A szemétdomb szimfóniája

Stomp – ez az új őrület hozza lázba az utóbbi időben Európát és Amerikát. A szlengből ismert „zaj” szóról elnevezett produkció tizenkét éve Angliából indult, mára már öt, egymástól független tizenkét tagú társaság járja a világot, népszerűsítve a tánc, a ritmus, a kortárs zene és a színpadi show látványos, kreatív ötvözetét. A Stomp kedden a bécsi Múzeumnegyedben tartotta ausztriai premierjét. A társulat március elején érkezik Budapestre, ahol a kongresszusi központban lép majd fel.

Rozsdás hordó, behorpadt kuka, ócska bádogdoboz, poros seprű, használt gumicső, koszos benzineskanna, deformálódott kerékabroncs, kopott fazék, lyukas mosogató, üres műanyag flaska, festékes malteroskanál, leselejtezett stoptábla, maszatos vécépumpa – csupa-csupa ócska kacat, talán csak egy közös bennük: legjellemzőbb lelőhelyük a külvárosi szemétdomb. Aligha hinnénk, hogy a felsorolt tárgyak nem egyszerű limlomok, amelyeket legszívesebben a szemétégetőben látnánk, hanem a szó igazi értelmében hangszerek. A zaj, amit a Stomp kelt velük, mókás dallamokká, érdekes ritmusokká és fergeteges táncőrületté alakul.

Igazi kortárs összművészet. A garázs környékére helyezett szemétdombot ábrázoló díszlet látványa legalább annyira megkomponált, mint a fényjáték, a koreográfia és a hanghatások, a „hangszerek” pedig egészen újszerűek: a modern kor jellemző kellékei. A másfél órás show néhány perces zörejopusok sorozatából áll össze, amelyekben hol a ritmus, hol a dallam, hol a tánc, hol pedig a színpadi játék és a humor kapja a főszerepet. A „hangszerelés” is állandóan változik, minden percben új tárgy lép színre, biztosítva ezzel a folyamatos friss hangszínjátékot. A társulat szinte minden hangadásra alkalmas eszközt bevet: a közönség tapsát éppúgy beletervezi a megszólaló zajkoncertbe, mint a lépések, dobbantások, csettintések zaját és a hangszerként debütáló fém-, gumi- és fatárgyakat. Magunk is meglepődünk: a különböző méretű gumicsövek, vécépumpák, hordók, székek és fazekak hangja polifón többszólamú művé áll öszsze, s csukott szemmel a hanghatásokból aligha gondolnánk, hogy nem valódi hangszereket hallunk. A megszólaltatás is élethű, a Stomp tagjai ugyanis zenészként fogják meg a kacatokat, amelyekből kreativitásuk és érzékenységük révén egészen finom, leheletnyi dinamikai árnyalatokat és bonyolult dallamokat is ki tudnak csalni.
A munkásruhába bújt művészek igencsak leizzadnak a műsor közben: a tizenkét főből álló társulatból egyszerre legfeljebb nyolcan láthatók, négyen pihennek. Szükség is van erre, hiszen lábbelijükre forrasztott hordókkal, nehéz székekkel, súlyos fadobozokkal táncolnak, pörögnek, tombolnak szüntelen. Nagy erényük, hogy a show-műsorokból rendszerint kimaradó csend és megnyugvás is fontos szerepet kap az esten, így az előadás kiegyensúlyozott, és az időnként felharsanó csörömpölések ellenére sem fárasztó.