A boldogság mindenkinek elérhető

A mi gólyánk című, különleges lírai dokumentum-művészfilm rangos nemzetközi szereplése után Gyarmathy Lívia idei, itthon díjazatlanul maradt szemlefilmje, a Táncrend is világsikert aratott. A Budapest Film art hálózatának Művész filmszínháza a ma kezdődő műsorhéten bemutatja a negyvenhat perces alkotást, pedig a hazai mozik nemigen vetítenek dokumentumfilmeket. Gyarmathy Lívia lapunk kérdésére elmondta, hogy bár az idei, 34. Magyar Filmszemlén a dokumentumalkotások közül a Táncrendet nézték meg legtöbben, még egyetlen magyar televízió sem tűzte műsorára. Pedig a január elején készült film már öt díjat hozott haza. A wiesbadeni fesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját, ugyanezt a trófeát kapta Krakkóban, Európa legnagyobb rövidfilmfesztiválján, ahol az egyetemista zsűri a nemzetközi fesztivál legjobb művének ítélte a Táncrendet. A montreali filmfesztivál zsűrije a hagyomány szerint egyetlen díjat és egyetlen kitüntető oklevelet ad ki, az utóbbit idén Gyarmathy Lívia filmje kapta.
A Táncrend az alkotó szándékai szerint a világon mindenkinek szól, benne alig van szerepe a beszédnek, mindent a képekből lehet megérteni. Fontos hangulati szerepet kap a zene; hét világsláger hangzik el benne, köztük egy Elvis-nóta. A puszta cselekménye pár mondatban öszszefoglalható. Sárga Citroënjével hetente egyszer begördül a kis keleti határszéli faluba, Pitvarosba a szomszédos városból egy furcsa, mágikus figura, a Tánctanár. Kocsijának tülkölését hallva a falu lakói munkájukat félbehagyva rohannak a tánciskolába, ahol a csacsacsától az argentin tangóig mindent megtanulnak. Eközben a kamera négy ott élő ember, a postás, a matematikatanárnő, a boltosnő és a kertész életének részesévé tesz bennünket. A szeretetre méltón csetlő-botló emberek életét hetente egyszer fölfényezi a tánciskola, a zenétől és a mozgástól elszállva, a Tánctanár jóvoltából, néhány órácskára más embernek érzik magukat. Kilépnek a mindennapok monotóniájából, kilátástalanságából, szürkeségéből, kiváltképpen a táncvizsgát megörökítő zárójelenetben, ahol frakkban és estélyi ruhában egy estére királynőkké és királyokká változnak. A film a rendező véleménye szerint nem az illúziók hatalmáról szól, sokkal inkább arról, hogy a boldogság mindenki számára elérhető.