A sebezhető krisztusi ember védelmében

Jókai Anna szépprózai életművében a lélek legbensőbb tájainak fölfedezőjeként az isten képmására teremtett embernek szinte minden titkát körüljárta. A lumpenproletárra, az átlagértelmiségire, a zsenire leselkedő alattomos pokoli erők és a megváltás esélyei úgy tárulnak elénk a Napok, a Tartozik és követel, a Jákob lajtorjája című remekműveiből, hogy soha nem téved el olcsó megoldások, túl könynyen fölkínált kiutak labirintusában. A krisztusi kegyelem mindenkinek megadatott, ha hajlandó érte megküzdeni – hirdeti a Ne féljetek! című regényében is, amely párját ritkítja a világirodalomban, kevés hasonló, megindító, együtt érző, hiteles regény született az öregségről. A Jókai Annához hasonló nagyságrendű írók előbb-utóbb eljutnak odáig, hogy megkísérti őket a látszólag lehetetlen.
Esszében, szépirodalmi eszközöket használó tanulmányban, meditációkban és apokrif imákba foglalni bölcsességünk párlatát azoknak, akiknek van fülük a hallásra. E nemes szándék szülte a Kossuth-díjas írónő ragyogó fohászait és elmélkedéseit, amelyeket a Széphalom Könyvműhely a Töve és a gallya című könyvben és a Mérleg nyelve című esszé-összeállítás második részében bocsátott az idei könyvhéten az olvasók rendelkezésére. A könyvek tüzetes végigtanulmányozása meggyőz minden nyitottan közelítő olvasót arról, hogy Jókai Anna méltó az általa nagy spiritalista triásznak nevezett Hamvas Béla, Várkonyi Nándor, Kodolányi János szentháromsághoz.
Jókai Anna minden esszéjében annak az embernek a védelmében szól, akit mindannyian magunkban hordunk ideálkép gyanánt, de gyarló földi lényként legfeljebb csak megközelíthetjük. Már csak azért is, mert a Krisztus képmására teremtett ember végtelenül sebezhető. Úgy akarja képviselni az emberiség, a magyarság, a kereszténység érdekeit, hogy tisztában van azzal, hogy egyetlen gyarló, de élő ember is többet ér, mint az említett absztrakt fogalmak. Ugyanakkor tudja, hogy vannak pillanatok, amikor az író nem vonhat vissza a humanizms elefántcsonttornyába. Ilyen a mostani időszak, amelyben Jókai Anna egyértelműen letette a voksát a polgári körök és a polgári szövetség, a spirituális értékrendet képviselő jobbközép nemzeti pártok mellett, mert a haza talán soha ilyen nagy veszélyben nem volt, mint most. Éppen ezért, a Mérleg nyelve című esszékönyv második kötetét az ima Magyarországért című megindító költeménnyel kezdi. Ebben a gyönyörű versben Jókai Anna Magyarországért fohászkodik, ahol 2002-ben újra „suba alatt kupec lett a pásztor / műdalokkal altat nejlon-furulyája / dagonyáztat minket langyos pocsolyába”. Az író a Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc gesztusával kéri Isten segítségét ahhoz, hogy a magyar nép legyen méltó nagyjaihoz és ne hagyja, hogy saját árulói leradírozzák a világ térképéről.
(Jókai Anna: A töve és a gallya (meditációk és apokrif imák), Széphalom Könyvműhely, 125 oldal. 1600 Ft, A méreg nyelve II. Széphalom Könyvműhely, 320 oldal. 2600 Ft.)