Találjunk vissza a saját szívünkhöz

Az idén rövid idő alatt több kiadást ért meg Böszörményi Gyula Gergő és az álomfogók című meseregénye a Magyar Könyvklub gondozásában. Erről a munkáról Lázár Ervintől, az újkori magyar meseírás doyenjétől kezdve az általános iskolásokig mindenki lelkesen szólt és írt. Markáns regények, egy nemzetközi filmnovella-pályázaton elnyert első díj után a Gergő és az álomfogók a gyermek olvasók szívét is meghódította. Erdőkertesi otthonában, majd egy fővárosi dedikáláson kerestük föl az írót.

Ezerkilencszázhatvannégyben születtem bele Miskolcon a szocreál valóságba, a szürke iparváros kellős közepébe – emlékezik Böszörményi Gyula. – Duplán nem volt szerencsém: kétéves koromban kiderült, hogy mozgássérült vagyok, járni sem tudok. Nem mehettem iskolába a többiekkel, nem szaladgálhattam. A negyedik emeleti erkélyről néztem, hogyan fociznak mások. Szegények voltunk, hamar elolvastam kis lakásunk minden könyvét. A kettős hátrány indított el azon az úton, hogy saját magamnak találjak ki történeteket. Később ébredtem rá: szívesen mesélgetnék másoknak is. Tizenhat éves koromban jelent meg első írásom a Magyar Ifjúságban.
– Önálló kötettel viszont csak harminckét évesen jelentkezett. Mi az oka viszonylag kései pályakezdésének?
– Irodalmi kapcsolataim alakulását nehezítette, hogy kétéves koromtól a szociális gondoskodás kényszerpályáin éltem. Gyerekéveim jelentős részét kórházakban töltöttem. Tízesztendősen intézetbe kerültem. Hiába költöztünk édesanyámmal Pestre, engem a „hálózat” Debrecenbe küldött. Itt négyszáz, jobb sorsra érdemes szellemi fogyatékos gyermek közé zártak be három épelméjű mozgássérült barátommal együtt. Nyolc évig semmit nem láttunk Debrecenből a parányi belső udvaron kívül, amit marhakifutónak hívtunk. E zárt világból próbáltam az írás révén kifelé tapogatózni. Ismeretségek híján vaktában kezdtem el szerkesztőségekbe írásokat küldözgetni. Úgy érettségiztünk le, hogy három tanár járt ki hozzánk. Egyszer tizennyolc évesen az intézeti tévé előtt ültünk, New Yorkot mutatták. Mi találgattuk: valóban létezik-e, amit látunk, vagy csak kitalálták. El sem tudtuk képzelni, hogy ekkora a világ, és benne rajtunk kívül több milliárd ember él. Tizennyolc évesen el kellett jönnöm Debrecenből. Szerencsére Erdőkertesre kerültem: az itteni intézet a legjobbak egyike.
– Ennyi méltánytalanság és szenvedés után műveiből a szorongások és a félelmek mellett végtelen humanizmus árad. Mi ennek a titka?
– A sorsom predesztinált arra, hogy álommeseregényt írjak. Valóban nyomasztó volt az életem, mégsem lettem depressziós, befelé forduló ember. Írtam, olvastam szakadatlanul. Amikor Erdőkertesre kerültem, és szabadabban közlekedhettem, elkezdtem barátkozni a világgal, amit csak az irodalomból ismertem. Huszonhárom évesen nem tudtam, hogyan kell rendelni egy étteremben. Sok fiatallal megismerkedtem a helyi kultúrházban, beléptem az irodalmi klubba, majd a színjátszó csoportba. Ennek a vezetője lettem. Rendeztem és írtam is darabot. A mesélőkedvem nem hagyott el sohasem. A Gergő és az álomfogók a kilencedik kötetem. Harmincnyolc éves fejjel úgy éreztem, elég érett vagyok ahhoz, hogy a legbecsesebb közönségnek, a gyerekeknek is írjak. A regény az álmok világában játszódik, hiszen rengeteget kellett álmodoznom négy fal közé zárva.
– A Gergő és az álomfogók igazi remeklés, ám bizonyára tudna sorolni elődöket, akiknek fontos szerepük volt világlátása alakulásában.
– Franz Kafka felnőtteknek szóló művei is mesevilágban meg az álmok terében játszódnak. Az újabb kori mese klasszikusai közül Tolkien is hatott rám. Rowling Harry Potter-történetei is mókásak, kedvesek. De ne feledjük A Mester és Margaritát, Bulgakov remeklését, amely szintén az öntörvényű fantázia birodalmában játszódik.
– Hogyan ajánlaná könyvét a legifjabb olvasóknak?
– Az ifjúsági írónak tartott Tolkient a hatvanöt éves nagypapa ugyanolyan örömmel olvassa, mint a tizenöt éves kamasz és a nyolcéves gyermek. Amióta járom az országot, mindenféle korosztállyal beszélgetek, úgy veszem észre: valóban megtalálták benne a felnőttek is azokat a dimenziókat, amelyek hozzájuk szólnak. Választ kapnak a kisebbek és a nagyobbak egyaránt az álmaikban és a szorongásaikban felbukkanó kérdéseikre. És ott a kaland, a romantika, a humor is – a félelmeket feloldandó.
– Hisz-e abban, hogy az igazi mese előbb-utóbb legyőzi a televíziós ellenmesék negatív vonzását?
– A Gergő és az álomfogók az én egyszemélyes lázadásom a mocsok ellen, ami a televíziókból meg a rossz könyvekből árad. Sajnos nem is kevesen mesének nevezett, kétes dolgokkal próbálják gyerekeink agyát teletömködni, mondván, nekik ez kell. Ez hazugság. A gyerekek azt az értékrendet fogadják el, amit mi, felnőttek kínálunk nekik. Ha selejtet adunk nekik, ne csodálkozzunk, ha felnőttként is a bóvlit értékelik.
– Mit üzen regénye a szeretet napján a karácsonyváróknak?
– Annyit elárulok, hogy Gergő megfordul a kalandok során egy helyszínen, amelynek „földi mása” ma már sajnos hazánkban is ismert. Úgy hívják: plaza. Itt szembesül a szomorú ténnyel, hogy ünnepeink lényege ma a vásárlás, a pénzköltés. Jó volna visszatalálni – Jézus születéséből, életéből tanulva – a szívünkhöz és persze mások szívéhez is. Talán kevesebbet vásároljunk, de egy picit többet törődjünk egymással.