A mércét a krisztusi igazság adja

A Széphalom Könyvműhely tíz évvel ezelőtt kezdte el Jókai Anna életművének kiadását. A könyvhéten megjelent a tizenkettedik, a zárókötet. Mivel épp egy esztendeje, hogy Jókai Anna megírta az Ima Magyarországért című költeményt, az évforduló napján, december 3-án este hattól a várbeli Szentháromság téren, a Magyar Kultúra Alapítvány helyiségében műsoros esten ünnepelhetjük a vers születését és a sorozat befejezését.

Önt prózaíróként ismertük meg. Miként szánta el magát az Ima Magyarországért megírására?
– Az apokrif imákban már fogalmaztam versszerűen, de újabb könyveim kritikusaim szerint olyannyira sok lírai betétet tartalmaznak, hogy prózám néha átmegy a költészetbe. Tavaly decemberben, a Testnevelési Egyetem TF-esték című sorozatának évzáró előadásaira kaptam meghívást. Erős vágy támadt bennem arra, hogy kételyeimet, nemzetféltésemet megírjam. Úgy éreztem, hogy annak az ezer-ezerkétszáz embernek karácsony előtt kellene valamit adni, ami reális, kemény helyzetkép, ugyanakkor reményt is ad, és azt is megmutatja, hogy a megoldás csak a krisztusi vezetés fényében lehetséges. Ember és ember közötti viszony csak transzcendens alapon jöhet helyre, meg kell teremteni a hit és a tudás között a harmóniát.
– Az alkalom szülte a verset?
– Az Ima Magyarországért című költemény egyetlen napon született. Összevissza firkáltam a papirost, többet javítottam rajta, mint amennyit írtam, de egyszer csak ott állt előttem a szöveg.
– Ami azóta bizonyos értelemben a XXI. századi magyarság imájává vált.
– De akkor ezt még nem tudhattam. Csak az a szándék munkált, bennem, hogy minden agresszivitás és gyűlölet nélkül, de határozottan kinyilvánítsam: a rögeszmét távoztassuk, de eszmék nélkül nem élhet az ember. Hisztériára nincs szükség, de az indulatokat azért hagyjuk meg.
– Mintha a Jókai Anna-életmű egyik fontos gondolati vezérmotívumát is megfogalmazta volna.
– Valóban, ugyanezt szerettem volna kifejezni A mérleg nyelve című esszékötetem címével ki is. Az emberben alapvető törekvés létezik a különböző gondolatok és érzelmek kiegyensúlyozására. S a megtalált egyensúlyhelyzet választ adhat arra is, hogyan cselekedjünk. A mércét a krisztusi igazság adja. Végül kételyek, tépelődések után mégis elmondtam imámat a Testnevelési Egyetemen, és páratlan, megrendítő hatást váltott ki. Éjjel fél tizenkettőig maradtam ott, és dedikáltam, akkor még nem a verset, hanem a köteteimet, hiszen az akkor még nem jelent meg nyomtatásban. Utána úgy terjedt el az országban, mint a népköltészet, szájhagyomány útján. Először a Magyar Nemzet tavalyi, karácsonyi számában jelent meg, utána a Magyar Rádió is volt olyan bátor, hogy a karácsonyi reggeli Krónikát ezzel zárja. Megindult egy újabb hullám, amelynek végeredményeként a Litea Könyvesház kiadta. A füzet bemutatója szintén tömegdemonstrációba fordult. Késő estig várták az olvasók a Várban, hogy megvehessék, majd dedikáltassák.
– A vers fogadtatása a Ne féljetek című regény tetszési indexét is kezdi túlszárnyalni?
– Nem könnyű erről beszélnem, mert úgy tűnhet, hogy dicsekszem. Az imának olyan visszhangja támadt, amely az én eléggé visszhangos pályámon is páratlan. Jó a példa, a Ne féljetek című regényem hasonló szenvedélyes szeretetet váltott ki. Az Ima Magyarországért valószínűleg jó időben keletkezett. Emblematikus verse lett azoknak az embereknek, akik hisznek abban, hogy a szellem erősebb a matériánál, s hisznek abban, hogy Isten előbb-utóbb elhozza nekünk a spirituális értékekre fogékony emberek Magyarországát. Ám ezért nekünk is meg kell tennünk a magunkét.
– Az évfordulóra a Litea újra díszkiadásban rendezi sajtó alá a verset. Ezzel végleg lezárul az életműkiadás, de nyilván nem az életmű…
– Az Ima Magyarországért az életműkiadástól függetlenül díszkiadásban jelenik meg a december 3-i ünnepre, amelyet összekötünk életműkiadásom befejezésével, ami természetesen nem jelenti az életművem befejezését. Hála az istenemnek, egészséges vagyok, terveim vannak. maradt még mondanivalóm a világról. Az Ima Magyarországért megnyitotta bennem azt a lehetőséget, hogy versben fogalmazzak. Jövőre verseskötettel fogok megjelenni, ami megint új színt jelent majd a pályámon. A Kortársban és a Tiszatájban pedig már mutatványok jelentek meg egy másik, új műfajú írásműből. Szeretnék hosszú, hosszú évekkel előreszaladni történelemben, és azt megírni, hogy mi lesz velünk, ha a sátáni, a luciferi utat folytatja az emberiség. Természetesen a pozitív variációt is végiggondolom. Milyen lesz az, ha az isteni nyomvonalon teljesíti az emberiség azt a hatalmas feladatát, ami a kozmoszban vár reá? Nem tudományos-fantasztikus novellák, hanem előgondolások formájában. És aztán újra kezdhetjük az életművet, új elrendezésben. Amikor hatvanéves koromban a Széphalom Könyvműhelyben elkezdtük ezt a sorozatot, nemcsak éreztem, de tudtam, hogy megérem e befejezését. Így is történt. Ha néhány év múlva újra indul egy életműsorozat, abban nem vagyok bizonyos, hogy fogom a végét látni, de abban, hogy el tudom indítani, már igen. A többi már nem rám tartozik. Ránk az tartozik, hogy az utolsó szusszanásig maradjunk meg abban az állásban, amit etikusnak tartunk, és az utolsó szuszszanásig tudjunk válaszolni, ha kérdeznek.