Parasztpornó táncban

NÉPTÁNC

Efféle meséket bakszagú férfiszállásokon, havasi munkatelepeken szokás mondogatni, szilaj röhögések és ajakharapdáló kínlódások közepette, „ha már több hete nem láttunk asszonyt”. A gyűjtő, ha szerencséje van, rábukkanhat írástudatlan vénemberekre, akik ravaszdi mosollyal, lehalkított hangon történetekbe kezdenek, miután a néprajzos kolléganőnek feladatot adtak valahol a kert túlvégében. És a gyűjtő remegő kézzel kapcsolgatja a zsebébe rejtett diktafont, hogy az utolsó hangig megörökítse az elképzelhetetlenül csavaros és perverz eseteket. Az efféle meséknek nem sok közük van az éteri szerelemhez, a lírai érzeményekhez: vaskosan, nyersen, földközelien vágnak a dolog kellős közepébe.
A Duna Művészegyüttes kockázatos kötéltáncot jár, amikor e tréfás paraszti szerelemregéket táncban meséli el. Megfoghatná a feladat könnyebbik végét, és szimplán dramatizálva, néptáncokkal illusztrálva mutathatná be a sikamlós történeteket. De nem ezt teszi. Hét koreográfus, hét gyökeresen különböző alkotói szemlélet találkozik a Paraszt Dekameron című előadásban, hogy a történeteket átszövő elemi groteszkről beszéljenek, a mesék mélylélektanát és kitekert bölcseletét kihüvelyezzék, ha szabad ezt mondani.
De mindez nem fullad fáradt pszichoanalízisbe, görcsös tabudöntögetésbe, cinkos összekacsingatásokba. Sziporkázó ötletparádé, szellemes elvontság, intellektuális feszültség jellemzi a szerelmi koreográfiagyűjteményt. A darab parasztbibliás jelenettel indul: Ádám és Éva kacéran ironikus táncát láthatjuk (Mándy Ildikó koreográfiája). Majd felcsíki székely legények törnek be, ilyen népi tanulságokat fogalmazva meg: „Azt hallottam nagyapámtól, jó a p…a fogfájásra”, meg hogy „A menyasszony lába közt összebolondult a szösz.” Végül gyanús mozgású széki legény szökken közéjük, nagy rémületet keltve replikájával: „Uccu, fekete retek, barna legényt szeretek” (Kicsi leány, nagy a csicse – Juhász Zsolt koreográfiája). Láthatunk még andalgó székelyföldi táncokat, végletekig kifacsart, parodisztikus elő-adásban (Bognár József), parasztsztriptízt és flamencós kocsmai jelenetet (Bozsik Yvette), barokk hegedűmuzsikára erotikus pirospacsit (Szonáta) és a gagyi lakodalmas vendéglátói stílus gúnyrajzát (Juhász Zsolt).
A Paraszt Dekameron könynyed, szórakoztató, egyszersmind elgondolkodtató előadásnak ígérkezett: jó negyedóráig erősen kapaszkodtunk a szék karfájába, nehogy leforduljunk a nevetéstől. Aztán kezünk görcse lazult, rekeszizmunk pihenőt kapott, s egyre biztosabban ültünk, üldögéltünk. Jöttek egymás után a táncetűdök, a kitűnő orgánumú, erőteljes humorú előadó, Kátai Zoltán olykor besétált, elmondott egy illetlen történetet, eldalolt egy-egy huncut nótát. De hogy miért akkor és ott kellett neki, ezt a rejtélyt nem sikerült megfejtenünk. Az előadás egészéből a szilárd rendezői akarat és céltudatosság hiányzott a leginkább: a koreográfiák nem barátkoztak különösebben egymással, lebegtek a levegőben megannyi önálló műalkotásként. Csupán a közös forrás és a groteszkre való hajlam kötötte össze őket. A jó tempójú, ropogós kezdetek után terjengősség, bőbeszédűség uralkodott el a színpadon; Bognár Corpus delictije, Bozsik Mediterrán meséje szigorúbb, gazdaságosabb, sűrítettebb szerkesztéssel meggyőzőbb lett volna. És nem mindig sikerült a groteszk csapdáját sem elkerülni: a túlhajszoltan torz, a mértéktelenül kifacsart éppen tárgyáról, viszonyítási pontjáról feledkezik meg.
A darab mindezzel együtt élvezhető, egyszerre mulatságos és filozofálásra késztető. Juhász koreográfiáinak kifinomult, mégis egyértelmű szellemessége, Horváth Csaba izgalmas játékossága, Kovács Gerzson kissé elnyújtott, de önboncoló drámaisága, Pintér Béla stilizált humora nem jelenhetett volna meg a tánckar, különösen Vámos László, Bonifert Katalin, Balogh Csaba árnyalt színészi munkája, humorérzéke, táncereje nélkül. A Duna Művészegyüttes végig megőrizte a nem durva, földbe döngölő, inkább sikamlós erotikát, akár a Nagy Olga gyűjtötte görgényüvegcsűri mese, amelyben az idős pár házassági évfordulóján csupaszon ül a vacsoraasztalhoz. Kérdi a férj: Drágám, hogy érzed magad most, ezekben a pillanatokban? Mint ezelőtt ötven évvel? Érzel valami szeretetet, forróságot a szíved körül? Mire a feleség: Érzek, drágám, valami olyan erősen ég, olyan forró a szívem körül. Ránéz a férje szeretettel: – Vigyázz, a csicsed beleér a forró levesbe!
(Paraszt Dekameron. BM Duna Művészegyüttes. Rendező: Mucsi János. Április 8., 19 óra, Nemzeti Táncszínház.)