Kivételes élményben volt részük kedden este a Petőfi Irodalmi Múzeumban a nézőknek, akik megtekintették az Áldozó Judit című monodrámát. Márai Sándor művét Lászlóffy Csaba írta át színpadra, Czigány Zoltán rendezte. Judit szerepét Havas Judit alakította a magyar színművészet legnagyobbjaihoz mérhető, érett előadásban.
A darab egy különlegesen érzékeny és érzéketlen, megkapóan közönséges és fennkölt, vonzóan önfeláldozó és taszítóan önző, ezernyi ellentétből szőtt asszony találkozásait örökíti meg három férfival. Judit, az egykori cselédlányból lett nagysága a darab jelenidejében már egy olcsóbb római szállóba sodródott, zugivóvá züllött asszony. Az ő kihangosított belső monológjában elevenedik meg a huszadik századi magyarság, Európa és a nagyvilág számos alapkonfliktusa. Első múltbéli szerelme, egykori ifjú gazdája, későbbi férje az életképtelenné vált arisztokrácia haláltáncát járja el. A másik, elhunyt kedves, Márai Sándor alakmása azt üzeni nekünk, hogy 1945 után bekövetkezett a valódi kultúra pusztulása, ránk tört, s mindmáig tart a tömegemberek és a percemberkék világuralma. Utóbbiak mintapéldánya az arctalan, frissen elhagyott harmadik szerető, az egyedüli életképes lény a darabban. A főhősnő életének egyik fele elhalt a régi világgal együtt, énjének megmaradt része is csak agonizálni képes a hazátlanság és a honvágy kettős kínjától. Havas Judit zseniálisan elevenítette meg korhű díszletek között Márai világpolgári fájdalmát és egy elmagányosodott asszony lassú leépülésének feltartóztathatatlan folyamatát.
origo.hu
„Másképp kellett volna” – újabb résztvevő kritizálta Magyar Péter meghívását a Női Sikernapra
