A mi létünk a kábelosztókon múlik, rajtuk keresztül ér el műsorunk a nézőkhöz, először hát őket kellett megnyernünk – emlékezik a kezdetekre Prokopp Dóra. – Amikor bárkivel is beszélgetni kezdtem arról, hogy szeretném megalapítani a régi magyar filmek tévécsatornáját, többnyire ajakbiggyesztéseket kaptam válaszul. „Kultúra? Köszönjük szépen. Ha van valami, amire senki sem vevő, akkor ez az.” Úgy gondolom, mégis sikerült bizonyítanunk, hogy létezik Magyarországon olyan közönség, amelynek elege van a tömény nívótlanságból és az ízléstelenségből. Őszintén mondom, a valóságshow-k változatlanul nagyon jót tesznek nekünk, szeptembertől újraindulnak, így az igényes közönség újra bennünket néz. Jó, hogy léteznek olyan egészséges, színvonalas alternatívák, mint például a Duna TV vagy az m2. Nem jelentünk egymásnak konkurenciát, nekik is megvan a profiljuk, aki viszont régi magyar és európai műveket akar látni, a mi csatornánkra kapcsol, amely az ezer adásnap alatt több mint háromszáz magyar nagyjátékfilmet vetített.
– Mit gondol, sikerült-e ez idő alatt megőrizni eredeti arculatukat?
– Amikor év elejétől visszamenőlegesen megkaptuk a közműsor szolgáltatói státust, sokan fölhívtak és megkérdezték ugyanezt, durvábban: „Áruljátok el, mibe került ez nektek?” Aki rendszeresen nézi adásainkat, látja, nem kellett változtatnunk a műsorszerkezetünkön, a csatorna indulása óta kizárólag filmtörténetileg értékes műveket sugározunk, a közszolgálatiság szellemében. Három ember ízlése határozza meg a szerkezetet. Műsorigazgatónk, Gombos Judit korábban a Filmintézetben dolgozott, szakterülete a magyar filmtörténet. Krasznai János a főszerkesztő, én pedig a képernyőn testesítem meg a Filmmúzeum arculatát. Sokan számon kérik rajtam, hogy miért mutatok be az államszocializmus korában készült filmeket, régi magán-videofelvételeket és diafilmeket, s miért viseli az Aranykor címet az a sorozatom, amelyben riporterként szólaltatom meg a régi idők mozijának képviselőit? Mivel a filmjeinket kommentár nélkül tálaljuk, a nézőre van bízva, hogy szó szerint vagy pedig idézőjelesen, netán ironikusan értelmezi az Aranykor címet – egyébként a magyar filmgyártás csúcsa valóban ezekre az évtizedekre tehető.
– Vannak, akik csak nosztalgiázva nézik e műveket, mert a fiatalságukat élik újjá bennük. Másoknak, például nekem is, leleplezik a kor silányságát, értékrend-nélküliségét. Aki nyitott szemmel figyel, láthatja: volt jó néhány nagy filmünk, de számomra a művek jelentős hányada szertefoszlatja a magyar film aranykorának legendáját.
– Ez szíve joga, én úgy gondolom, ma már ezeket a műveket egészen más szemmel kell nézni, nevezetesen úgy, mint egy korszak hiteles lenyomatait. Hitem szerint nem szerencsés, ha mi, kívülállók ítélkezünk harmincegynéhány éve keletkezett filmek fölött. A művek önmagukért beszélnek, mi semmi mást nem akarunk, mint megmutatni a magyar film közelmúltját. E filmeknek teremt keretet az Aranykor című interjúsorozat, amely a filmesek vészesen fogyatkozó, nagy nemzedékét szólaltatja meg. Az egymásra is utaló interjúkból kibontakozik egy sajátos filmtörténelem, ami szerintem éppen azáltal egyedülálló, hogy mi, kívülállók nem kommentáljuk. Egy retrospektív tévécsatornát csakis így lehet hitelessé tenni.
– Igen, ha tallózni kezdünk „száz nyelven” beszélő szupertelevízióink kínálatában, a világon nem találunk olyan csatornát, amely az önökéhez hasonló folyamatos és teljes képet adna egy nemzet filmkultúrájáról.
– Ezt jólesik hallani, s annyit én is hozzátehetek: még a híres francia Arte csatorna sem mondhatja el magáról, hogy olyan komoly filmgondozó munkát is végez, mint mi, például a Privátfilmmúzeum filmjeinél. Elkezdtük gyűjteni a régi idők amatőr felvételeit is, legyenek azok akár családi videók, SZOT-bulikról szóló vagy a „végre, kijutottunk Nyugatra” típusú nyaralásokról szóló felvételek. Ezek a filmes kordokumentumok mindenféle utólagos markírozás és változtatás nélkül szólaltatják meg a kor rejtett arculatát. Megpróbáljuk felderíteni a rejtett, elfelejtett vagy még létező vállalatok archívumainak kincseit is. Specialitásunk még a régi diafilmek begyűjtése és bemutatása. Azokkal a tekercsekkel is foglalkozunk, amelyek csak megszállottakat érdekelnek. Profilunkat privát hanganyagok irányába is szeretnénk tágítani. És van még egy tervem: szeretném fölajánlani a magyar dokumentumfilmeseknek a Filmmúzeumot. Abszurd ugyanis, hogy számtalan értékes alkotás tűnik föl a filmszemléken, amelyek később a süllyesztőbe kerülnek.
– Tavaly ősztől külföldi, zömmel európai archív filmeket is műsorukra tűznek.
– A külföldi tartalmak megjelenését az tette elkerülhetetlenné, hogy bármennyire is hihetetlen, Magyarországon ma olcsóbban jutunk hozzájuk, mint a hazai terméshez. Tavaly ősz óta az MTV-ből már nem tudunk bérelni magyar filmeket, ugyanis az elmúlt évek során megalapított jogvédő szervezetek olyan jogdíj -tarifatáblázatot fogadtattak el, amelynek eredményeképpen a magyar televíziónak is meg kell gondolnia, hogy saját archívumát használja-e, avagy külföldi anyagokat vásárol. A Magyar Televízió archívuma fölbecsülhetetlen értékű közkincs, amelyet itt és most senki sem tud használni. A magyar filmnél nincs drágább a világon. Ez a helyzet szerintem tarthatatlan.
origo.hu
"Ez a hely a hazám" - mutatjuk az év egyik legszebb magyar dalát! - videó
