Juhász Ferencet köszöntötték

Mégis, mégis vallani kell a reményt, / a Végső-Lehetetlent, a Tűz-tisztát reméljük.” E mondat a Vers négy hangra, jajgatásra és könyörgésre, átoktalanul című költeményből emblematikusan jellemzi Juhász Ferenc líráját. Varga Imre szobrászművész és Hubay Miklós drámaíró emlékidézései köszöntötték pénteken este idei, nyáron betöltött hetvenötödik születési évében Juhász Ferencet. A költő valóban a lehetetlent ostromolta, amikor már 1954-ben elkezdte nyelvteremtő szintézisét, amely az egész huszadik századvégi magyar költészetre megújító hatást gyakorolt – mondotta el többek között előadásában Bodnár György irodalomtörténész. Ekkor született meg A tékozló ország című korszakváltó modern eposz, amelyben Juhász az ország katasztrofális állapotát, a Rákosi-terror apokaliptikus iszonyatát foglalta nagyívű történelmi és filozófiai látomásba. A halhatatlan költemények, amelyekből Havas Judit, Bánffy György, Galkó Balázs adott ízelítőt, híven illusztrálták, hogy Juhász soha nem éri be a lehetségessel. Mert „szebb a lehetetlen”.