Az impozáns anyagot felvonultató tárlat megnyitóján Süli-Zakar István, a rendezvényt gondozó Kárpátok Eurorégió tanácsának tagja virtuális szakadékként jellemezte azt az állapotot, ami a Kárpát-medence közös történelmi múltú, és hasonló mentalitású népeit elválasztja egymástól. A földrajzprofesszor szerint e szakadék felett a regionális együttműködés szálaiból font függőhíd vezet át, aminek egyik legfontosabb tartóeleme a kultúra. Ezen belül is kiemelt helye van a képzőművészetnek, hiszen a festészet világnyelvén az alkotók kitűnően értik egymást, sőt, többnyire egymással nagyon is rokon dialektust beszélnek.
A földrajzilag, történelmileg szervesen egybetartozó anyaföld ellenére nem mondhatni, hogy az igényesen válogatott anyag alkotói azonos irányzatot követnének. A finom pasztellt rózsaszínnel, türkizzel és felhőlilával ötvöző ukrán Nestor Bordun nagyméretű vászonra álmodott, kecses nőalakja nem sok rokonságot mutat Helen Sourin meleg barnákra építő, szigorú geometriájú, mégis játékos diókompozíciójával. De Mykola Szymcuk Strollját sem nagyon lehet azzal vádolni, hogy Modigliani-figurák kecsességét idéző, fején csillagkazlat viselő, áldott állapotú tündér túlzottan hajazna Serhij Swaczenko Picasso kék korszakát idéző Csellistájára. Az ukrán festők stílusától távol áll Dombi Géza koronák közt ülő Kölcseyje, de másként nézi a világot Tamus István és Peter Kalmus, Oleksiak Mariann és Székhelyi Edit vagy a triennále lengyel megálmodója, Janusz Jerzy Cywicki is. Mégsem lehet vitatkozni Süli-Zakar István megállapításával. A kiállítást végigjárva óhatatlanul az a látogató érzése, hogy a bemutatkozó alkotóknak nagyon is közük van egymáshoz, még akkor is, ha ugyanazt a világot más-más felfogásban ábrázolják, hiszen mindnyájan ugyanazt láttatják – másként…
origo.hu
Egymilliárd forintot, a bevallott összeg tízszeresét költhették el Magyar Péterék tavasszal
