A Magyar Írószövetség az 1990 előtti, döntő történelmi helyzetekben, többek között az 1956-os szabadságharc idején, az 1986-os lázadó hangú közgyűlésen, mind a rendszerváltozást elősegítő csöndes forradalomban az erjesztő kovász szerepét játszotta – mondja Gyurkovics Tibor. Ám a határon túli magyar írókkal együtt több mint ezer fős szervezet nehezen töltheti be a szakmai érdekvédelmi szerepkört, amire elvben hivatott. Nem kis negatív szerepe volt az írótársadalom és a szövetség napjainkig tartó tragikus ellehetetlenülésében az 1989–1990-ig elnöklő Göncz Árpádnak, aki szó nélkül engedte, hogy az utolsó államszocialista Németh-kormány mind a könyvkiadókat, mind a folyóiratokat kiszolgáltathassa a spontán privatizáció kényének-kedvének.
Ezért támadt Gyurkovics Tiborban a gondolat, hogy jöjjön létre egy kisebb, írókból álló szervezet. A Magyar Írókamara hivatalos bejegyzése 1991 februárjában történt. Az elnevezést a Horn-kormány alatt letiltották, így a társaság 1995-ben kénytelen volt átkeresztelni magát Magyar Írók Egyesületének. A szervezet első elnöke Cseres Tibor volt, halála után helyét rövid ideig Nemeskürty István töltötte be, őt Gyurkovics Tibor követte. Az alapító tagok közé tartozik az elhunyt Bertha Bulcsu, továbbá Mészöly Dezső, Szakonyi Károly, Lázár Ervin, Csoóri Sándor, Tornai József, Sütő András, Dobos László és mások. Az elnök saját nemzedékéből a pszichológiai realizmusban gondolkodó írók legjobbjait gyűjtötte az egyesületbe és a lap köré, akik hisznek a magyar nyelv és a bibliai morál nemzetéltető erejében. Az alakulás után bő évvel, 1992 októberében jelent meg a Lyukasóra, az egyesület folyóirata, amely párhuzamosan működik az azonos című televíziós műsorral. Gyurkovics Tibor beharangozóját idézve „a minden háborúban változatlanul fönnálló és minden válságot túlélő homo ludensnek az alkotmánya. A véres királyháborúk forgatagában az udvari bolond, újabb időkben az író vállalja a szerepet, hogy a zsarnoknak is a képébe vágja az igazságot, jobbára groteszk, olykor humoros, máskor tragikus hangnemben.” Mészöly Dezső mondta ki a varázsszót: olyan lapot szerkesszünk végre, amit elolvasnak az emberek.
Gyurkovics Tibor szerint többször is, főként 1994–1998-ig „rezgett a léc”, de az egyesület, a Lyukasóra már-már csodával határos módon meggyökeresedett. A klasszikus, nyugatos folyóirat-kiadás hagyományait felelevenítve a lap zömmel elsődleges irodalmat, emellett interjúkat, kisesszéket, aktuális kritikákat közöl. A mai közgyűlés a fiatalabb írónemzedékek helyzetének javítását tűzi napirendre.
Az irodalom léte főként a könyveken, az irodalmi élet folyamatossága viszont elsősorban a folyóiratokon múlik. Ám – hangsúlyozta Gyurkovics Tibor –, hiába létezik számos lap. Amíg a különféle szekértáborok egymástól elkülönülő sajtótermékeinek ellenségeskedése nem szűnik meg, irodalmi élet sem lesz. Az egyesület szeretné elérni, hogy a fiatal, pályakezdő írók sajátjuknak érezzék a Lyukasórát, mert ott az érték a mérték.
***
Írószervezetek a pályázatról.
Kalász Márton, a Magyar Írószövetség, Menyhért Anna, a József Attila Kör és Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke közös közleményben rögzítik: elhamarkodottnak és elhibázottnak tartják a kulturális tárca által meghirdetett, 100 millió forintos összdíjazású Édes anyanyelvünk pályázatot, amelyet nem egyeztettek velük. Mivel a kategóriánként tíz-, hat- és négymillió forintos díjakat egy-egy ember kapná, sokallják az összegeket, és „irritációnak tartják a pályázatot”, mivel az írók megalázóan alacsony honoráriumokból élnek. Kalász Márton szerint az általános helyzeten kellene javítani, nem pedig ilyen bombasztikus pályázatokat kiírni, amiből viszont kiderül, hogy vannak pénzügyi források az irodalom számára. Az aláírók elvárják, hogy a miniszter és az irodalmi szervezetek képviselői között mihamarabb tárgyalás kezdődjön az irodalmi szféra átfogó szabályozására. (MTI)
origo.hu
Magyar Pétert nem zavarja öccse támogatása
