Valóban, egy év híján harminc esztendeje, egyetlen kilépővel, majd egyetlen új taggal bővülvén játszunk. Jó néhány önálló lemez, számos lemezantológia, hazai, európai, tengerentúli – többek között ausztráliai és kuvaiti koncertsorozat – áll mögöttünk. Csapatunk héttagú: hegedűs prímásunk, prímtamburásunk Győri Károly, primtamburásunk Szendrődi Ferenc. Jómagam basszprímtamburázom, harmonikázom és énekelek. Bátyám, Eredics Kálmán bőgőzik és az ütőhangszereket kezeli. Borbély Mihály brácstamburán és szinte minden fúvós hangszeren játszik. Brczán Miroszláv több mint tíz éve a Jávor szerb egyházi kórusnak is karnagya, nálunk csellótamburázik, brácstamburázik, énekel. Az egyetlen viszonylag „új fiú” Horváth Zoltán, aki a mohácsi horvát, sokác zene új ízeit hozta zenekarunkba.
– Hogyan határozta el 1974-ben hét, még csak nem is tisztán szerb származású, zömében magyar anyanyelvű fiatalember, hogy a hazai délszláv muzsika és a Vujicsics-hagyományok újjáélesztője lesz?
– A Vujicsics Együttes is a táncházkorszak és a Sebő Ferenc– Halmos Béla nevéhez kapcsolódó magyar népzenei reneszánsz édes gyermeke. Különleges színt vittünk a mozgalomba azzal, hogy a magyarországi délszláv népzene motívumait dolgoztuk föl kamarazenei koncerthangszerelésben. Ez az archaikus tónus a mi – akkor még nagyon fiatalos és dinamikus – előadásunkban valósággal detonált az 1976–77-es Ki mit tud?-on. A győzelem igazi meglepetés volt számunkra. Még titkon sem reméltük az első helyezést, hiszen miután a középdöntőn túljutottunk, hirtelen, egy hét alatt kellett új számmal a döntőre fölkészülnünk. Közös munkánk úgy kezdődött, hogy mindannyian egy pomázi fúvószenekarban játszottunk, a kiemelkedő tanáregyéniség, Papp Tibor bácsi keze alatt. Ha ő nem nyer meg bennünket a fúvószenekarnak, akkor például én – eredeti elképzeléseimnek megfelelően – ma kémikus lennénk. Többször is ellátogatott próbáinkra egy pomázi szerb fiú, Nyári Iván, a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes harmonikása, s elmondta, hogy az idős emberekből álló zenekar fiatal muzsikusokat keres. Így ültünk föl a táncházmozgalom szekerére. Már a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes kísérőzenekaraként is sikert arattunk Budakalász, Pomáz, Szentendre, Pécs nemzetiségi közösségeiben és a magyar táncházmozgalom törzsközönségében. Hamar ráébredtünk, hogy a hazai szerb, horvát, dalmát zenét – ami nagyon jó a búcsúban, esküvőn, bálon – be kell mutatnunk koncertszerű előadásban is. E cél megvalósulása közben alakult ki a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes kísérőzenekarából az önálló Vujicsics Együttes. Névválasztásunkat véglegesen megpecsételte, hogy Vujicsics D. Sztoján irodalomtörténész, műfordító, Tihamér néhány éve elhunyt öccse fölhívta a figyelmünket bátyja gazdag gyűjteményére – amely többek között Bartók Béla szerb gyűjtéseit is magában foglalta. Huszonkilenc éves folyamatos, sikeres működésünket e remek gyűjteményeknek és a Szentendre környéki, valamint a dél-magyarországi kis falvak nemzetiségi közösségei által megőrzött, nemzedékről nemzedékre hagyományozott ősi kultúrájának köszönhetjük. Istennek hála, a tradíció folyamatosságát biztosítják tehetséges tanítványaink, köztük Kálmán és Tibor bátyámnak a Söndörgő Együttesből ismert fiai, akik amerre csak járnak, büszkeséget szereznek nekünk is.
