Meghalt a nagy Pán!? A Napkelet, a Perioszkóp és a Pásztortűz műhelypoétikája címmel a Tiszatáj júliusi számában olvasható Szigeti Lajos Sándor tanulmánya. A szerző azt vizsgálja, Trianon után hogyan született meg az erdélyi magyar irodalom, annak különféle színárnyalatú folyóiratai, milyen esztétikai viták zajlottak a lapok írói, költői között, illetve milyen poétikai elveket vallottak a hol konzervatívabb, hol a modern irányzatokkal is kacérkodó alkotók, akik abban egyetértettek, hogy „a nemzetiségi irodalomnak létre kell hoznia a maga intézményeit: az irodalmi folyóiratok és könyvkiadó vállalatok rendszerét”.
A lapok köré – a marosvásárhelyi Zord Idő, a kolozsvári Napkelet, az aradi Genius és a Periszkóp, valamint a kolozsvári Pásztortűz – értelemszerűen alkotóműhelyek verbuválódtak, amelyekben különféle esztétikai tendenciák munkálódtak ki.
A Napkelet hangot adott az avantgárd törekvéseknek, s itt látott napvilágot a kitűnő költő, Bartalis János expresszionista programnyilatkozata, Dienes László Új poétikája, Déry Tibor Dadaizmus című munkája, továbbá Német Andortól Az őrültek és a dadaisták című esszé és nem utolsósorban Illyés Gyula Szürrealizmus című írása. A lapban ható modernista tendenciák örökébe később Erdélyben a Periszkóp című folyóirat lépett.
E lapról írja Szántó György: „radikális folyóirat volt, bár inkább képzőművészeti, mint irodalmi képződményként működött: helyet adva két nagy áramlatnak, a sokváltozatú konstruktivizmusnak és az éppen induló szürrealizmusnak, így valóban korszerűnek és időszerűnek mondható napjainkból szemlélve is. A konstruktivizmus – a Periszkóp értelmezésében mindenképpen – az expresszionizmus szerves folytatásaként mutatja meg magát, világgá kiáltva ismét a nietzschei »Meghalt az Isten!« után a művészet halálát”. A radikális folyóirat mindenekelőtt a hol Pesten, hol Párizsban élő költő, festő, író és esztétának sem utolsó Kassák Lajos szellemi kezenyomát viselte magán.
A Pásztortűz című kolozsvári lapot, amely 1921 és 1944 között jelent meg, az idők során olyan kiváló alkotók, költők, regényírók és esszéisták neve fémjelezte, mint Reményik Sándor, a fiatalon elhunyt Dsida Jenő, Nyírő József, Gyallay Domokos és hamarosan Magyarországra áttelepülő Áprily Lajos. „Tenger pusztaságon, őszi éjszaka titokzatos homályába bevilágító pásztortűz mellett magyar pásztor virraszt. Rápillant a véghetetlen mennyboltra, a mennybolt mélységeiből reszkető fény-nyel kicsillanó ezernyi ezer öröklámpásra… Tenger pusztaság ma az élet. Forr, zúg, jajong a világ. Régi eszmék omladoznak, újak alakulnak. Mi vezessen, irányítson minket ebben a zűrzavarban, ha nem a magyar érzés, a magyar gondolat, a magyar tudás és mindezek betetőzője, a magyar költészet” – írja az első lapszám programot adó anonim szerkesztőségi cikke, sejthetően a költő Reményik Sándor tollából.
A sokszínű és értékes lap tevékenységének summájaként bölcsen veti papírra Szigeti Lajos Sándor: „…nem feltétlenül kellett volna annak a látszatnak keletkeznie, hogy itt egy jobboldali konzervatív folyóirattal állunk szemben, ugyanis ezt csak az állíthatja, aki átvette a valahol egyszer leírtat, de magát a folyóiratot nem vette kézbe. Aki azonban veszi a fáradságot és beleolvas a folyóiratba, meggyőződhet arról, hogy színvonalas lapról, korszerű, modern folyóiratról van szó, amelynek esetében a hagyománytiszteletet tekintette a hamisító utókor konzervativizmusnak, az identitásőrzést jobboldaliságnak”.
A szegedi irodalomtörténész által vizsgált lapok nívósan képviselték álláspontjukat, gazdagították az egyetemes magyar irodalmat, s jelentős szerepet játszottak a sokszínű erdélyi magyar irodalom mai karakterének megformálásában.
origo.hu
Szétverik a tetőt, majd pénzt követelnek
