Verses vallomások hitről és metafizikáról

Vannak alkotók, akiket látványosan soha nem mellőztek, ám valódi értékeikhez mérten mégis agyonhallgattak. Ennek tipikus példája az 1941-ben született Bokor Levente, akinek már első megjelent verseiről elismeréssel szóltak befutott pályatársai. Mezey Katalin, Tamási Lajos, Nagy László, Rózsa Endre, Majtényi Zoltán, Oláh János és mások egyaránt nagyraértékelően nyilatkoztak, az irodalomtörténészektől mégis néha udvariasan rideg rövidke dicséret, jobbára agyonhallgatás jutott osztályrészéül. Első, negyvenkét éves korában megjelent önálló kötete halkan elismerő visszhangot keltett, a valódi felfedeztetés visszajelzései továbbra is késlekedtek.
Az idei könyvhétre megjelent vaskos, sűrűn szedett Aranylázálom című verseskötete szintézisigényű. A könyv egy vérbeli költő vallomása hitről, metafizikáról, életről, halálról, aki mindig is a maga öntörvényű, konok útját járta, s még a halhatatlansággal sem törődik: „A vér anyaga csak árapály, / Lecsapódik sorsom az elöntött tárgyon / Élénkíti a halál bevonata.” Titokzatos, sokjelentésű aforizmái mellett József Attila nagy gondolati költeményeire rímelnek gondolati összegzésre törekvő mamutversei, amelyekben a XX–XXI. század alapérzései szólalnak meg. Tiszta képekben fogalmazza meg a kelet-közép-európai ember rettegését attól, hogy láthatatlan szemek lesnek rá életének legintimebb pillanataiban is. „Mint kohókban marva a páncél morog a távoli nap. / Valaki megfigyel éppen”. Máskor a végső, a már-már személytelen Buddha-révület boldogságához is eljuttatja olvasóit: „A gyönyörűség, mellyel minden megvalósult már vágytalan, csak az igaznak örül.” Amint megnyugodnánk e konklúziótól, Bokor nyomban megfordítja saját tételét: „Azé lesz ki abban tud csak gyönyörködni és megvalósulni sem vágytalan”. Az, aki a dolgok színét és fonákját ennyire ismeri, a szerelemben is szeretne bár a harmóniára törekedni, de mindhiába. A kudarcot vallott harmóniáért először a másikat, végül a világszellemet hibáztatná szíve szerint, de nem teheti, mert túlságosan okos ehhez is. Mint minden gondolkodó ember, tudja, a hibás csak ő maga lehet saját fiaskóiért: „Megfaggat ezért a Teremtés, ezért még megforogsz.”
Bokor Levente költészetének hatása alól az az olvasó sem vonhatja ki magát, akit olykor a kétségbeesésig felkavar, s már-már irritál írójának egyetemes bölcsessége.
(Bokor Levente: Aranylázálom. Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2003, 312 oldal, 1280 Ft.)