Izgalmas kalandok a kies Középföldén

John Ronald Reuel Tolkien, aki az angol irodalom és az összehasonlító nyelvészet professzora volt a legpatinásabb oxfordi kollégiumban, az 1264-ben alapított Mertonban 1945 és 1959 között, tizenhét éven át írta-csiszolgatta történeteit az Egy gyűrűről és annak sorsáról. Peter Jackson rendező három év alatt formált filmet (filmeket) a végül is 1954-ben és 1955-ben megjelenő három kötetből. A gyűrűk ura trilógia – A gyűrű szövetsége, A két torony, A király visszatér – így 2003 decemberére filmtrilógiává válik. Az első részt Magyarországon 2002 januárjában láthattuk. A második részt most. A harmadik pedig, az eddigi rend szerint, majd 2004 januárjában érkezik. Monumentális vállalkozás, különösen hogy Jackson teljesen rendhagyó módon egyidejűleg forgatta a három részt.
Akinek volt türelme végigolvasni a három kötetet, s nyomon tudta követni a mese fordulatait, a számtalan szereplő sorsának alakulását, nem feltétlenül gondolta volna, hogy egy ilyen hatalmas ismeretanyagot mozgató, egészen önálló világot teremtő, a cselekmény földrajzát, a nyelvet, a viseleteket, a fegyvereket, sőt az írást is kitaláló könyvből filmet lehet készíteni. Jackson mégis így gondolta. Az istenkísértő bátorság, amellyel belevágott a minden eddig látott filmnél nagyobb felkészülést, szervezést, kitartást, lankadatlan tempót igénylő munkába, végül is meghozta az eredményt. Már az első rész gazdagsága is lenyűgözött. A mostani, második rész, A gyűrűk ura – A két torony pedig még ezt is felülmúlja. Még arra is volt ereje, hogy néhány új szereplőt felvonultasson, amellett, hogy a film egyes jeleneteit bámulatos technikával vitte vászonra. A gyűrű szövetségéből sem hiányoztak a vad, véres akciók, de A két toronyhoz képest az igazi gyermekmese volt.
Középfölde csak a képzeletben létezik. Joel Zwick filmje, a Bazi nagy görög lagzi nagyon is valóságos helyszíneken játszódik, életerőtől duzzadó, valóságos hősökkel van benépesítve, és a történet is olyan, hogy azt mondhatjuk rá: hát igen, ez így valóban megeshetett, sőt akár naponta meg is esik. Talán azért van ez így, mert a filmet író, görög származású Nia Vardalos tulajdonképpen a maga házasságának a kalandos történetét meséli el a filmben, és ő játssza Toula Portokalost, a menthetetlenül a vénlányság felé tartó, aztán mégis a boldog házasság révébe evező görög lányt is, aki a kanadai – torontói – népes görög bevándorló etnikum egyik jeles és görögségére szerfelett büszke családjának tagja, de már egy kicsit ki is lép ebből a tradíciókat mindennél jobban tisztelő körből, mert akihez férjhez megy, nem görög, nem görög katolikus – ráadásul vegetáriánus.
A film elbűvöl humorával, életszerűségével, optimizmusával s mediterrán életörömével.