a választójogi törvényt. Akarja is, szeretnék eltörölni a kampánycsendet. Biztos ez is az uniós csatlakozás elengedhetetlen kritériuma. Kovács László közel sem volt olyan higgadt, mint Kövér László: a szocialista (majdani szocdem) elnök minden különösebb bevezetőt mellőzve a Fidesz torkának ugrott. Hamarjában kiderült, hogy az MSZP-nek egyetlen cél számított csupán: ne Schmitt Pál legyen Budapest főpolgármestere. Meg kell dicsérnem a jövendő szociáldemokratáit, amiért ezek az öreg, dörzsölt rókák ellenfélnek tekintik a fiatal demokratákat, s akként viszonyulnak hozzájuk. Ezzel szemben a baloldali koalíciót visszaszavazókra ráillik Brecht strófája: „Előbb a has jön, aztán a morál”. Pottyantottak ők a bizalomra. Fütyültek arra, hogy négy esztendővel ezelőtt harminc körüli fiatalok kaptak bizalmat, a fél évszázados rutinnal bírókkal szemben, 148:134 arányban. Elengedhetetlen a generációváltás a politikában is. Ugyebár a negyven fölöttiek jó évtizede hiába kilincselnek állás után a versenyszférában. Aki első ízben kap bizalmat egy egész ország kormányzására, nyilván hibázni fog. Nyilván többet, mint a rutinosok. Netán nem is készakarva. (Mint a rutinosok.) Négy évig tartott a türelem. Kíváncsi leszek, most meddig bírják cérnával azok, akik visszahívták, szinte október 23. előestéjén, a forradalmat leverő, a véres megtorlást végbevivő MSZMP utódpártját a hatalomba. Nem csoda, hogy a szocialisták jobbnak látták nem megjelenni bizonyos helyeken az ünnepen. Ez egyenlő a beismeréssel.
Végezetül még megemlíteném Kuncze úr reagálását. Ő a Demszky által világba sikoltott paranoiás öszszeesküvés-elmélet mellett kampányolt, „mások esetleges háttér-megállapodásairól” beszélt, azaz hogy a Fidesz meg az MSZP összeesküdtek az SZDSZ jelöltje ellen. Megpróbálják elhitetni: a Szabad Demokraták Szövetsége önálló párt, nem a szocialisták játékszere, netán fordítva. A főpolgármester úr éjjel 11 óra körül, győzelme biztos tudatában, már hangsúlyozta: az SZDSZ szabadelvű, liberális párt. Érdekes, fél évig erről nem esett szó.
Édes néném, míg Ficzere úr lobbizik a kampánycsend eltörléséért, addig a szabadelvűek kampánycsapata, a Heti Hetes csillagai rafináltan kijátszották a kampánycsendet. „Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra, amire lennünk kell.” E Kossuth-idézettel indította a műsort annak vezetője. Később azután jött egy hír: „1997-ben még 1,2 millió, tavaly már csak 300 ezer táviratot adtak fel Magyarországon. Az információtovábbítás egykori legfontosabb eszközét felváltotta az e-mail, a telefon és az sms.” Vajon miért éppen a polgári kormányzat időszakát emelte ki a cikk írója? Vajon miért éppen akkor, amikor megvádolták a Magyar Posta egykori vezetőjét? Végezetül felmerül a kérdés, a baloldali sajtónak, köztük a Heti Hetesnek vajon miért kell azt sulykolnia az emberekbe, hogy a konzervatív politikai értékeket elfogadók nem örülnek Kertész Imre Nobel-díjának, nem tekintik azt az egész ország dicsőségének, mi több, a polgári kormányzatot mint az írót háttérbe szorító erőt állítják be. Kertész Imrét nem az előző négy esztendőben kényszerítették részleges hallgatásra, nem négy esztendeig értékelték alul tehetségét, miként a polgári kormányzatnak semmilyen, még hazugul kimutatott, szellemi rokonság szintjén sincs köze Auschwitz poklához. Nem a Fidesz utódpárt, hanem az MSZP.