Zsidó sors a Szovjetunióban

Enyhíti-e a sztálini kor bűneit, hogy a diktátor vezényletével a Szovjetunió a „jó oldalon” vett részt a második világháborúban? Avagy: lehet-e az egyik szélsőség bűneinek súlyosságát a másik szélsőség rémtetteire hivatkozva kisebbíteni? Ép lelkű ember kétségkívül nemmel felel ezekre a kérdésekre. Annak ellenére, hogy még ma is rendre feltételezett antifasizmusa jelenti a megfellebbezhetetlen mentséget a baloldal számára, ha a bűneiről esik szó.
Pedig a Szovjetunió a második világháborúban nem a fasizmus, csupán a tengelyhatalmak ellen harcolt. Nem csupán hazugság az antiszemitizmustól mentes Szovjetunió mítosza, de volt olyan is, hogy a kormányzati stratégia részévé vált a zsidógyűlölet a kommunizmust a gyakorlatban elsőként kipróbáló országban.
A második világháború végétől Hruscsov bukásáig tekinti át a szovjet hatalom és a zsidóság viszonyát Gereben Ágnes történész Engedd el népemet! – Zsidók a háború utáni Szovjetunióban című, az Athenaeum 2000 kiadásában megjelent kötete. A szerző – Antiszemitizmus a Szovjetunióban című kötetéhez hasonlóan – nagy alapossággal kíséri végig a szovjetunióbeli zsidóság történetét a Sztálin–Hitler-paktum ideológiai következményeitől, amikor még a szépirodalmi művekben is „burzsoára” javították át a „fasiszta” szót, és „hülyére” a „biboldót”, a cionizmus elleni politikai harcon s a zsidó orvosok elleni koncepciós pereken át egészen a hruscsovi időszak „internacionalista antiszemitizmusáig”. A lábjegyzetekkel bőségesen ellátott kötetet a benne megemlített személyek életrajzi kislexikona teszi teljessé, és nagy erénye a műnek az is, hogy Gereben Ágnes a személyes sorsokat sem rest bemutatni, olykor egyediségükben is sokatmondó, anekdotikus történeteken keresztül. A szerző mindemellett korabeli feljegyzésekből, emlékiratokból, politikusok közötti tárgyalások közötti jegyzőkönyvekből is bőségesen idéz, így rántva le a leplet a szovjet hatalom fanarióta kétarcúságáról. Ugyancsak igen érdekes és értékes a kötet képanyaga, amelyből arról is értesülhetünk, hogy a szovjet lapok olykor egyenest a náci propagandafüzetekből vették át antiszemita karikatúráikat.
Gereben Ágnes szerint a kelet-európai zsidóság valós történetének megismerése azért is elengedhetetlen, mert a magyar politikai élet a „zsidókártyát” konokul kihasználja. A szélsőjobb nemzetközi összeesküvésről beszél, míg a másik oldal „az összes vele szemben álló politikai erőre egyszerűen ráragasztja az »antiszemita«, »kirekesztő« címkét”. „Ha elegendő ismeretünk van róla, akkor talán kevésbé vagyunk manipulálhatók ezzel a fájdalmas témával” – vallja kötetének előszavában a szerző.