Égből pottyant csodavilág

A belépőjegyen ezt olvashattuk: Levente Péter új évi mulatsága. Az esemény azonban ünnepség volt. Az új évben Levente Péter negyvenegyedik egyedülálló, gyermekeknek szóló évadját kezdte. Az eltelt négy évtizedben felnőtté, serdülővé, kiskamasszá érettek között talán egyetlenegy sem akad, akinek az életéből kimaradt volna Levente Péter – ismerhették bár Móka Miki vagy Péter bátyó néven. Mivel magam is a zsebtévés nemzedék tagja vagyok, pályaképét saját emlékeimet megidézve rajzolom meg.

2003. 01. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összeszámlálhatatlan, mennyien is gyűltek össze vasárnap az Andrássy-palotában, ugyanis délelőtt 10-től 19 óráig tartó műsorfolyammal várta barátait Levente Péter a „negyvenedik évad zárására”. Három emeleten teremből terembe vezette a gyerekeket Péter bátyó, újabb és újabb meglepetések helyszínére. Megjelent mindenki, akivel négy évtized alatt dolgozott. Péter bátyó nem játszik szerepet, amikor közönsége, a kicsik között áll, ül, mesél, játszik, énekel, sem amikor a katedrán tart előadást a jövendő pedagógusainak. Neki a természetesség megőrzése számított az egyik legfontosabbnak. De hogyan is kezdődött a történet?
1961-ben az Állami Bábszínház stúdiósaként lépett közönség elé, pontosabban paraván mögé.
– A színlapon az állt: Kurta farkú: Levente Péter – mesélte a gyerekeknek azon a bizonyos mulatságon. – Hát ez így elég nevetségesnek tűnt. Nem sértődtem meg, bementem az igazgató bácsihoz, és megkértem, ha lehetne, írják át úgy, hogy Kismalac: Levente Péter.
Tehát bábszínház. Ki mással kezdődhetett volna a vasárnapi mulatság, mint Kemény Henrikkel. Megkockáztatom: Levente Péter – bár más módon, de – folytatta, folytatja, amit Heni bácsi Vitéz Lászlójával kezdett.
Én az említett kurta farkú esetkor még nem láttam meg a napvilágot, szememet Levente Péterre Móka Mikiként nyitottam. Mi még, lassanként negyvenesek, szerencsésnek vallhatjuk magunkat, legalábbis abból a szempontból, hogy nem a Kölyökklubra kellett ébrednünk hétvégeken. A Zsebtévé egyszerűen csúcs volt. Ennek ellenére rémlik, Péter bátyót nehezen tűrték meg a képernyőn, mondván, nincs színészdiplomája, s mintha ezért kellett volna leadnia Móka Mikit tizennégy év után. Na ja, akkoriban a mindenható papír számított. Színész az volt, akinek a mindenható főiskola diplomát adott. Annál a papírosnál talán csupán a pártfőiskola oklevele ért többet, azt kizárólag az idegsebészi végzettség múlhatta felül. Legyintsünk erre negyven esztendő után. Meg arra, mennyi tehetségtelent, mennyi mára elfeledett „színművészt” okádott a pályára „a” főiskola.
– Ki kopog?
– Levente Péter és Gryllus Vilmos. Bejöhetünk?
– Beee! – kiabálták kórusban az óvodások a rádióból meg a készülékek előtt.
Így kezdődött el 1979-ben a Ki kopog? című műsor, s tartott egészen 1992-ig. Azóta élőben, először a Komédium (amelyet igazgatott Levente Péter), manapság a Nemzeti Táncszínház színpadán hangzott-hangzik fel. S ha már szóba jött Gryllus Vilmos neve, időzzünk nála egy csöppet.
A mulatságon frenetikus koncertekkel örvendeztette meg rajongóit. Szó szerint. Mintha tinikorom legszebb ifiparkos percei kísértettek volna. Ült a sok lurkó, s a farsang jegyében bekiabálták a kért dalok címét. Mögöttem egy langaléta hetedikes a maga hamis módján elejétől végig énekelte Vilmos szerzeményeit. Valami ilyesmi hangulat lenghette be egykoron a baloldali politika sasfészkét, a Mikroszkópot, amikor Levente Péter mint az együttes tagja a legkisebbeknek csinált valódi színházat. Aki (mint én) nem lehetett ott, elcsíphette a hangulatot később a televízióban. A műsorsorozat címe Égből pottyant mesék volt. Égből pottyantották Péter bátyó és Gryllus Vili mellett Döbrentey Ildikót is.
Most álljunk meg Ildikónál. Ő nem kizárólag alkotótársa Levente Péternek. Feleség, barát, gyermekeik anyja. Úgy a kilencvenes évek derekán ismerkedtem meg mindkettőjükkel, amikor lelkes gyerektelevíziósként a Cimbora egyik rendezője lehettem. Még interjút is készítettem mindkettőjükkel a mára emlékké szépült Mizújs? című gyermekhíradóban. Sosem felejtem azokat a Cimbora-táborokat Balatonalmádiban. A fő szám mindig az Égből pottyant volt. Hát most tessék elképzelni, ezen a bizonyos mulatságon éppen olyan hangulat kerekedett, akár annak idején a Balaton partján. Ott volt mindenki, aki valamit, valami komolyat képernyőre vitt.
Manapság nélkülözni kényszerülünk Levente Pétert a tévékben. Negyven év után ez megdöbbentő.
– Mikor lesz megint Szent Péter?
Ezt lányom kérdezte, miközben hazafelé baktattunk az Andrássy úton.
Péter bátyó, az eddiginél is vidámabb, jobb, termékenyebb újabb negyven esztendőt kívánok neked! Nektek. Nekünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.