A távol-keleti meghívás a Református Világszövetség – a kilencvenes évek végén, Debrecenben megrendezett – nagygyűléséhez kötődik, amikor a nagytemplomi rendezvényen a tajvani és a dél-koreai küldöttség fölfigyelt a Kántusra. A két ország református zsinatai ezután javaslatot tettek a tesvéregyházi kapcsolat kiépítésére. A magyar reformátusok örömmel fogadták a közeledést, hiszen Dél-Koreában 8 millió református él aktív hitéletet, a félmilliós tajvani presbiteriánus közösség pedig mindenre nyitott, amivel a kálvini vallás bölcsőjéhez, Európához kötődhet.
Az olimpiára Busan városában került sor negyvenkét országból több mint kétszáz kórus részvételével, a Kántus egyik legemlékezetesebb koncertjének pedig a szöuli művészetek háza adott otthont, ahol kétezer ember tapsolt lelkesen a debreceni énekkarnak.
Berkesi Sándor karnagy távolkeleti élményei közül ez az egyik legszebb, amire Deák-Bárdos György Éli, Éli kezdetű, katartikus kórusművének előadása tette fel a koronát. Meggyőzőnek bizonyult Henry Purcell Zsoltár 79. motettája és Kocsár Miklós Csodafiú szarvasa is. Ez utóbbit amúgy is szeretik a debreceni diákok, hiszen életük az élő történelemnek tekinthető református kollégium falai között telik, ahol mindennapi élményük a magyarság sorsával való találkozás.
A cappella folklór kategóriában ugyancsak meggyőző volt a Kántus előadása, s a gyönyörű egyszólamú magyar népdalokért, Bárdos Lajos Első népdalrapszódiájáért és Járdányi Pál keresetlenül egyszerű és megrendítően tiszta Árva madárjáért ugyancsak kijárt az ezüstérem. A Kántus azonban nem tagadta meg, hogy fiatal és a humor iránt is nyitott emberekből áll: a koncertek zárásaként egy angolszász balladaparódiát adtak elő, a mindenki által ismert Clementine-t, amelyet dzsesszes és mozgásos elemekkel is színesítettek.
Berkesi Sándor és a kórus távol-keleti útján kísérő Vad Zsigmond nagytemplomi lelkész egybehangzóan állítják, e két ország gyülekezetei őszinte, nyitott és forró lelkesedéssel fogadták a magyar küldöttséget. Mindez az éneklő fiatalokra is átragadt. Hogy is ne ragadt volna, hiszen a templomi hangversenyek hangulata olyan volt, mint amilyet mifelénk csak rockkoncerteken tapasztalni. A közönség nevetett, bekiabált, és ráadásokat követelt, amit a sikertől megrészegült debreceniek lelkesen teljesítettek is. Természetesen legjobban az hevítette fel a közönséget, amikor saját nyelvükön énekeltek nekik. A Kántus karnagya Tajvan Formosa című himnikus énekére például kórusművet rögtönzött, amit aztán állva és könnyes szemmel énekelt együtt velük a tajvani közönség. A református hitélet kapcsolatrendszerén szerveződő, ám azon messze túlmutató hatású útról szólva Berkesi Sándor úgy vélekedik: a nehéz sorsú népek valahogy könnyebben egymásra találnak, függetlenül attól, hogy melyik kontinensen élnek.
origo.hu
Pedig Magyarral foglalkozni KELL!
