Vadlibák óriás nyílhegye úszik át az égen, / halálra sebzi a láthatárt, / vörös okádék alkonyat a fejed felett, / fekete álmú vér rohad, hol szíved ered… (Kopjafa).
Döbrentei Kornél újabb és korábbi verseket egyaránt tartalmazó Kardélen című kötetének olvasása közben a magyarság elmaradt igazi felszabadulásának siratását, a rendszerváltozás drámai históriáját élhetjük újra. Ráébredünk, hogy csak magunkban, saját „Szent István-i távlatokat átívelő” keresztény tradícióink erejében, karddal és kopjafával küzdő honfoglaló őseink hagyományában bízhatunk. Isten, Jézus és a Szentlélek is csak akkor segít, ha megvalósítjuk ábrándjainkat.
A kötet arról meggyőz mindenkit, hogy Döbrentei a ritmus és a metafora teljes eszköztárával fölkent, kiemelkedő képességű, váteszi költő. Az idézett Kopjafa című versben összetett Csontváry és Bosch erejű víziók bizonyítják ékesen, hogy megadatott neki a látomás és a valóság szintézissé keverésének mágiája. Ő bizton írhatna szépszavú dalnokként, a tavasz az évszakok ritmikus változása, a születés és az elmúlás két pólusa közé szorított ember örök tragédiája ürügyén elégikusan dekadens halálverseket is. Ám itt és most Magyarországon még a Nap fényéről is a megváltó kereszthalálának és föltámadásának kálváriaélménye jut eszünkbe. Hiszen az 1945-től 1990-ig keresztre feszített nemzet hősi halottai és túlélői mind a mai napig nem kaptak erkölcsi elégtételt. „Jézus áttűz a nyárból, a Hold ezüst üllőin feketén szikrázik a gyász” Magyarországon. Itt, ahol legtisztább forradalmunk és szabadságharcunk hősei több mint négy évtizeden át rejtőztek jeltelen sírokban, korai még a költőnek kecses trubadúri szerepek iránt ácsingóznia. Hiszen még azon a napon is 1989 márciusának idusán, amikor már teljes bizonysággal hittünk abban, hogy felszabadulunk az idegen elnyomástól, „csapodár kokárdák” jelezték: rendszerváltozás helyett hatalomátmentés lesz a magyarság osztályrésze. Döbrentei Kornél frissen, 1989. március 15-én írta meg az Átpingált március című költeményét, amelyet akkor sokan ünneprontónak véltek. Ma már nyilvánvaló, hogy cassandrának bizonyult. Ha „felkelésünk dicsét Haynau-utódok kezdik zengeni” akkor ne csodálkozzunk ha „a húsos kondér köréből nem engedi a kizártságban dús, exkluzív csőcselék”.
A mindmáig késlekedő erkölcsi felelősségre vonás és a bűnösök e pillanatig elmaradt bocsánatkérése vethetett odáig, hogy „Újra felszakadnak a magyar nemzet sebei” (Isten-kód), hiszen ugyanazok kormányozzák újra, akik felelősek 45 év országrombolásért. Ők most is, mint régen „egy nép erkölcsi önfeladását szorgalmazzák”. A külön-külön is nagy ívű verseket tartalmazó egészében is egységes kiváló kötet vezérmotívuma a kard. Honfoglaló őseink szabadságharcosaink hősi kardja vagy az a gyönyörű Balassi-emlékkard, amit a költő 1998-ban vehetett át hűségéért, mind arra emlékeztetnek bennünket, hogy „Kardélen” táncolunk.
„S ki a magyarság nevében igazmondásra mer törekedni, kardélre hányatik”. A kötet költői előszava szerint mégsem tehetünk mást, hiszen megmaradásunk kényszere szüntelen igazmondásra kényszerít. (Döbrentei Kornél: Kardélen – Versek a megmaradásért, Püski, Budapest, 2003. 180 oldal, 1250 Ft.)
origo.hu
Ukránbarát és bevándorláspárti paktumot kötött az Európai Néppárt és a baloldal – Magyar Péter és a Tisza Párt is jóváhagyta a megállapodást