– Igaz-e, hogy az önök szervezőmunkájának köszönhető a Vujicsics Tihamér tér létrejötte?
– Hangsúlyozom, először Bokor Györgynek, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola igazgatójának jutott eszébe, hogy városunkban nincs közterület elnevezve az ördöngős zenészről. Kálmán bátyám feleségének agyából pattant ki az isteni szikra: a Szerb utca és a Bogdányi utca találkozása – a Preobrazsenszka, magyarul „Az Úr színeváltozása” templom tövében – kicsinyke, meghitt természetes teret alkot, s mindig is az augusztus 19-i szentendrei szerb búcsúk helyszíne volt. Legyen itt a tér! Vujicsics Tihamér 1975. augusztus 19-e éjszakáján halt meg repülőszerencsétlenségben, amikor a Rákóczi-induló motívummagvait ment volna kutatni Damaszkuszba. Haláláig szinte minden szerb búcsúra eljött. A szervezést kézbe vettük, de nem valósulhatott volna meg a tér és az emlékkút magyarok, németek, szerbek – egyszóval a szentendreiek és ismeretlen távoli szimpatizánsok példás összefogása nélkül. Az átalakítás – a kétnyelvű tábla kialakításától a régies, macskaköves térborításig – Szuromi Imre tervei nyomán készült, a csodálatos emlékkút, obeliszkjén az Agnus Dei-vel, Isten Bárányával Asszonyi Tamás szobrászművész alkotása. Az adományozók nevét emléktábla őrzi, nekik köszönhető, hogy kialakult e meghitt tér a millennium évében, Tihamér halálának huszonötödik évfordulóján.
– Így hát a jó gazda örömével játsszák el az augusztus 19-i szentendrei szerb búcsúk egyik főszerepét.
– A hét szerb templommal rendelkező Szentendre mind a szerb nemzeti kultúrának, mind az ortodox vagy görögkeleti egyháznak erős fellegvára. Észak Hilandárjának nevezik, az Athos-szigeten található szerb kolostor, az egyik legnagyobb ortodox zarándokhely nyomán. Itt találkoznak évente szentendrei, pomázi, budakalászi, Csepel-szigeti és anyaországi szerbek, istenhívő magyarok, németek, helybéliek, vendégek, s mind magukénak vallják a búcsút. A szerb szőlőszentelés ünnepe bizantikus szertartású misével kezdődik, több mint egy évtizede a magyarországi szerb egyházi kar, a Jávor kórus énekétől kísérten, Brczán Miroszláv vezényletével. A Jávor kórus szereplése – a belgrádi egyházi kórus tagjainak véleményét idézve – „a búcsú egyik fénypontja, olyannyira ősi hangzatokat szólaltat meg, hogy a hideg fut végig a hátunkon a gyönyörűségtől”. A nyelvi és az etnikai szigetek sokkal régibb állapotokat képesek megőrizni, mint az anyaország. A belgrádi pallérozott zenészek ugyanazt érzik a helyi, egyszerű emberekből, zenészként jobbára amatőrökből álló kórus hallatán, mint mi Erdélyben, amikor a csíksomlyói búcsún ősi formában halljuk katolikus magyar egyházi énekeinket. Ortodox hagyományoknak megfelelően a templom falain belül csak az emberi énekhang csendülhet föl, de a templomkertben fölzendül a Söndörgő és a Vujicsics Együttes muzsikája. Idén az ünnep két nappal hosszabb lesz az augusztus 17–18-ig tartó Söndörgő-fesztivál révén. A szertartás itt egybefonódik a Vujicsics Tihamérra emlékezéssel. S ami különösen szép: a szentendrei szerb és magyar közösség búcsúja a rendszerváltozás óta állami ünnepünk szerves részévé vált. A szőlőszentelés ősi szertartásával, Vujicsics Tihamér emléknapjával együtt készülünk lélekben a másnapi kenyérszentelésre, államalapító Szent István királyunk országos ünnepére is.
origo.hu
Bánki Erik a jövő évi költségvetésről: A kormány céljai világosak - videó
