Áttörni az egyéniség szűkre szabott határait

L E J Á T S Z Ó

Gyerekkorunkban meg kellene halnunk, / tudásunk csúcsán, alázatunk magasán, / de tovább élünk, foltozgatva / és toldozgatva a jóvátehetetlent. (Egy életen keresztül.) Ez a Pilinszky-versidézet lehetne a kulcsmondata a költő Hármasoltár című, befejezetlenségében is teljes költői regényének. A különleges prózai mű hangfelvétele 1980. június 23-án készült a Hungaroton stúdiójában, számos kiemelkedő hanglemezhez hasonlóan Tóth Attila irodalmi vezető áldozatos munkájának köszönhetően.

Tóth Attila ma is tisztában van azzal, hogy a költő előadta mű akkor is teljesebbé teszi az alkotóról kialakított képünket, ha az illető nem kifejezetten mestere a vers- és prózamondásnak. S ha ráadásul oly átéléssel varázsolja elénk műveit, mint Pilinszky, akkor megháromszorozódik a felvétel értéke.

Pilinszky János, a huszadik század egyik legnagyobb katolikus költője (1921. november 27. –1981. május 27.) egyetemes sebektől izzó apokrif imáiban, egyszerre enigmatikus és aforisztikus négysorosaiban megérteti velünk a félelem és a krisztusi kegyelem lényegét, megsejteti a világegyetem legrejtettebb titkait, a templom oltárfényének misztikumát és az idő rejtélyét. A költő látja: az idő megalázza az embert, élet és halál pólusai közé zárja. Mégis fölmagasztosít: percről percre közelebb visz a végső megigazulás pillanatához.

A Hármasoltár című regényt többek között azért írta meg, hogy föltárja és legyőzze az idő hatalmát. Az 1977-ben elkezdett munkáról több interjúban is elmondta: a költői próza többek között az idő intenzitásának érzékeltetésében tud többet a hagyományos „vers-versnél”, a szabadversnél, de a prózaversnél is. A Hármasoltár írójának másik fő törekvése: vertikálisan áttörni az egyéniség szűkre szabott határait, megírni egy olyan művet, amelynek markánsan különböző szereplői szó szerint azonosak magával a költővel. A három fő oltár, a három főszereplőnő mellett megmutatkozik számos mellékoltár is mint megannyi, önmagában is bonyolult tükörcsarnok, amelyek áttekinthetetlenül gyönyörűséges labirintust teremtenek maguk köré. E misztikus mesepalotában a szentháromságon kívül csak a gyerekek tudnak eligazodni, akik „tudásuk csúcsán és alázatuk magasán” még a teljességben élnek.
Miről is szól a Hármasoltár, amelyben hiába keresnénk egyenes vonalú cselekményt? A Pilinszky esszéiben gyakran emlegetett „teremtő képzelet” szürrealista és misztikus látomásaiból kirajzolódik három leánytestvér, Ónix
Lenke, Ónix Petra és Ónix Beáta gyönyörűségesen borzalmas álom-élete.
Az első oltár, a paradicsomian teljes, mégis rettenetes gyermekkor a legidősebb nővér, Lenke prizmáján tárul elénk. Ő neveli az alkoholizmus öntudatlan, növényi boldogságába menekülő szülők helyett húgait. Petra zseniális és boldogtalan muzsikus. A lányok érzik, hogy korán távozó szüleik igazi kárhozatát nem az alkohol okozza, hanem hogy átélik Ádám és Éva ősbűnét. Elvesztik paradicsomi tisztaságukat, az Istentől nyert teljességet, s azonosulnak a sátán személytelenségével. Élettelenné válnak, mint egy preparált rovargyűjtemény. Ennek az állapotnak kulcsverse a Sztavrogin visszatér: „Nem gondoltak a rózsakertre, / és elkövették, amit nem szabad. / Ezentúl üldözöttek lesznek / és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. / Üveg alá kerülnek valahányan, / magányosak, mint egy lepkegyűjtő”. A három leány a szülők halála után végigjárja a földi lét poklának bugyrait és mennyei boldogságát, s mivel megőrzik gyermeki énjüket, tudják: a mélységes kín és a tökéletes boldogság édestestvérek. Életük végső pillanatában mindhárman részesülnek a kegyelemben. Megértik Isten báránya, a megfeszített, majd föltámadott Jézus üzenetét: Egyek vagyunk. Örökké élünk. A halál egy új élet kezdete.

Ahogy Jelenits István piarista atya írja a CD-hez írt kisesszéjében: a felvételt többször végig kell hallgatni, s utána érdemes elolvasni a regény mindhárom fejezetét az 1996-ban kiadott Széppróza című Pilinszky-kötetben, Hafner Zoltán jegyzeteivel. A költő képzeletvilágának sodrása a végletekig elvarázsolja olvasóját. A mágiát fokozza a költő előadásmódja. Megértjük, hogy mindannyian több egyéniséget hordozunk magunkban. Legyünk bár férfiak vagy nők, életünk bizonyos pillanataiban egyszerre vagyunk a pokol felé zuhanó hetérák és testben-lélekben megtisztult apácák, bűnösök és vezeklők, akár Pilinszky példaképe, Dosztojevszkij emblematikus hősei. Egyszerre vagyunk szent és bolond félkegyelműek és ravaszul számító, tisztátalan kamaszok.

(Pilinszky János: Hármasoltár, 2003. Hungaroton Records Ltd. Szerkesztő: Tóth Attila.)