Zenés torzók

Ahogy egy nemzet irodalmának rangját leginkább a szépprózai alkotások, a vizuális kultúra súlyát elsősorban az egész estét betöltő művészfilmek határozzák meg. A harmincnegyedik nemzeti mustra tegnap ért véget. Magyarországon – akár az elmúlt 10-15 évben – az idén sem született szintéziserejű játékfilmes alkotás.

Ehhez az igényhez – a filmek nagy részéhez mérten – viszonylag közel áll Gothár Péter Magyar szépség című alkotása, amely két budapesti család filmregényének kitágított kamaradrámájába sűríti az ezredforduló jellegzetes konfliktusait. A főhős korunk extrémitásai és leghétköznapibb gondjai elől a hatvanas-hetvenes évek száguldásélményébe menekül. Ám érvényesül a kései road-movie-k örök-szép bölcsessége: ifjúságunk visszaálmodásával sem hozhatjuk vissza szép korunkat, s legfeljebb ideig-óráig menekülhetünk el megoldásra váró gondjaink elől. A film hatása egyrészt Máthé Gábor és Udvaros Dorottya meggyőző játékában, másrészt Lovasi András és Orbán György zenéjében rejlik.
Bereczky Csaba Bolondok éneke című munkájával a maga erdélyi Varázshegy-variációját alkotta meg. A film átélhetővé teszi egy soknemzetiségű, sokszínű világ lassú erózióját. A mű vezérfonala a magyar népzenéből, román és francia motívumokból építkező muzsika. A magyar, a cigány és a délszláv zene hangsúlyos eleme Szomjas György Vagabond című filmjének is, amely a fővárosi táncházak kultúráját térképezi föl.
Pacskovszky József filmjében (Gyanú) a múltbeli bűn viszi válságba egy házaspár életét. Tóth Tamás Rinaldo című alkotása korábbi sikeres fesztiválfilmjeihez hasonlóan extrém világba, egy Nyugati pályaudvar környéki, szegényes maffiaháború lerobbant színhelyére vezérel bennünket. Az új film azonban korántsem oly hatásos, mint korábbi munkái: az alkotó nem döntötte el, hogy szürrealista víziót, naturalista filmdrámát vagy keleti kalandfilmet (easternt) akar készíteni. A véletlen műve vagy a magyar filmek vizuális erőtlenedésének tünete talán, hogy számos szemlefilmből az ének, a muzsika, a tánc hagyott bennünk csupán mélyebb nyomokat, ami szerény vigasz egy prózai nagyjátékfilmnél. A mezőny derékhada nívós zenével leplezett torzók öszszessége. Káel Csaba Bánk bán című operafilmjében viszont nem csupán Erkel zenéje, hanem a filmes megoldások is elsőrangúak. A Bánk bánon kívül is találni egyedi értékeket. Grunwalsky Ferenc rendező-operatőr költői erejű mozgáskompozíciója, a Táncalak a szó-hang-kép egységének jegyében fogant. A félmúltba tekint vissza a vajdasági film- és színházi rendező, Vicsek Károly Bolygótűz című alkotása. Nyomasztó fekete-fehér-szürke színvilágú filmben leplezi le Tito emberarcú szocializmusának képmutatását. A délvidékre menekülő 1956-os forradalmárok nagyrészét a nyugati sajtóban magyarok megmentőjeként dicsért Jugoszlávia „népi” rendőrsége az éj leple alatt visszatoloncolta Magyarországra, egyenesen az ávósok kezébe. Az 1956-os forradalom egyik tragikus epizódját eleveníti meg Kardos Sándor és Szabó Illés szépen fényképezett Telitalálata.
Fazekas Csaba Boldog születésnapot! című filmje a „miért él az ember?” kérdésre keresi a választ egy kitűnő kalandfilmben. Morbid filmnovellák látszólag lazán szerteágazó, valójában egységes folyama mai életünkről Fliegauf Benedek Rengeteg című munkája. Dyga Zsombor Tesó című filmje a lakótelepen élőkről vall hiteles, drámaian groteszk költőiséggel. Vannak persze elrettentő példák. A mélypont a Libiomfi, Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán mai farce-nak szánt hiteltelenül üres blődlije. Schilling Árpád Közellenség című esetlen és ötlettelen Kohlhaas Mihály-adaptációjával a rendező a Nexxt című filmjének fiaskóját is alulmúlja.
Gyarmathy Lívia Táncrendje etalonja annak, hogyan kell művészfilmes látásmóddal „kezelni” a dokumentumokat. Almási Tamás Az út vége című munkája a rendszerváltozás, az uniós csatlakozás kísérőjelenségeivel küszködő kisemberek drámáit tárja elénk. Kézdi Kovács Zsolt Az a nap a miénk című filmje 1956. október 23-át eleveníti fel néhány akkori színház- és filmművészeti főiskolás emlékképeiben. Pápai Szabó György Tebenned bíztunk eleitől fogva – A kálvinizmus Magyarországon a XVI–XVII. században című filmje azt mutatja meg, hogyan kell történelmi emlékeket filmesszemmel megeleveníteni.