A nehézségek ellenére miért vállalták az Ortega y Gasset-életmű kiadását?
– A tervek szerint egy tíz-tizenkét kötetből álló sorozatot készítünk, amelynek tavalyi nyitánya, az Elmélkedések a Don Quijotéról az utolsó darabig elfogyott – mondja Scholz László. – Az idei könyvhétre hoztuk ki A tömegek lázadása, majd a Korunk feladata című könyvet. Mai szóhasználattal élve nagy ívű projektre készülünk, amelynek célja, hogy Ortega y Gassetnak végre igazságot szolgáltassunk, ugyanis a második világháború után enyhén szólva agyonhallgatták. A korábbi fordításai időközben elavultak, mi egységes szóhasználattal a teljes szöveget adjuk ki, talán így eltűnnek a kalózkiadások.
– Mi több, Huizingával, Toynbeevel együtt a marxisták beletették őt a „fasiszta” skatulyába. Hogyan tudná körvonalazni Ortega világnézetét? Miért féltek tőle ennyire a marxisták?
– Sokféle Ortega van. Marxista ellenfeleinek talán a tömegfelfogása lehetett a legfélelmetesebb. Az 1928–29-ben írt A tömegek lázadása című cikksorozat már közlése idején óriási sikert aratott Európában és Dél-Amerikában. A tömegember fogalmát hihetetlen pontossággal ragadja meg, mégpedig elsősorban morálfilozófiai szempontból. A húszas évek nagy szociológiai, pszichológiai teóriáival ellentétben ő kimondja, hogy a tömegember olyan, mint az öntelt úrfi, aki azt hiszi, hogy csak jogai vannak, kötelességeket nem ismer. Nem ismer el továbbá semmiféle hagyományt. A tömegember közönséges lélek, aki nemcsak tudatában van közönségességének, hanem jogot is követel hozzá. Ahogy Amerikában mondják, nem illik különbözni. A tömegember lázadása Ortega ma már nagyon is reálisnak tűnő víziója szerint az európai civilizáció mélyreható válságát okozhatja, amely egy új barbárság birodalmába vezeti és lezülleszti az emberiséget. Ebből csupán a szellem embereinek kiválasztott és kitüntetett kisebbsége, a minőség- és értékelv menthet meg bennünket. Ortega tömegemberének fogalma is inkább minőségre, mint mennyiségre utal, hiszen valaki önmagában is lehet tömegember, nem kell hozzá a sokaság.
– Azért tüntette hát el a diktatúra az 1945 előtt megjelent hazai Ortega-kiadványokat a könyvtárakból is, mert – kissé sarkítva – leleplezte a szocialista forradalom sátáni arculatát?
– Az ötvenes évek könyvtárrendezési utasításaiban találtuk meg azoknak a spanyol szerzőknek a nevét, akiknek kölcsönzését nem javasolják a közkönyvtárak számára. José Ortega y Gasset a sor élén áll, azzal a megjegyzéssel, hogy minden műve tiltott. E lista első variánsán – ahogy Kiss Tamás Zoltán kollégám kiderítette – még Cervantes is szerepelt. A következő kiadásban már azt írták: ha más előszóval látják el, akkor lekerülhet a tiltólistáról. Magyarán Márai Sándor 1942-es bevezető tanulmányát kicserélték egy Sőtér-előszóra, s máris szalonképessé vált Cervantes. Visszatérve fő témánkra: óriási luk, mondhatni űr keletkezett Ortega eltüntetett helyén, hiszen a háború előtt még teljesen benne volt a magyar szellemi élet vérkeringésében, és hangsúlyozom: minden irányzat szerette, olvasta, idézte őt, ki spanyolul, ki franciául. Csak mutatóba sorolnék neveket: Németh László, Halász Gábor, Szerb Antal, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső egyaránt hivatkozott rá.
– Nyilván nem egyik pillanatról a másikra került vissza a köztudatba.
– A nyolcvanas évek elején az Európa Kiadó egyszer csak kiadta a Két történelmi esszét, a Helikon pedig a Goya című elemzést. Jóval később, 1995-ben fordítottuk újra A tömegek lázadását, és 2000-ben jelentettük meg, szintén a Nagyvilág Kiadónál, A hajótöröttek könyvét, egy válogatott esszékötetet.
– Milyen nyomvonalon haladnak tovább?
– A készülő nagy sorozatban tematikailag osztottuk föl az Ortega-életművet; a teljességre nem vállalkozhatunk az oeuvre hatalmas, szerteágazó terjedelme miatt. Külön kötetbe rendezzük Ortega saját folyóiratában kiadott cikkeit, az összefoglaló filozófiai műveit, a Platon-kommentárokat. Igazi csemegének számítanak képzőművészeti esszétanulmányai, a Goya már megjelent. Egy könyv Ortega Európa-felfogását tartalmazza – e húszas években keletkezett írás aktualitása lenyűgöző. Azt mondja például: nem kétséges, hogy Európa önálló egység, nem megteremteni kell hát, hanem formát kell adni az egységnek. Akkori szóhasználattal élve mindig az Európai Egyesült Államokról mesélt. A sorozatba illesztjük Ortega regény- és színházelméleteit is.
– Ön két kollégájával már eddig is számos Ortega-művet lefordított. Hogyan tudná jellemezni az elmúlt század meghatározó személyiségének stílusát?
– Csejtei Dezső szegedi filozófiaprofesszorral és Juhász Anikóval együtt fordítjuk a műveket, én mint hispanista szerkesztem is a köteteket. A spanyol irodalomtörténet úgy jellemzi őt, hogy „a kristálytiszta Ortega”, ami egyszerűen nem igaz. Nyilvánvalóan könnyen írt, stílusa élő és érzékletes, de egyáltalán nem egyszerű és nem kristálytiszta, sőt, kifejezetten túlbonyolított, barokkosan tobzódó. A végeredmény nála mindig könnyen érthető, de a mondatszerkesztése végtelenül bonyolult. Emberpróbáló feladat őt fordítani, hiszen hatalmas gondolati háttere már-már monumentálisan összetett nyelvi közegben ölt testet. Stílusának fő jellemzője, hogy szépíróként láttatja is, amit mond. A sok közül idézzük föl találomra Ortega egyik különösen erőteljes képét: ha egy ablakot nézek, kétféleképpen is nézhetem, nézhetem magát a keretet, az üveget, hogy néz ki, milyen formája van, de lehet, hogy én az ablakon keresztül a mögötte lévő világra vagyok kíváncsi. Nézhetjük hát a tárgyat, de túl is léphetünk rajta. Reá elsősorban érvényes az, amit Szerb Antal az esszéről mondott: megtalálja a középutat filozófia és líra, értelem és érzelem latin harmóniájában.
origo.hu
Megerősíti a kormány a kis és közepes cégeket - ez a jövő évi költségvetés egyik célja
