Középpontban a Balkán

Nedbál Miklós
2003. 11. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Balkán Hangja Fesztivált, amely az elmúlt évek alatt jócskán kinőtte önmagát. Míg az első évben négy táncegyüttes és három zenekar lépett fel, addig idén három hét alatt görög, bolgár, szerb, román, horvát, délszláv táncosok, zenekarok mellett kiállítások, kisebbségi kulturális szakmai konferencia, gála és filmhét színesíti a programot.
A Balkán Hangja című rendezvénysorozat azzal a céllal indult, hogy a zenekarok és táncegyüttesek évente egy alkalommal bemutathassák tudásukat, fejlődésüket, legújabb koreográfiájukat. Rendszeres fellépők között szerepelnek a kisebbségi önkormányzatok hivatalos tánccsoportjai, a magyarországi bolgár, görög, szerb, román táncegyüttesek, zenekarok és gyermekcsoportok – vallják a szervezők. Az idei fesztivál Szomjas György Vagabond című filmjével kezdődött, s a Művész moziban november 13-ig még a Senki földje, a Macska-jaj, az Umca-umca macskazaj, a Lőporos hordó, a Borsmenta, Az örökkévalóság meg egy nap, valamint a Bazi nagy görög lagzi tekinthető meg. A Józsefvárosi Galériában balkáni kisebbségek alkotásai láthatók, Szegeden fotótárlat, míg Pécsett a helyi szerb és görög kisebbségek képviselői állítják ki munkáikat. Ma este a Pesti Vigadóban a Balkán Tánca Fesztivál lesz, amelyen szinte a teljes hazai balkán kisebbség képviselteti magát. Az Almássy Téri Szabadidőközpontban 17-én kisebbségi kulturális szakmai konferenciát tartanak. Szegeden 20-án, Pécsett 21-én lépnek fel kisebbségi táncegyüttesek és zenekarok. A háromhetes Balkán Hangja Fesztivál gálával zárul, amelyet 22-én a Petőfi Csarnokban tartanak. Ebben az évben a hazai balkán kultúra legjelesebb képviselői kapnak lehetőséget fellépésre, majd hajnalig a hagyományos nemzetiségi táncházakban szórakozhatnak az érdeklődők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.